Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1871-12-03 / 49. szám

11 VII. évfolyam ai ' ■ £!= Kiadóhivatal ifj.CSÁTHY KÁROLY gazrt. akad. könyvkereskedése debreczenben, Ö hová az előfizetési pénzeket és hirdetéseket kérjük küldeni. 49. szám. Vasárnap, decz. 6. io x. Szerkesztői iroda:grar. Debreczenben , Főtér 7-ik sz Hová minden a lap szellemi részét illető közleményt kérünk *1 küldeni. Debreczen, Szabolcs megye és Hajdúkerület vegyes tartalmú HETI KÖZLÖNYE. Nagyobb terjedelmű, mint sz intén több i*ben megjelenő hirdetések, alku szerint a legjutányosabban közöltétnek. Nyilttér alatt minden három hasábos garmandsor 10 kr. és 30 kr bélyegdij. ^ Előfizetősi dij: Postán küldve .... 4.— Félévre ..............................2.— Évnegyedre.......................1.20 Előfizethetni Debreczenben ifj. Csáthy Károly gazdasági akadémiai könyvkereskedésében. If.Böszörményben Lányi Márton kereskedésében. Deuten Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, (Kigyó-utcza 6. sz.) hol egyszersmind hirdetések is felvétettek. Nyíregyházán és Nagy-Hálléban a postahivatalnál. Egyébiránt a postahivatalok utján, legczélszerübb ötkrajczáros utalvány által. Hirdetések előre fizetendők: minden 5 hasábos 11 petit sor egyszeri igtatásnál 5, többszörinél 4 kr. — Bélyeg- & - dij 30 kr. i A debreczeni néptanítók helyzete. Debreczen városa a köznevelés ügyének valóban nagy áldozatot hozott akkor, a midőn az ingyen oktatás elvét érvényre emelte. Azonban a város atyái bölcsen tudták azt, hogy mit cserkésznek, mert megvagyon írva, „elvész azon nép, a mely tudomány nélkül való,“ s igy most városunk lakossága azon helyzetben van, hogy annak még e legszegényebb sorsú rész is megszereztetheti gyermekeivel a közéletben nélkülözhetetlen ismereteket. Debreczen város ezáltal maradandó emléket emelt önmagának, s az utókor hálásan fogja említeni azon derék városatyák nevét, kik ez eszmét, nem rettenve vissza a kaján fondorlatok embereinek megtámadásaitól, buzgó erélylyel testesítették meg. Azonban a tandíj eltörlése, azaz, az ingyeniskoláztatás meghonosítása által még koránt sincs elég téve a tanügy sikerdús emelése felőli gondoskodásnak. Nagy előny az valóban, főleg a szegény sorsú szülőkre nézve, hogy gyermekeiket ingyen iskoláztathatják, azonban ezáltal a főczél a gyermekek czélnak megfelelő kiképzése még koránt sincs biztosítva. Hány oly szülő van, ki szívesen áldoz gyermekei taníttatására, csakhogy azok sikerdús oktatásban részesíttessenek. Debreczeni néptanítóink szakképzettségét egyátalán nincs okom kétségbe vonni, hiszen a debreczeni egyháztanács néptanítóit az egész egyházkerületből szemelheti és szemeli is ki, s a nemes verseny, mi néptanítóink közt évek óta fenáll a tanügy terén valóban kitűnő, s már felsőbb helyen is elismerésre érdemesített eredményt mutathat fel. így tehát nem a szakképzettség hiánya az, mit e rövid czikkem megbeszélése tárgyává tenni akarok, hanem azon anyagi helyzet, amelyben a nagy Debreczen város nem egy elismert jelességű néptanítójának és családjának a mindennapi szükséggel küzdenie kell. Így van, van Debreczen városában oly néptanító, kinek neve mindig a legjelesebbek közt szokott emlittetni, ki azon csekély fizetésből, mit néptanítóink kapnak mondhatni kezdetleges szükségleteit sem teljesítheti s a szó teljes értelmében szükséget szenved. Van több is, ki küzd az anyagi lét nehézségeivel, s csaknem naponta keservesen ismétli: „quem dii oderunt, praeceptorem fecerunt.“ E sorok írója a mennyire emberbarát, ép oly barátja a nevelés és közoktatás ügyének is. Ugyan minő kedvvel tanítson az olyan tanító, kit folyvást az anyagi gondok foglalnak el, ki még a tanórán is azon töpreng, hogy miből teljesíti az nap legégetőbb szükségeit? A debreczeni néptanítók évi fizetése 600 o. é. frt, s azon kívül szabad lakás és fűtés. E 600 frtból tisztességes ruházatra a tanítónak és családjának évenkint legkevesebb 120 frt kell. A világítás, a saját gyermekek taníttatása, adó stb. igénybe vesznek 80 ftot. Ezeket levonva, ott marad az élelemre 400 frt, miből naponkinti élelemre alig 1 frt 10 kr jut. A ki ismeri azon drágaságot, mely piaczunkon uralg, ítélje meg, hogy honnan kerülhet ki ebből egy család reggelije, ebédje és vacsorája tisztességesen. Ebből ugyan ki nem kerül. A néptanítók, amint tudjuk folyamodtak is fizetésük felemeléséért, hogy abból tisztességesen megélhessenek, de semmi biztatást sem kaptak az irányadó körökben, miután azon érvet hozhatni fel a kérelem ellenében, hogy a néptanítók ily fényesen (?) sehol e superintendentiában díjazva nincsenek. Ez igaz lehet, azonban nem kevésbé igaz az, hogy oly drága piacz mint a debreczeni, az egész superintendentiában nincs. Ajánljuk ez ügyet a város atyái és az egyházi tanácsosok figyelmébe, miután az ingyeniskoláztatás áldásos hatása csak úgy lesz biztosítva, teljes mértékben érvényre emelve, ha a tanítók helyzetét legalább tűrhetővé tesszük, hogy megszabadítván őket az anyagi gondokkal való küzdelemtől, kizárólag és zavartalanul hivatásuknak, mely nagy és nemes, élhessenek. Különben a debreczeni népiskolák ügyéről, még sok elmondani valónk van, s e czikkünket mindenesetre folytatni fogjuk. Egyenes Gáspár: Alakítsunk Debreczenben iparmuzeum-egyletet. Hazánk a haladás sorompóiba lépett, nemcsak Budapest nyert új arczot, hanem az egész haza újjáalakulásnak néz elébe. A rónákat vasutak metszik át, gyártelepeink, üdvös egyleteink napról-napra szaporodnak. Debreczen városa sem maradt el, megértve a jelen korszak intő szózatát, csak rövid idő alatt több oly jeles haladási mozzanatot jelezhetünk, ami a fővárosnak is dicsőségére válnék. Épen a jelen időszakban midőn „Kereskedelmi csarnok“ készül, midőn egy nagy horderejű intézet a „Tisza“ alakulása küszöbén áll; midőn a „Debreczeni iparosok önmivelődési egyletének“ megalakulását czélzó eszme rokon keblekre talált; még egy igen fontos tárgyra hívjuk fel e város, s ennek környéke figyelmét, ez pedig nem más, mint egy „Debreczenben felállítandó iparmúzeum.“ Első tekintetre nem is vagyunk képesek előadói, mily fontos eredményre vezetne, ezen eszme megtestesülése. Mennyit nyernének ezáltal az ipar és kereskedelem ! Minden iparosnak tág tér nyílnék megismerkedni az ipar terén történt legújabb elhaladásokról. S mi szép volna, ha azon idegen, ki városunkba jönne, egy áttekintésre megismerhetné az alföld iparát, és mezőgazdasági termékeit. Az iparmúzeumnak egy külön helyiség rendeztetnék be, amelyben czélszerű beosztással az ide vonatkozó szakok képviselve lennének. Szerény indítványunknak nem czélja, hogy az iparmúzeum-egylet körvonalait részletesen előadjuk. Mi csak rá akarunk mutatni e nagy fontosságú egyletre, mint amely mivelődési és nemzetgazdászati szempontból fontos horderővel bír. Külföldön jókor belátták ezen eszme életrevalóságát, s az ipar-kereskedelem és földmivelés terén áldásos eredményeket értek el. Nézetünk szerint egy ily egylet alakulása az alföldön nem is járna oly óriás nehézségekkel, csupán egy kis ügyszeretetre és buzgalomra volna szükség. Az alakítandó iparmúzeumnak több alosztályai lehetnének így például: történelmi, régészeti, ipar, kereskedelmi, és gazdászati osztályok. A történelmi osztály hivatva lenne az e vidékre tartozó történelmi kútfők összegyűjtésére; a régészeti osztály magában felölelné a vidék összes régi műkincseit, leleteit, s egyszersmind híven jelezne minden régészeti mozzanatot; az ipar osztályban ki lennének állítva, és előtüntetve az ipar világ legújabb előhaladásai, e vidék iparkészítményei, egyes iparosok műremekei, ezen osztályban a művészet például a szobrászat és festészet is egyelőre helyet foglalhatnának. A kereskedelmi osztály az árukat ismertetné, és tüntetné fel; a gazdasági osztály minden fontos jelenséget, ami a gazdasági viszonyok előrehaladását és felvirágzását célozza. Ez lehetne czélja és hivatása az iparmúzeumegyletnek; itt emelhetjük ki még azon fontos dolgot is, hogy az iparmúzeum-egylet kötelessége lenne folytonosa a különböző már jelzett szakmákból kiállításokat rendezni, és jutalmakat kitűzni. Ilyen körvonalak közt szeretnénk mi, ha Debreczenben egy iparmúzeum-egylet létesülne; ez azonban még csak terv, s mindenkinek fen van tartva a tárgyhoz szólás és útbaigazítás joga. Ezen eszme Debreczenben már egyizben megpendítetett. Egy összejövetel is történt, melyben városunk előkelőiből többen megjelentek, s akkor egy bizottság küldetett ki, az egylet czélja meghatározására, és alakulása mikénti módozatainak megállapítására, ezen bizottság, daczára annak, hogy kiküldetése óa már egy év lefolyt az idő örvényébe, még mindeddig semmit sem tett, sőt az előbbeni viszonyokból következtetve talán örökre hallgatni fog, s így ezen fontos eszme kivitele és megtestesülése még hosszú időkre elodáztatik. Most mi, miután már lapunk egyszer tüzetesen szóllott az alakítandó iparmúzeum-egyletről; újra megszakítjuk a hallgatás fonalát, felhívjuk azon kiküldött bizottságot, hogy valahára lépjenek a kezdeményezés előcsarnokába. Azon esetben pedig, hogyha ezen bizottság a közönyösség jégvirágai közt engedi ezen szép eszmét haldokolni és meghalni. Mivel városunkban úgy is sokan óhajtják ezen egylet létrejövését, sorakozzunk, és az igazi ügyszeretet meg fogja teremni az áldásos eredményt. Debreczennek és az alföldnek mielőbb virágzó iparmuzeuma leend. — 1. Újdonságok. — Számtalan helyről jó a panasz, hogy kivált ősszel és tavasszal; a járhatlan utak miatt nemcsak a vaspályákhoz, állam és megyei utakhoz jutni nem lehet, sőt a községek közti közlekedés is fennkad. Ezen mind a kereskedelemre, mind a termelő gazdaközönségre nagy hátránya s káros akadályt, nézetünk szerint, úgy lehetne elhárítani, ha minden határbeli közlekedési utak járhatóvá tétetnének, s ha a közmunka minden községben helyben a határbeli közlekedési utak csinálására fordíttatnék; — mert a divatozó rendszer mellett, a községi közlekedési utakat, — mint a tapasztalás tanúsítja — járhatókká tenni nem lehet. Azon községek azonban, melyek határán jövőben is országos költségén fentartandó állam itt megy keresztül, a mennyiben egyéb közlekedési útjaik nem volnának, vagy ezek kisebb vonalúak lennének, az innen felmaradandó közmunkát, s szomszéd községek s puszták határában létező közlekedési utak javítására fordítanák, — valamint azon községek is, melyeknek határában rövid a közlekedési ut. A kik pedig a közmunkát pénzzel kívánnák megváltani, ezt tehetik ugyan, — de ezen váltságdijjak, a menynyiben szükség, részint a határbeli, részint az általuk is használni szokott, más határbeli közlekedési utakra megkívántató hidak építésére s fentartására, kő és kavics szerzésre lennének fordítandók. Ily módon minden határban, pár év alatt, járható közlekedési utak lennének, melyeket azután igen könnyű lenne az illető közmunkával folytonos jókarban fentartani. Az osztó igazsággal sem fér össze azon szabály, mely pár év óta divatoz, mely szerint mindenki a közmunkának pénzzeli megváltására köteleztetik s az innen begyült pénz, részint az úgynevezett megyei utak csinálására, részint más czélokra is felhasználtatok, mert a községeknek nagyobb része a megyei, különben is nagyrészben elég rész karban lévő utakat nem használja s igy miért fizessen valaki az általa nem használt utakra akkor, midőn a községi járhatlan utak miatt, a községből ki sem mehet.