Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-03 / 49. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza, 189. szám. Vasárnap, 1882. deczember hó 17. Vasárnap, 1882. deczember hó 3. T (SZABOLCSI HIRLAP.) £ ~ TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik: hetenkint egyszer vasárnapon. Egész évre 4 frt. Félévre 2 . Negyedévre 1­­ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer János és Jóba Elek­ kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre­czeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fo­gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer halálozott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlé­s esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirde­tés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 kraj­czár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni­ utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Doni & Camp által Hamburgban. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva . A létérti küzdelem.*) II. Rámutattam a létérti küzdelem nehézségeire első közleményemben. Jeleztem korunk rohamos és in­kább pusztító, mint építő haladását. Nézzük most a létérti küzdelem nehézségei­nek egyes okait, és kórtüneteit. Mert csak ha egész meztelenségében látjuk a bajt, ébredhet fel ben­nünk a komoly, a határozott akarat: segíteni a bajon, a vészen, amely nem csak a létérti küzdel­met teszi nehézzé és elviselhetlenné, hanem magát a létet is komolyan fenyegeti. A társadalomnak legelső és leghatalmasabb őre és orvosa a sajtó. A sajtó van hivatva irányt adni a társadalomnak az emberi törekvés végczél­ja: a nemes­ülés és a boldogulás felé. Amely társadalomban a sajtó, nem az összes társadalom, nem az általa képviselt állam érdekeit szolgálja, hanem vagy egyesek, vagy egyes társulatok, fajok, osztályok szolgálatába szegődött, ott egységes ha­ladásról, közös boldogulásról, nemzeti önállóságról és egyöntetű szabad fejlődésről szó sem lehet. Vajjon hogyan állunk mi a magyar sajtóval? Fájdalom, de ki kell mondanom, hogy sehogyan sem. A magyar sajtó, különösen a magyar hírlapirodalom, minden tekintetben hanyatlásnak indult. Hanyatlás­nak, pusztulásnak indult alakilag, fejlődés tekinte­tében ; hanyatlásnak indult nemzeti specziális érte­lemben; hanyatlásnak indult moraliter. Csak egy komoly, hazafias és jóakaratú pil­lantást kell vetnünk a magyar irodalom mai álla­potaira és a magyar hírlapok magatartására, le­hetetlen észre nem vennünk azt a veszélyt, amely a magyar irodalmat fenyegeti. *) Lásd a 47-ik számot. A „NYÍRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Nem tudom én ... Nem tudom én, mit vétettem az égnek, Hogy reményim csillagi mind kié­gnek ! Ugy maradok világtalan sötétben, Mint a vándor, ki eltévedt az éjben. Száll az idő, száll sebesen felettem... Vágyaimat mindegyig eltemettem. Uj verőfény nincs már e béna szívre... Hullt virágnak.'** illatja, se szine. Sírva nézek, keseregve a múltra, Boldogságom hajléka ott ledulva. Pergő könyem a szárazföld megis­sza . Ami elmúlt, sohase jön az vissza. Hej ! de mit ér a fájdalomnak élni ? Mit ver a sziv, mindig lehet remélni ! Elhallgatok bubánattal, panas­szal... A temető is kivirul tavas­szal. Forgács Endre. Kiknek kezében van nálunk az irodalom fej­lődésének egyik igen fontos rugója, kulcsa? Felelet: idegenek, vagyis tőlünk ugy társadal­milag, mint fajilag és erkölcsileg különböző elemek kezében, akik saját hasznukon kívül, legkevesebbet az irodalom fejlődésével, annak nemzeti irányban való haladásával gondolnak. Értem a könyvkiadó­kat Magyarországon. Elárasztják e jó urak a ma­gyar könyvpkczokat idegen férczművek még ros­­szabb forditmányaival; a magyar író eredeti mű­veit még elolvasásra sem méltatják. És ha még amaz idegen férczműveket magyar, gyakorlott és képzett írókkal fordíttatnák, csak megjárná, de rendesen gimnáziális diákocskákkal, akik a magyar nyelvet a Talmudi elveket valló nevelőktől és taní­tóktól tanulták. Első rendű irodalmi vállalatot tudnék megne­vezni,amelyben pár eredeti mű mellett,oly fordítmányok jelennek meg, amelyek még iskolai gyakorlatoknak sem járják meg. De mert a kiadóknak a kéziratok ke­vésben vannak, olcsóbban adhatják, tehát a kelendő­ség is nagyobb. S ez által nemcsak azt érik el kiadók, hogy kiadmányaik kezdetben gyorsan elkel­­­nek, kivált ha házalás útján árulják azokat; nem­csak a magyar irodalom haladásának vágják be útját, hanem megkívántatván az olvasó közönség­gel a jobbat és szebbet, a magyar irodalomtól el­pártol s idegen nyelvű irodalmat istápol, mivel szellemi táp nélkül többé már el nem lehet. Innen van azután az, hogy Jókai műveire is alig érkezik be 3—4 előfizető. Hát a magyar időszaki sajtó, a hírlapirodalom mit mivel? E kérdésre azzal szeretnék felelni, hogy: bár­csak semmit sem mivelne inkább, minthogy azt miveli, amit mivel. Hírlapoknak nem vagyunk szűkében. Maholnap megérjük, hogy annyi lesz a hírlap, mint az olvasó Ez különben még nem volna baj magában. De mi­dőn azt kell tapasztalnunk, hogy a magyar társa­dalmat, ennek érdekeit alig pár magyar napi­lap képviseli, a többi pedig épen a magyar társada­lom ellen irányzott törekvéseket támogatja, kétségbe kell esnünk a magyar társadalom jövője, a magyar nemzet sorsa fölött. Nehogy azonban elfogultsággal legközelebb elmondandom e tekintetben vádoltassam, aggodalma­imat. Alaposak-e azok, vagy csak álmodott rémek? ítéljék meg majd az olvasók maguk. Apaffy­ Szabolcs megye évnegyedes közgyűléséből.­ ­Novemberhó 28. 29). Főispán ur Őméltósága a feltűnően csekély számú gyülésben pont 10 órakor megjelenvén, a jelen volttakat üdvözölte és a gyűlést megnyitottnak jelenté ki. Mielőtt azonban a napi­rendre tűzött tárgyak tanácskozás alá vétettek volna, jelenteni kívánta a gyűlésnek, hogy Dió­­szeghy Pál segédszolgabiró ellen a fegyelmi vizsgálat elrendeltetvén, helyébe Szalánczy Bertalant nevezte ki ideiglenesen. Tudomására hozza továbbá főispán ur őméltósága a közgyűlésnek azt is, hogy Weisz Ignácz napdíjast, aki jelenleg is az árvaügyek iktatásánál alk­al­maztatik, tiszteletbeli árvaügyi iktatóvá nevezi ki , hogy ekkép az iktatást hit alatt vezesse. Főjegyző olvassa az alispáni évnegyedes jelentést. A jelentés a közegészség­ügyet kielégítőnek jelezi. Járványos betegség csak szórványosan és jelentéktelen mérvben mutatkozott. Az állategészségügy szintén kedve­ző volt. A nyíregyházai kir. törvényszék börtönéből meg­szökött rab a megyei csendlegénység által megcsipelvén, jelenleg börtönében van. A megyei utak javítása munkába vétetett, de a beállott esőzés miatt a munkálat beszün­ A Jósa-pilula, Szabolcs és a szomszéd megyékben, vagy talán a továbbiakban is ki ne ismerné a Jósa pilulát ? Váltólázak, malária, neuralgia s több efféle be­tegségekben, csak a Jósa-pilula nyújt biztos gyógyulást. A Jósa-pilula azonban, mint ilyen, leginkább a a köznép nyelvén szerepel. Az orvos-doctor és az Írás­tudók nyelvén pedig mint : Chinin ismeretes. E név ethymologiája után — Chinin — még az olvasott ember is azt hinné, hogy e különös gyógyító ezer Chinából, a távol elzárkozott China-országból nye­retik. Pedig korántsem ! A t. olvasó közönségnek a csodás gyógyító szer eredetét szándékozom elősorolni, ha t. szerkesztő ur be­cses lapjában annak tért nyit*) A jeles utazó Markham Kelemen, aki az angol államtitkár által azzal volt megbízva, 1859-ben hogy a Chinchona növény legkiválóbb délamerikai fajait meg­vizsgálja és annak Indiába való bevihetőségéről jelentést tegyen, m­űvében (Kiadta Senf Gy. Lipcsében) a követ­kezőket beszéli el : Daczára, hogy a Chinahéj a benszülött vándorló orvosok patikájában, mely az Inkák idejében apáról fiúra maradt, elő nem fordul , mégis ennek gyógyító hatása a délamerikai indusok előtt nem volt ismeretlen. Ezt mutatja e gyógyító szer nevének indiai eredete, mert a Quina-Quina (a kérgek­ kérge) náluk a növénynek oly valami kettőztetése, mely gyógyító erőt rejt ma­gában. A Quina szót aztán a spanyolok elferdítették és lett belőle China. Linné a fát, amelynek kérgéből vagy gyógyító szert nyerik, elnevezte Chinchonának héjából s bizonyos Chinc­hon grófnő nevéről és tiszteletére, aki Limában 1638-ban a váltóláztól megszabadult e gyógyszer hasz­nálata következtében. Chinchon grófnő különben Spanyolország leg­előkelőbb családjából való. Az Ozoria házból szárma­zott, mely házat kasztiliai IV. Henrik Astorga marquis­jává emelt. A 8-ik marquis egyik lánya Ana 1592-ben tizenhat éves korában Salinas marquishoz ment nőül, ki előbb Mexikó, aztán Peru alkirálya volt. Ez 1617-ben meghalt. Ana másodszor is férjhez ment 1621-ben Boradel­lához, ki Chinchon grófja volt s Peru alkirálya lett, s így Ana, most már Chinchonné újra Limába költözött. Ekkor esett a fent említett váltólázba. 1630-ik év körül don Juan Lopez, Lora főbíráját, egy indus orvos a Quina-Quina gyógyszer által váltó­lázából kigyógyította. Amint Lopez arról értesült, hogy Chinchon grófnő hasonló lázban szenved hosszabb idő óta, küldött a gróf­nő orvosának egy csomó Quina-Quina fahéjt azon biz­tosítással, hogy az a váltóláz ellen csalhatatlan gyógy­szer. És csakugyan, a grófnő teljesen meggyógyult tőle. Midőn Chinchon gróf visszatért Spanyolországba, a grófnő hozott a Quilla fahéjból is; s igy az első volt, aki e megbecsülhetetlen gyógyító szert Európába behozta. Itt eleintén »grófnő«-fahéjnak, majd »grófnő-por«-nak nevezték, és annak fontját a grófnő orvosa száz reálért árulta. Ezután a jezsuiták voltak e gyógyitószer legbuzgóbb terjesztői Európában. 1670-ben már por alakban küldöt­ték Rómába, ahonnan Lugo kardinális a rend tagjainak szétküldötte s azt a váltóláz ellen, mint biztos gyógyító­szert alkalmazták. Igy azután csakhamar jezsuita, vagy kardinális­ por lett a neve. Ez volt azután az oka, hogy a protestánsok hosszabb ideig csak azért nem használ­ták, mivel a jezsuiták terjesztették leginkább. 1679-ben XIV. Lajos Taibor Robert angol orvostól használatá­nak titkát 1000 Lajos aranyért, nagy évjáradék és ma­gas kitüntetésért vette meg. Az időben fontja 100 Lajos aranyba került. Igy mindinkább elterjedt annak haszná­lata a nélkü­l azonban, hogy magát a növényt Európá­ban ismerték volna. Ezt a franciáknak köszöni Európa. Ugyanis 1735-ben egy expeditiót küldtek Délamerikába, és ezen expeditó többi jeles tagja közt. Jussien szerzett hervadhatlan érdemet a tudományos világ előtt. A Quina-Quina fának azonban jó darabig csak egy faját ismerték a Linné meghatározta: Chinchoua of­ficinalist. A mult század vége felé Spanyolország kül­dött ki egy botanikai expeditiót, hogy a Délamerikában elterülő rengeteg birtokait kutassa át: vájjon Chinchoea fa létezik-e ott? Az eredmény az lett, hogy egész erdők léteznek. Többféle faját fedezték fel körülbelül 1704 ») készséggel. Szerk.

Next