Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

XXI. évfolyam. SZák Nyíregyháza, 1900. julius 1. VEGYES TARTALMÚ HETILAP, BOLCSTÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE Most jelenik hetenlzint egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek: . , , ,, , postán vagy helyben házhoz hordva , előfizetési penzek, megrendelesek s a Egész évre 8 korona. lap szétküldése targyában leendő jelszó Fél évre 4 „ lambdsoh Jóba Elek kiadó-tulajdonos Negyed évre • • • • • • • • • 2 „ könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám A községi jegyző es tarto uraknak egesz, evre Í Jánószky házi vitpyomlrít csak négy korona. Egy szám Ara 20 fillér. (Jdnoszsy nazj Intezennok. Hirdetési dijak A lap szellemi részét képező küldemények,szerkesztő Cíime alatt kérdtü jk henüidtíui -Bérmentetlen levelek csak ismert keiktől kozlé^^o^llér'^rich^H pet" T ,gyHer fogadtatnak e noziese 10 filler, többszöri közlés esetében 8 811 , ... Kincstári bélyegdíj fejében minden eiyes bir-A kéziratok csak világos kívánatra s az detés ucá n 60 fillér fizettetik _ __ í'Qto koltseger,- küldetnek Titkot. | A nyilt-téri közlemények dija soronkint 6ü 611ér-Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbiTlSdi."^/ V . Eckstein Ternetes Általános Tudósltft által Budapesten, Hansensten és Vogler ,rolajában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban Hivatalos rész. Szabolcsvármegye alispánjától. 14479. K. 1900. A járási főszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. Debreczen sz. kir. város tanácsának számú hirdetményét közzététel végett közlöm. 718 !/900 Nyíregyházán, 1900. junius 20. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző, város (Másolat.) 7183/900. Hirdetés. Debreczen szab. kir. törvényhatósága területén a mult hó folyamán fellépett sertésvész megszűnvén, az e miatt elrendelt zárlat mai napon feloldatott, a forgalmi korlátozások megszüntettek, és a sertésvásároknak az uj vásártéren megtartása 1900. évi junius hó 11-től kezdődőleg engedélyeztetett. Debreczen, 1900. évi junius hó 9-én. A városi tanács: „A magyar szóról". Geduly Henrik tisztelt barátomnak e czim alatt itt megjelent czikkemre irott válaszára felelnem kell. Nagyon szívesen teszem, mert kapva kapok minden alkalmon, mely bármilyen uton-révén aktuálissá teszi a nyiregyházi ág. ev. egyház tót ajkú hivei megmagyarosodása kérdésének tárgyalását. Az én kedvemet ehet és azt a hitemet, hogy a nyomtatott betű világossága ennek az ügynek is csak használhat, nem lohasztja és nem csökkenti az az ideges epés hang, melyben Geduly Henrik tisztelt barátom részéről megítéltettem. Hiszen nekem nem kell leereszkednem valamelyes magasabb piedestálról és mentegetőznöm, hogy „nem szívesen veszem kezembe a tollat", hogy „sem időm sem kedvem hozzá", mert bizony én — megvallom — nagyon tisztességes munkának tartom a közdolgoknak tollal, ha még újságírói tollal való szolgálását és nem kicsiny sem. Rá is térek azonnal a dologra, és csak úgy mellékesen teszek előbb egy megjegyzést. Azt olvasom ugyanis tisztelt barátomnak az én czikkemre írott válaszában, hogy az az én czikkem, „suba alatti kirohanás" volt és hogy én zsebem mélyébe sülyesztett kezem ökölbe szorításával illetlenül gúnyolódtam." Amennyire ki tudom hámozni ezeknek szavaknak értelmét, hát „a suba alatti kirohanás* a arra vonatkozik, hogy az én czikkem név aláírás nélkül jelent meg. Engedje meg nekem Geduly Henrik tisztelt barátom, de nagyon ízléstelen dolognak tartanám, hogy én annak a körülbelül 200 ujságczikknek, amit évente a Nyírvidékbe írok, a nevemet alányomattassam. Tizennégy esztendeje, hogy e lapnak szerkesztője vagyok, és ha e tizennégy év alatt talán, de legfeljebb ha annyi ujságczikk e lapban névaláírásommal megjelent, erre is különös okaim voltak, míg ellenkezőleg minden, kívülről, a közönség köréből került újság-czikk vagy névaláírással vagy valamely jelzéssel jelent meg. Az a czikk tehát sem „suba alatt" nem íródott, sem pedig nem volt „kirohanás", mert azt bizonyára koncedálja Geduly Henrik tisztelt barátom, hogy a magyar nyelvnek a nyiregyházi ág. ev. egyházban való érvényesüléséről akár írni, akár beszélni lehet és szabad a presbytérium falain kívül is, és talán lehet és szabad nekem is, itt a Nyírvidékben. És talán az is meg van nekem engedve, hogy valamelyes véleményem, meggyőződésem legyen e kérdés felől. A jmRVIDfír TARCZAJA. Vallomások. A Golgothát én is megjártam, Voltam mélység örvényiben : Mégse veszett oda a lelkem Kinos, nehéz sebeiben. Meggyógyított, kinek keze megsebzett. Szivem im révpartra talált ; Nem kísérget az elmúlás bús árnya, Nem félem a közel halált. Jöhet most is, igaz , eljöhet ; Az Úr keze velünk szabad. Itt kell hagynunk, kiket szerettünk, Habár talán szivünk szakad. Várakoznak reánk a túlvilágban, Egy rejtelmes kéz integet. Boldog, kinek nem kell félve keresni Ott túl az üdvadó eget ! Ki gyehennát tüzén már égtem Hosszú, kínos évek alatt. Hol Ítélnek, bátran Lelkem, hitem épen megállok, maradt. Mi megváltott a kárhozat öléből : Lelked, kezed én hitvesem ! Az az áldott lélek, az a kicsiny kéz Itt van ma is, itt van velem. Szenvedésem több volt, mint Jóbc. Láttad s kérted , legyen elég ! S mikor jönni látszott a halál : Azt suttogtuk : ne még ! ne még ! Szenvedésim között rátok Ajkam azért imádkozott : gondoltam, Ne legyetek ti, ha már én az vagyok, Elvettetett, megátkozott. Ha kérdezed, hol fáj ? — hazudtam : „Nem fáj nekem semmi, semmi!" Pedig láttam, érzed, mily kin az : Élni lángban, tűzben lenni. Ah ! rettentő volt az, féltem magamtól .... S míg az inség lekötözött . Zúgolódtam ember, világ, ég ellen Az észbontó kinok között. Te megkértél s im fenn az égben Meghallgatták könyörgésed ! Meggyógyulást hoz a Megváltó, Megjött, habár soká késett. Lelkem fele ! boruljunk le előtte, Legyen hálánk övé, övé ! Higgjük, a múlt rémes árnya elszállott S nem jön vissza soha többé. Erdélyi Imre. Mert hát, végre is, van ! És csak azért, mert ez az én véleményem, ez az én meggyőződésem, nem épen az, ami az én tisztelt barátomé, hát abból az következik, hogy amit én megírtam az „támadás", „leczkéztetés"!! Miért? Mert nekem más véleményem van e kérdés felől, mint neki ? Én tisztelem az övét, de megkívánom ezt a magamé részére is, mert az is olyan tiszta, hazafias forrásból fakad, mint az övé. És talán nem is vagyok annyira „tájékozatlan" ebben a kérdésben, mint ahogy tisztelt barátom — sajnos — minden bizonyítás nélkül oda veti és olyan nagyon „avatatlan". Mertvégre is tizenhat éve már, hogy a mi tót népünk megmagyarosodásának a processusát itt Nyíregyházán is nagy figyelemmel és komoly érdeklődéssel kísérem, és ismerem ennek az ügynek a természetét ott is, ahonnan ez a nyíregyházi nép másfél század előtt ide szakadt. Mert ugyebár annyi ideje annak, hogy az a maroknyi kis nép Békés vármegyéből ide települt Nyíregyhá z cini, a tiszta magyarság egész tengerének közepébe, ahol megszűntek minden előbbi nexusai. Megszaporodott, naggyá nőtt, megvagyonosodott; Nyíregyháza központja, székhelye lett a tiszta magyar Szabolcs vármegyének — —és Geduly Henrik tisztelt barátom csodálkozik azon, hogy ha valaki ámulva látja, hogy ez a kis néptöredék itt még mindig nem lett nyelvében is magyarrá, és támadásnak és suba alatti kirohanásnak minősíti, ha én, vagy bárki más sürgetjük a megmagyarosítás folyamatának gyorsítását, és azt mondjuk, hogy a harmincz év óta tiszta magyar nyelvű népnevelés eredményei után Mai Azámnak » oldalra terjed- A szép örült. Nagybátyámmal egy szép májusi nap kora reggelén, a város alatt elterülő erdőre mentem hűsölni. Alig telepedtünk le egy terebélyes tölgy lombsátra alá helyezett padra, midőn egy szakadozott ruhába öltözött nő közeledett felénk. Figyelmessé tett különös viselkedése által. A nő arca halvány, de érdekes és szabályos volt. Nagy, kék szemei vad tűzben égtek. Dús hajzata rendetlen kuszáltságban omlott vállukra s palástként látszott elfedni a foszlányos ruha szemsértő vegyülékét. Kérdőleg tekintettem az öreg úrra. — Hja, kedves öcsém, pár évvel ezelőtt ez őrült állapotában is szép leány volt, a környék fiatalságának bálványa. — Tehát ez a nő őrült ? — Amint látod. Önként felsóhajtottam. — Bizony, ilyen sorsra jutott egy ősnemes, gazdag család utolsó sarjadéka . . . — S miért? — Elmondom történetét, ha nem lesz előtted unalmas . . . — Unalmas egyáltalában nem lesz, de sietek megjegyezni, nem értem, hogy lehet megtűrni, miszerint ilyen szerencsétlen nő szabadon, gyógykezelés nélkül bolyongjon az egészséges emberek között. Akinek szíve van, sajnálja, akinek szíve nincs, kineveti az ilyen szerencsétleneket. Tehát ez azon humánus voltáról emlegetett század? — Öcsém, mi nyögünk a közteher alatt. Milliókat dobunk ki jelentéktelen czélokra, de ha nevelésügyről, szegények segélyezéséről, az elmebetegek elhelyezéséről van szó, fukarkodunk. A bolondok száma folyton szaporodik, és nincs hova őket elhelyezni. Vannak czifra, kényelmes laktanyáink, egyleti helyiségeink s az őrültek legnagyobb része közöttünk marad, míg hely nem üresedik valamely gyógyintézetben. Hangoztatjuk, de nem követjük a humanizmust . . . Ismét sóhajtottam. — Miként említem, a szép Berta környékünk ifjúságának volt bálványa, imádottja. Berta egymásután kosarazta ki a kérőket. Özvegy édesanyja el sem képzelhette mindennek okát. Az özvegy nehéz anyagi viszonyok mellett élt s leánya házassága utján remélt könynyebb megélhetéshez jutni. Birki jött a házhoz, Berta hideg maradt vagyona, állása iránt s a legcsinosabb férfiak személye közönyös volt előtte. Ez a körülmény boszantotta a vagyonát elfecsérlett mamát, aki gyakran tett keserű szemrehányást szép, de szegény leányának, hogy egymásután kosarazza ki a vagyonos, jó állású, csinos kérőket. Berta hallgatott, vagy menekült anyjának bántó szavai elől. . Leányom, mondá egykor az elkeseredett anya, itt vénülsz meg a nyakamon. Ha addig nem megy férjhez, mit tetszel a fiatal embereknek, mellőzni fognak, pártában maradsz s éltünk fogytáig fogunk a szegénység