Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1905-01-01 / 1. szám
T: ^ , i ö 513 . svv. XXV.évfolyam. Előfizetési feltételek: p08tón vagy helyban házhoz hordva : Egész évre 8 korona. Fél évre ! Negyed évre ! „ Az előfizetési pénzek, megrendelőiek s <• lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Etel kiadó-tulajdonokönyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánoszky ház) Intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények,a szerkesztő czime alatt kéretnen beküldeni. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az siető költségére küldetnek viasza. 1 Nyiregyháza 1905.január 1. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. — Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon.«e«- — L. Minden négyszer halálozott petit «or egyszeri közlése 1 I fillér ; többszöri közlóa esetében 8 fil. A nyílt-téri közemények dija soronkint öt fillér. Apró hirdetések 10 azergí > fii.,minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivataban (II. kerület iskola-utcza 8 k sz. m); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát. Általános Tudósító és Grünmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország , s Sveicz fővárosaiban. Hirdetési díjak: tíz év, s Az egymást követő évek sebes szárnyán súlyos események, nehéz válságok nehezedtek a magyar népre. Lázas feszültséggel lessük, mi minden fog történni az 1905-ik esztendőben Magyarországon, mert ez az év fogja eldönteni a mi hazánk sorsát, sok esztendőre. Ha nem ismernők a mi fajtánkat, ha nem tudnók, hogy a história tanúságtétele szerint az akárhányszor porig alázott, megyöngitett vérszegény nemzet mindig és minden korban magához tért kábulatából s nem egyszer egész Európát megrázkódtató robbanással zúzta össze ellenségeit, ha nem bíznánk most is a régi erők feltámadásában, bizony sírva gondolnánk a jövőre. De félre gond és bánat. Mi bizalommal és reménységgel nézünk a jövőbe ! Most, hogy az 1905-ik esztendő súlyos válságok közepette virradt reánk, annál erősebb a bizalmunk, hogy a nemzet meg fogja látni a kibontakozás útját és folytatni fogja dicsőségteljes múltját. A viszálykodások, melyeknek színtere már néhány esztendő óta a mi hazánk, igaz közgazdaságilag visszavetnek bennünket. Dolgoznunk kellene minden vonalon, alkotnunk a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, a forgalom és a törvényalkotás minden terén, hogy évszázadok mulasztásait hozzuk helyre. Dolgoznunk kellene, hogy felemelkedjünk produktív munkánkkal is az európai nagy népek magaslatáig, mert erő és kvalitás van a magyar nemzetben ahoz, hogy részt vegyen ,a világ sorsának igazgatásában. S ebben a ratinmunkánkban folyton újabb és újabb akadályok torlódnak a mi utunkba. Mintha valami gonosz hatalom törekednék arra, hogy a magyar ne mehessen előre, csak hátra. Mintha valami országunk határán kívül levő erő szövetkezvén belső, széthúzó, viszálykodó elemekkel, arra törekednék, hogy a magyar nép szellemi és anyagi javai belső küzdelmekben forgácsolódjanak szét s igy aztán az ország ne emelkedhessék. De mi már sokszor legyőztük nemzetünk külső és belső Mefisztót . El bírunk bánni ezekkel is. Pusztuljon az, aki útjában áll az ország jogainak érvényesítésében, pusztulnia kell mindazoknak a külső és belső ellenségeknek, akik járszalagon akarják vezetni még tovább is a magyar nemzetet. Nem sok idő választ el bennünket a naptól, midőn az urna elé fogunk lépni, hogy leadjuk szavazatunkat arra az emberre, arra a pártra, amely a mi eszméinket képviseli Teljesítsük ezt a szent kötelességünket azzal a tudattal, hogy e szavazással járulunk hozzá az ország sorsának eldöntéséhez, hogy tőlünk függ, hogy jobbra dűljön-e el az ország sorsa vagy balra. Gondoljuk meg, hogy olyan eszmék, elvek és közgazdasági érdekek vannak most szorosan a mi szavazatainkkal egybefűzve, amelyek közvetlenül érintenek nemsokára minden magyar embert. Szavazzunk meggyőződésünk szerint és hallassunk a szívünkre, amellyel a hazát szeretjük. Válságok újéve! Vájjon mit hordasz méhedben? Minden újesztendő napján reményteljesen lélegzik fel a szegény emberiség, mely elkeseredve húzta az elmúlt esztendő jármát; szép nap az uj év, mert egy egész esztendőre való remény csillan fel bennünk és a múlt keserűségeit és nehézségeit szeretjük elfeledni Minden uj év megcsalt bennünket eddig, mert minden uj év napján hittünk benne, hogy el fognak múlni gondjaink és bajaink, ehelyett azonban csak nőtt a rossz, s a mi fejünkre szakadt, de mindig kevesebb jóban volt részünk. Ez a pesszimisztikus felfogás lebeg az uj esztendő felett, meg is tud hinni és remélni e napon még a legszerencsétlenebb ember is, mert a velünk született, épen úgy, mint a bánat remény és a csüggedés. A magunk bajain kívül súlyosan nehezednek minden jó polgárra most az ország bajai is. Mert aki nem cinikus és magyar embernek tudja magát, azt lehetetlen, hogy ne érintse a közéletünkben történt fordulata eseményeknek. De megszáll bennünket az újévi reménység, hogy ki fogunk gázolni . Adja Isten, hogy így bajokból mi is, a haza is legyen! Dolgozzunk, szeressük egymást, tartsunk össze jobban, mint ezt az elmúlt esztendőben tettük. Mert sok, nagyon sok ellenségünk van Magyarország határán kívül és ellenségek élnek közöttünk is. Csak az egész magyar nép teljes együttérzésével lehet legyőzni ezeket az ellenségeket és mi vagyunk olyan erősek, hogy ha egyetértünk, le is tudjuk győzni őket. Ebben az értelemben kívánunk mi boldog uj esztendőt, kii "jJn í; a vármegyén. Restauracziós közgyűlésekre emlékeztető nagy érdeklődés melett nyilt meg a d c.ember hó i Jdikére összehivott vármegyei rendkívüli közgyűlés. Még a karzat is zsúfolva diszes hölgy közönséggel. A 10 óra után pár perczczel megjelent háló Feilitzsch Berthold főispánt zajos érintéssel üdvözölték a bizottmány tagjai. A főispán ur őméltósága, miután jelezte ama tárgyakat, amelyek elintézése miatt a rendkküli közgyűlést összehívni kellett, a részvét meleg szavaival emlékezett meg a vármegyei bizottmány legutóbb elhunyt két tagjáról, gróf Dessewffy Alajosról és id. Szunyoghy Brtalanról. A közgyűlés, a főispán ur indítványára elhunytak felett érzett fájdalmas részvétének jegyzőkönyvében adott kifejezést s erről az elhunyt bizottsági tagok családját jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetni rendelte. A »» Lussingrandei emléklapok. ! Gyermekeimnek. Irta: Ruzsonyi Pálné. Thalatta! Thalatta! Tízezer görög, ti rátok gondolva igy köszöntöttem én is a tengert, a bűbájos Adnát, a mikor tündöklően kek hullámai mormolását legelőször meghallottam .... Hogyne dobogott volna ői ült gyönyörben fel a a tisztelek, tiz.ezer görög, mikor ti hzálokat véltétek felfedezni a sérelmes messzeségben, túl a tengeren, a barázdát köszöntöttetek, az ezüstöst a Csillogót, melyet már akkor láttatok migátok elölt a hullámzó vízen, mikor még hajóto sem volt, mlg eligyen oda . . . . S mielőtt megépitettétek volna, lebtrultatok a tengerparton: Thilatta ! Mikor én, kite h. jó, melynek ködkürtje megadta már a végzetes jelt, messze, messze volt viendő hazámtól, szülőföldemtől, es a válás pillanatának megfoghatatlan távolságba mindazoktól, kiket szeretek, én . . . én is azt tullogtam magamban : Üdvözlégy tenger, te örök, ki folytonosan változva maradsz örökké változatlan ! S mig elragadtatott, szemem pillantása révedezve kisérte a rengő hullámokat — megindult a híja ... Vesztemre . . . kénytelen voltam belátni, hogy a régieknek igazuk volt, mikor isteneiket önző s irigy uraságoknak tartottak . Posadon ő felsége csak egy percznyi körültekintést engedett végtelen birodalmában — azután elküldte a Bórát, hogy lehűtse lelkesedésemet. A Bóra eljött, kegyetlenül meghimbálta a hajót . . . belekapaszkodott hajzatomba s irgalom nélkül tépte meg minden szálat, agyamban őrült körforgást s gyomromban hű képét idézve fel egy kitörni készülő vulkánnak . . . Olasz szó ideális, melodikus csengése, beh prózai pillanatban hallottalak meg először a résztvevő steward ajkain. Itt-ott egy-egy jó tanácsot is hallottam útitársaimtól különböző nyelveken, előbb leczipeltek a kajütbe, majd vissza a fedélzetre, holott is a Posydonnak engesztelő áldozatot hozott, s többször is megismételt Libatiók után, minden szemben remegve bár, de azon elhatározással ültem le, hogy nem, nem mozdulok innen ha csak a hullámok le nem sodornak. Meglássuk — sm'ott a Bóra — s oly szépen fektetgette egyik oldaláról a másikra a hijót oly könnyeden dobálta egyik hullám hegyéről a másiknak ölebe Ig, mintha csak lapda lett volna. Én azonban stokus nyugalommal ültem helyemen. Útitársaim egyenként párologtak el mellőlem jobb tanyát keresni. Székely gavallérom, ki nagy ideig keserű humorral traktálta a tenger háborgását, kizárva magyar lelkének tagadhatatlan idegenkedését e hideg s .ingatag elem iránt végre is félretette a galanteriát s beljebb vonult; bátyám uramki igen marczona színben igyekezett feltűnni — azt állította egyszerre, hogy álmos s szintén eltűnt . . . Ugy tettem, mintha elhittem volna neki . . . Ketten maradtunk ott , de dicsekvés nélkül mondván, én voltam a bátrabb s gyáva félelem akkor sem ülte meg lelkemet, mikor a dühös Bóra jobbról-balról olyan hullámokat uszított hajónkra, hogy a fedélzet csupa víz lett s egyetlen társam is átala.gá változott; az az egy pont azonban, hol én ültem, úgy látszik, mégis kíméletre indította Posüdon küldötteit — én száraz maradtam. Be kell azonban vallanom, hogy a tenger, a Quarnero haragos pompájából mit sem láttam ekkor, mozdulatlanul s behuny szemekkel ültem ott, nem akarva felidézni a már egyszer megtapasztalt földtani képeteket . . . De mikor Veglia szigete elé ertünk, mégis csak felpillantottam, előszik látva, tapasztalatlan szemeimnek oly idegen s bajos képét, egy középkori olasz városkának Hej!de ezután jött a társa; Veglia s Aibe között lévén az úgynevezett Gananto Mallempo, mely mondhatom, nevének alaposan megfelelt. A hullámok bősz csatazajában kapitányunk — kitűnő alak már-már arról beszélt, hogy nem fog Lussingrandeban — utazasunk vegczélján kiköthetni — haiem tovább fogunk hajókázni Záráig s cak másnap reggel vissza. E kilátások nem voltak biztatók egy cseppet sem, de miközben sok ide-oda hanyattalással Arhe elé érleztünk , egyszerre, mintegy varázsütésre lesimultak a bősz hullámok; a Bóra süvöltő hidegsége helyett meleg déli napsugár árasztó t derűt elcsigázott testünk s lelkünkbe. Arbe előtt kikötött a hajó s miközben én kiváncsian néztem ódon falait, melyek keleti jellegükkel úgy hatottak rám ott a Cuimnero kék hullami mintha a távoli libáb varázsolta volna őket ide melett,az elpárolgott utitársak is előkerültek s a nap sugaraitól jó kedvre derülvén, viharedzett modorban kezdének társalogni, fulliczitálván egymást képzeletben átélt tengeri kalandokban. Egyik inirczonább volt, mint a másik — én mosolyogva hallgattam is őket, meg nem is, mert most elindult a hajó s én kiáltott szenvedéseim méltó jutalmául Thalatta ! — végig jártam a fedélzeten — aztán megálltam s lelkem minden képességével adtam át magamat annak a végtelen, hóditó, bűbájos látványnak a mi szemeimnek adatott. A kék Adria! Vihar, Bora eltűntek valamely sziklapalotába ott len a mélyben; nem haragos, bősz hullámok voltak tzk, csak Poseidon királyi palástjának rengő fodrai s gazdag hímzésül rajta arany napsugarak ; a hajóvonta barázda olvadt ezüstje s milliárdnyi ragyogó vizgyöngy, melyet sellők s delphinek bőkezűen dobáltak fel a mélyből. Igy elértünk Lussingrande elé — nem egészen a túlságosan kicsiny kikötőbe csak kis távolságra tőle vetettünk horgonyt s az elénk siető bárkákra szállva — valóságosan tropikus in legben szálltunk partra. A parton Ur. Simonits Lusingrande fürdő orvosa várt bennünket s igen szeretetreméltóan fogadva, akkor meg nem lévén készen saját fényes berendezésű szanatóriuma, elvezetett mostani lakhelyemig, melynek neve: „Pension Rudy.” Ez a név nem keresztnév, de egy Gömörmegéből ideszármazott magyar uri ember család neve. S valóban : daczára annak, hogy neje, ki az egész pensiónak valóban lelke és úrnője — nem magyar, s kedves leánya, a kinek szeme oly kék mint az Adna ar » C 'el-