Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1907-07-07 / 27. szám
XXVIII. évfolyam. Előfizetési feltételek : Egész évre 8 korona Fél évre Negyed évre 2 Egyes szám ára 20 fillér. 27. szám. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ TÉR 6. SZÁM. Telefonszám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyiregyháza, 1907. július hó 7. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCS MEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. OOv ® Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Hirdetések nagyság szerint számíttatnak. A nyilt téri közlemények díja soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig +0 fil., minden további szó + fil. Vastag betűvel szedett kétszeresen számít. Utóhangok a legutóbbi tiszatársulati közgyűlésről: A felső-szabolcsi Tiszaszabályozó társulat f. év július hó 1-én Kisvárdán nagy érdeklődés mellett tartott közgyűlése egy kétségtelenül nagyfontosságú kérdés felett volt hivatva dönteni; nem kisebb dologról lévén ugyanis szó, mint a társulati székhelynek „Kisváráéról Nyíregyházára leendő áthelyezése." A mi igazi alkotmányos érzületű miniszteri biztosunk gróf Vay Gábor úr őméltósága megnyitván a közgyűlést az áthelyezés mellett beadott 824 aláírással ellátott — terjedelmesen megindokolt - indítányt dr. Vadász Lipót társulati ügyész úr, tisztelt barátom felolvasván, az áthelyezés ellen egyetlen szónok Lipthay Béla úr, jékei nagybirtokos emelkedett szólásra. A megjelent érdekeltségi tagok neveinek összeírása sok időt vévén igénybe, jó késő lett, mire a különben is meglehetős későre, fél 10-re hirdetett közgyűlés megnyitható lett; mivel pedig — a nagy munkaidőre való tekintetből — ki-ki igyekezett a déli vonattal haza, de még közvetlenül már a szavazás küszöbén teljesen felesleges időpazarlásnak tartván az indítványban alaposan kifejtett indokok megismétlését, a tárgyhoz többé senki hozzá nem szólott, így kezdetét vette aztán a szavazás. Nehogy azonban a hallgatás félremagyaráztassék, vagy pláne helyeslésünk vétessék: arra a beszédre néhány szerény megjegyzést kívánok e helyen tenni. Lipthay Béla tisztelt barátom — beszédét körülbelül ilyenformán kezdte: „Én a társulati gyűléseken soha életemben nem voltam és nem is igen leszek" stb. Hat ez a bevezetés minket — jelen voltakat — tagadhatatlanul nem érinthetett kellemesen, mivel gyűléseinken eddig is sajnálattal nélkülöztük őt és még nagyobb sajnálattal vettük azt a kijelentést tudomásul a jövőre nézve és beszédénk ez a bevezető része felesleges is volt teljesen; amennyien annak további folyamán különben is meggyőződtünk arról, mennyire látszik, hogy a társulati gyűléseket nem látogatván, a társulat ügyeivel egyáltalán nem foglalkoz áa, összetéveszti Kisvárda érdekét a társulat nagyfontosságú érdekével. Teljesen figyelmen kívül hagyván ugyanis az indítványban foglalt indokokat, és bármely ügyhöz méltó buzgósággal dicséretes síkra Kisvárda lokális érdeke mellett. szállott Meg vagyok róla győződve, hogy e beszéd a kisvárdaiak lelkében mély hatást tett s nem egyhamar fogják feledni. Nem habozom azonban kijelenteni, hogy nálam ez a beszéd az ellenkező hatást eredményezte és látva a szónok s hasonlóképpen a Kisvárda érdekében sorakozottak izgatott kedélyhangulatát melynek azonban elfogadható magyarázatát igazán nem találom : közvetlenül e beszéd befejezése után a szavazást indítványoztam; nehogy egy esetleges ellenvéleményű beszéd után az én igen tisztelt barátom Lipthay Béla úr, újabb felszólalásra provokáltassék, meg akarván ezáltal kímélni abban a nagy hőségben•• további szónoki izgalmak esetleges kellemetlenségeitől fogva Különben igen jellemző erre az egész benézve, hogy még az a Lipthay Béla is, kit én nemcsak temperamentumos (mint magát kifejezte), hanem talentumos, tartalmas embernek ismerek, még ő sem tudott a székhelynek Várdában maradása mellett, más érvet, mint Kisvárda okális érdekét felhozni, anélkül, hogy az indítványban általunk felsorolt indokokat megcáfolni csak meg is kísérelte volna, amely körülmény kétségtelen bizonyíték azoknak az indokoknak helyessége, elfogadhatósága, fontossága mellett. Szerény véleményem szerint ezt a nagyfontosságú társulati kérdést különben is emelkedette ki nézőpontról s nem e városok privát érdekeinek szempontjából kellett bírálgatni mérlegelni, az itt nagyon is 3-ad rendű kérdés. Igazolja ezt magának e két városnak jelenlegi helyzete is; míg ugyanis Nyíregyháza nem lett eddig szegényebb a társulati székhely hiányában, addig Kisváriát se az a székhely fogja a jövőben boldogítani, hanem — az én gyarló felfogásom szerint — elsősorban egy ügyes vasúti politikával keresztül vitt vasúti hálózat. Kisvárda kívánatos fejlődését — szerintem — eddig e körülmény gátolta különösebben : 1. a megfelelő vasúti hálózatok hiánya, 2. magának a városnak, mint testületnek, vagyontalansága és 3. a kisvárdai népnek szomorú anyagi helyzete. Az első pontban érintett késedelmezést pótlandók — mint értesülve vagyok — ma már a legjobb uton haladnak a kisvárdaiak. Hogy a 2-ik pontban említett helyzet változzék, egy tekintélyes küldöttségnek fel kellene talán kérni azt a kisvárdai dúsgazdag földbirtokos nőt, örökítse meg az emlékét Kisvárda község történetében pár száz holdföld adományozásával. Neki az csak morzsa, mig a köz- Az akáczvirágok-ból. 1. Fürtös virágú akácfák alatt Az országúton egy leány haladt. Amerre járt — Dal borította körül a határt. Kacagva szálló víg melódiák, S hullt, hullt nyomában az akácvirág. Fürtös virágú akácfák alatt Szembe a lánnyal egy legény haladt. Amerre ment — Izzott a lég s az országútja lent. Valami forró, szerelmes pára Hullott körülre, hullott reája. Fürtös virágú akácfák alatt Leány s a legény egymásra akadt. S szólt a legény — „Honnan való vagy, nem kérdezem én, Magam járok csak a föld kerekén, Legyél a párom, legyél az enyém !• Fürtös virágú akácfák alatt Amennyi madár, mind dalra fakadt. Megy már a lány — Szemét lesütve a fiú oldalán, S cseng, bong a légben a nászinduló, Fütyöli a fán egy sárgarigó. II. Fehér a virága, zöld a levele, — Akáczfa nyíláskor, Tavasz fakadáskor — Találkoztam én is először vele. Ott kerültünk össze a nagy fák alatt, Csak egymásra néztünk, Egy szót se beszéltünk — Éreztük mit jelent az a pillanat. Rengett felettünk a sok fürtös virág — Mi összehajolva, Úgy szívtuk magunkba — Az akáczvirágok csodás illatát. S hogy hullt a fejünkre, hullott elibénk, — Mosolyogva néztük, S nevetve beszéltük — Melyikünket éri búbánat elébb ? Szél süvített ekkor a gályákon át, — Mi összesimulva, Mentünk az útunkra Hazáig kísértem, ... — s én mentem tovább. Neviczky János, Csifó Julis. Nyikó parti fűzfák szomorún susognak, S gyöngyözve szökellő, csobogó haboknak Csifó Julis sorsát regélik, mesélik Pirkadó hajnaltól, alkonyig, estélig. Alkonyati szellő szárnyaira kapja, Hegyen, völgyön átal röpíti-ragadja Szép Csifó Julisnak bánatos regéjét, Fájó szerelmének szomorú meséjét. Májusi szellőnek langy-fuvallatára, Bimbóba szökkent az orgonafa ága, Kábító illata szerteszéjjel szállott, Bejárta a rónát, de a pusztaságot Messzire hirdetve : itt van a kikelet, Ragyogó napsugár elűzte a telet, S illatos virágmez borult rá a fákra Tavaszi szellőnek langy fuvallatára. Szép Csifó Julisnak virágos kertjében Kinyílt az orgona csütörtökön délben. Egy csipetnyi illat beszállt a szobába, Forró csókot nyomott a lány ajakára. Szeress! — itt a tavasz — zsongta-bongta lágyan Aki érted eped — Isten tudja hány van? Szeress míg tavasz van s virul a kikelet Látod : fű, fa, virág, minden, minden szeret. Piros pünkösd napján, első harangszóra Bezörget Julishoz a vén Tóti Dóra. „Üzenetet hoztam drága virágszálam. Kivert a szerelem a Tamási Pálon, Megigézte szemed, vágyódik utánad, Eped a csókodért, sorvasztja a bánat. Hogyha reá néznél, meggyógyulna menten, — Ezt üzeni neked gyöngyöm, drága szentem." Csifó Julis arcán nyíló rózsa támad, Aztán imígy felelvén Tóti Dórának : „Szegény leány vagyok, nincsen gazdaságom, Nem jártatom eszem a Tamási Pálon, Nem illik gazdaghoz magamfajta szegény, A Tamási Pali gazdag, módos legény, Nem is szeret engem, hamis a beszéde, Ne szenjen nekem, nem lesz jó a vége !" Büszke Tamási Pál nagy haragra lobban, Szíve vadul lüktet s szilajabban dobban, Zajgó, heves vére mind a fejébe száll . . . „Enyém lészre mégis büszke, liliomszál. — Kelmed pedig hallja öreg Dóra néne Az eszét s a száját soha se kímélje, Ha enyém lesz Julis fogadom, ígérem . A pénzt nem számlálom, a búzát nem mérem." A vén Tóti Dóra minden este reggel Egyre csak azt hajtja: „Igaz szerelemmel Szeret Tamási Pál, tiszta a szándéka." Közben arra gondol, lesz-e vagy tíz véka Az a tiszta búza, mit a Pál úr ígért. Hisz nem is oly nagy ár egy ártatlan szívért. „Mondom eszeden légy s hallgass a jó szóra, Hidd meg sohasem mond rosszat Tóti Dóra." Tamási Pálnak is mézes a beszéde . A sok ígéretnek se hossza, se vége. „Légy az enyém Julis, soha meg nem bánod, A széltől is óvlak, őrizem az álmod ; Elringatlak lágyan, édes szerelemmel. Megvédlek a vésztől tulajdon kezemmel . Te légy az én édes, szép gyönyörűségem. Hallgass reám Julis — légy a feleségem." Csifó Julis hallja s nem hisz a beszédnek „Én legyek — azt mondod — a te feleséged? Hej Tamási Pali, megver a jó Isten. Hamis a te lelked, szíved pedig nincsen. NAGY ELEK okleveles mérnök Nyíregyháza Kállói-utca 27. szám. 5 (Saját ház.)