Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
Nyíregyháza, 1909. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek : Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor. Negyed évre 2 kor., Egyes számára 20 fillér. XII évfolyam, 27. szám, A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye Szerkesztőség és Kiadóhivatal: IOSHAZ-TÉR 6. Telefonszám: 139. SSAH, Kéziratokat nem adunk vissza. vasárnap, július 4. Hirdetések árszabás szerint számíttatnak. A nyilt-téri közlemények díja soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Az élőhalott különös előszeretettel viseltetem a téli, hosszú esték iránt. Az a rejtelmes félhomály, mely oly kellemessé teszi a szobát, a kandallóban a vígan pattogó tűz és a nagymama érdekes meséi jobban szórakoztatnak és hatnak a kedélyemre, mint minden más léha beszéd és mulatság. És mily érdekes meséket tud az a nagymama ! Most is itt ül nagy karosszékében. Fején fekete csipkedísz van, mely oly jól illik ezüstös hajához. — Kezei ölében nyugosznak összefonva, mig két hüvelykujját nyilsebességgel forgatja egymás körül. Szép, sötét nagy szemei a múltban elmerengve nézik a fel-felnyúló lángnyelveket, mintha onnan olvasná le mosolygó ajkú lágy, szelíd hangjával azokat a régen, ah oly nagyon is régen elmúlt dolgokat. * * * Iskolába jártam még, midőn egy napon kezeimhez került egy könyv, mely alig volt nagyobb egy közönséges imakönyvnél, de amint felnyitom, örömmel olvastam .Regény egy szép leányról." Tehát egy regény! A könyv a mienk volt és édesapám — az Isten nyugtassa — hagyhatta az asztalon véletlenségből, midőn a könyvszekrényben rendezkedett. Vége volt a mai tanulásnak. A regényt egyik iskolakönyvembe tettem és titokban olvastam, de a legkisebb neszre is összerezzentem; úgy féltem, hogy rajtakapnak. Egy fiatal, csinos leány története volt az, kit a sors arra szánt, hogy az élettenger hullámai messze sodorják el a parttól, küzdve az öt fenyi'ető v-'«7'lvpkkal. mi? vég?re célt ér Debreczen—Nyíregyháza. Egymás közelében fekszik ez a két város. Alig ötven kilométernyire egymástól. Az egyik ősi, nagy, népes, gazdag, tősgyökeres magyar. A másik aránylag ifjú, kiterjedése, népessége felényi, határa negyedrésznyi, sokkal szegényebb s lakossága nyelvének megmagyarosodása sem fejeződött be egészen. A logika törvényei szerint nem az volna-e a természetes, ha ez a két, egymáshoz közel fekvő város a lehető legközvetlenebb, legbensőségteljesebb összeköttetésben állana egymással? Erre utalnak a hivatali, kereskedelmi, ipari, sőt részben a gazdasági viszonyok is. A kir. Ítélőtábla, a kir. főügyészség, a kereskedelmi és iparkamara, a M. Á. V. üzletvezetősége stb. Debreczenben székel. Debreczenben van jogakadémia, theologia, tanítóképző intézet, felső kereskedelmi iskola, gazdasági akadémia és még jó egy néhány olyan kulturális intézmény, amelyek arra is hivatva volnának, hogy nemcsak Nyíregyháza, hanem az egész Szabolcs vármegye, mint kulturális központ felé, Debreczen felé gravitáljanak. És mit tapasztalunk? Azt, hogy a nyíregyháziak és szabolcsvármegyebeliek a közel levő Debreczen helyett más városokkal ha külön-külön talán nem is, de együtt véve sokkalta nagyobb összeköttetéseket tart fen Nyíregyháza és Szabolcsvármegye, mint Debreczennel. Közlekedési viszonyaink, vasúti összeköttetéseink pedig igen kedvezőek. Naponként hat vonat közlekedik Debrecen és Nyíregyháza között. És mégis azt látjuk, hogy a szorosabb értelemben vett hivatalos vagy kereskedelmi célú utazásoktól eltekintve a nyíregyháziak több utat tesznek távolabbi más városokba, mint Debrecenbe. Debrecenieket meg épen csak elvétve lehet Nyíregyházán találni. A felsőbb iskolákba járó tanulóifjúság sokkal nagyobb számmal keresi fel a kassai, eperjesi, sárospataki, budapesti felsőbb tanintézeteket, kolozsvári, mint a debrecenieket. Hogy mi lehet ennek az oka és magyarázata, ki ebben a hibás, azt most ne keressük. Inkább keressük azokat a módozatokat, amelyekkel ezen a ellenes állapoton segíteni lehet. természet-Ezek között a legelső az: ismerkedjünk meg egymással! Aki a viszonyokat közelebbről megfigyeli, múlhatlanul reá kell jönnie arra, hogy a debreceniek és nyíregyháziak — egyes szórványos esetektől eltekintve — tulajdonképen nem is ismerik egymást. A debreceniek általánosságban Nyíregyházát csak mint földrajzi fogalmat ismerik. A valamivel beavatottabbak előtt egy tót város, egy tirpák fészek képe lebeg legfeljebb. Arról azonban, hogy eleven, pezsgő, előre törekvő gazdasági és kulturális élet folyik, amely a legszebb reményekre jó Egy magára hagyatott lény, ki az egyensúlyt sohasem vesztette el, ha meg oly magasra korbácsolta is a dühöngő ár kicsiny sajkáját. E könyv minden egyes pontja mélyen vésődött fogékony szivembe. Szegény leány! Zaklatva, bántalmazva mindenkitől, egyedüli jó barátja volt csak egy vén diófa. Amint csak menekülhetett, hozzá futott és ekkor egy-kettő és fent volt a nagy diófán. Innen a szédelgő magasságból aztán nézte a lenyugvó nap utolsó sugarait, az ide-oda röpködő madarakat és gondolatainak szabad folyást engedett. „Egy-kettő és fent volt a nagy diófán.* Ez zúgott elhatároztam, folyton a füleimben és még az este hogy közelgő születésnapomra majd megkérem édesanyámat, hogy engedjen el a nyári hónapban Gyuri bátyámékhoz. Ungmegye egy kies fekvésű falujában laktak Gyuri bátyámék és én vigan ugrottam ki a kocsiból, amint vágyaimnak netovábbja végre teljesedésbe ment. Nagy kert közepén állott egy csinos ház, körülfuttatva vadszőlővel, a kertet pedig óriási fák díszítették. — Istenem, de boldog is voltam én akkor! Alig ráztuk le magunkról a port és egy kis frissítőt vettünk magunkhoz, máris a kertbe siettem. Ott a ház mögött, egy egészen csendes magányos helyen állt egy gyönyörű nagy diófa. Tanácstalanul állottam meg azonban előtte, hiszen hogyan jutok én majd arra föl evvel az irtózatos széles krinolinnal? Hogyan? Hát fölveszem előbb úszóruhámat, aztán reá húzom ezt és nem fogja senki sem észrevenni, hogy én miben töröm a fejem. És másnap, alkonyatkor, csakugyan ott filt^m m rn ma<rac f> ^tpj^bfn gosit a város jövője tekintetében, csak igen keveseknek van tudomásuk. Viszont Nyíregyházán Debrecent a legtöbben csak egy önmagának élő szinte mozdulatlan, sorsával megelégedett s másokkal mit sem törődő gazdag nagy tömegnek tartják, amely hivatását betöltöttnek véli azzal, ha napjait minden emóció nélkül leéli egymás után. Hogy ez a felfogás is mennyire téves, azt sem kell fejtegetni azok előtt, akik Debrecen céltudatos munkásságát a haladás terén közelebbről ismerik. Elsősorban tehát arra volna szükség, hogy ezek a kölcsönös téves felfogások eloszlattassanak. Hogy a két város, a két városnak lakossága, irányadó körei egymást kölcsönösen megismerjék. Ehhez viszont a megismerkedés lehetőségére van szükség. Ilyen megismerkedésre ad alkalmat a debreceni híres régi dalegylet átrándulása Nyíregyházára. Ezt a látogatást hir szerint viszonozni fogja a nyíregyházi dalegylet Debrecenben az ősz folyamán. Üdvözöljük ezeket a látogatásokat. És azért üdvözöljük, mert úgy tűnik fel előttünk, hogy ez annak a jég megtörésének a kezdetét is jelenti, amely a két várost egymástól eddig elkülönítette és a két város kölcsönös érintkezését egymással megakadályozta. Ha ebben a feltevésünkben nem csak lódunik, ha a két város között az érintkezés ezután gyakoribb lesz, feltétlenül . És mit néztél a fa tetejéről édes nagymama ? — kérdem kíváncsian. — Semmit kis leányom. Én nekem a madár ép úgy repült, a felhő ép úgy kóválygott a magas fa tetejéről sőt a déli szél is csak nézve is, mint a földről ; ép oly boglyasra fújta a féktelen, göndör hajamat, mint akár az északi, avagy nyugati szél, de a közelben álló meggyfa, az már jobban érdekelt. — Lementem tehát a diófáról és siettem a meggyfára, mert oly csábítólag kandikált rám a pirosszemü meggy, mint Petőfire a szomszéd bácsi körtéje. A meggyfán aztán már jobban éreztem magam, mivel a pirosszemü bogyókat csak úgy ajkaimmal csippenthettem le. És amint így eszegettem a nagyszerű gyümölcsöt, azt veszem észre, hogy bátyám kedvenc kutyája, a hosszú szőrű, fehér „Hektor" velem jött és iszonyúan vonítani kezd az én krinolinomra, melyet a faágra akasztottam. A szél fel-felfújta és Hektor utána kapkodott, mert sehogyan sem tudott megbarátkozni evvel az ide-oda himbálódzó csodával. Evvel a kutyával jártam aztán sétálgatni. Kedvenc helyen volt az erdő, mely a kicsi falut, mint egy koszorú, körülfogta. Egy keskeny kis út huzódott végig az erdő szélén és kertek alján, de nem is volt nap, hogy én igy a falut körül ne jártam volna. Különösen egy ház, a falu túlsó felében, tünt föl nekem. Kastélyszerüen volt építve és minden rajta és körülötte oly igen-igen tisztának látszott. Sokszor jártam már erre, de a cselédségen kivül senkit sem vettem észre, s íme egy napon a kastély verandájáról két gyönyörű szép nő jött le a lépcsőkön. Lábam Mai számunk 12 oldal.