Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 1-66. szám)

1917-01-04 / 1. szám

Nyíregyháza, 1917. január 18. * Csütörtök Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyed­ív: 3 K, Egyes szám­ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON­SZÁM 139. POSTACHEQUIE 28556. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetései árszabás szériát Szimuttatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hivatalos hirdetések apra 60 f. A nyiltlér soronként 80­­. Apró hirdetések h­l ttere 1 K, minden további szó 5 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. XXXVIII. évfolyam * 1. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. A mult számunkhoz csatolt postai be­fizetési lapok felhasználásával kérjük az előfizetéseket mielőbb beküldeni. iu Újévi szózat. Várjatok,bízzatok,munkálkodjatok: ez a szózat csendül föl lelkünkben az új esz­tendő kezdetén. Várjatok! S vájjon teszünk-e egyebet immár harmadfél év óta, mint, hogy vá­­­runk. türelemmel várunk? Várjuk a meg­­nyugtató szót, amely elhallgattatja aggo­dalmunkat; várjuk az erős kart, amely minden kézből kicsavarja az öldöklő fegy­vert, várjuk az egyetlen boldog valóságot, amelynek áldott béke a neve. És kimerülünk, eltikkadunk, megrok­kanunk ebben az idegsorvasztó várako­zásban. Mert könnyű a várakozás ott, ahol bizonyosra várunk, de végtelenül ne­héz ott, ahol várakozásunk teljesülésének sem idejét, sem módját nem ismerjük. Tenni mégsem tehetünk ellene sem­mit: várjunk tehát béketűréssel tovább. I­átha­­ ez az év hozza el a megváltó for­dulatot, amely kárpótolni fog hosszú szen­vedéseinkért!... Bízza­ lene esnünk, ' Boldog Isten, kétségbe kel­l a reménykedő bizakodás nem tartaná benntünk a lelket. Ez a leg­nagyobb erőforrásom­, keserves megpró­báltatásunk idején, ez­­­ legértékesebb zá­loga a jövőbe vetett minden reményünk­nek. És hálát kell adnunk a gondviselés­nek, hogy bizalmunk nem pusztában el­hangzó íszó, nem porbaírt betű, hanem tényekkel igazolt jogos meggyőződés­­eivel mindennapi tapasztalat táplá­­lj­a, napról-napra megújuló siker k­evés nagyra. Hiszen számíthattunk-e valaha an­­nyira, amennyit eddig is elértünk? És ha nem csü, ^edik­,1 lehetetlenség-e elérnünk azt is, amire ma még nem számíthatunk? Mi akárkod­tok! Hiába a várakozás, ha­­ azon, amit vártok, magatok is nem fá­radoztok; hiába a bizakodás, ha arra, a­miben bíztok, minden erőtökkel nem tö­rekesztek. A kezdet nekilendülését kitartó mun­kának kell követnie odakin 's idebenn egyaránt, hogy magunkhoz c hoz méltó eredményt érjün.h­ivatásunk­! A fél­úton megálló küzdő többet kocká­z­tat, mint az, aki neki se állott a küzdelemnek, ne­künk is meg lehet fogynunk, talán meg is kell hajlanunk, de megtörnünk nem sza­bad soha! Csak egy fél évig győzze még vára­kozással a szenvedő, bizalommal a csik: gedő, kitartással a fáradozó, s megérjük az óhajtott kibontakozást a világ legiszo­nyatosabb háborújából. S mennél közelebb­ hozzuk magunk­hoz az új esztendőben, annál inkább el­mondhatják rólunk az egész világon, hogy egszolgáltuk és megérdemeltük fáradv­ástunk legnagyobb jutalmát: a békét! ny­á Pont. A . •• jovo. ff Belementünk ismét egy uj esztendő­be. Vajon mit hoz nekünk ez az uj esz­tendő? Hát éppen semmit! Ezzel legyünk tisztába, hogy semmit se hoz, — mert nem hozhat. A föld forogni fog a nap körül, pon­tosan, mint évezredek óta csinálja, anél­kül ,hogy az évezredekre figyelt volna. A nap is forog a naprendszerek forgata­gában,­­a végtelenség megszabott körfor­gásában, anélkül, hogy a mi bolygónkon nyüzsgő frontokra és front mögötti nyüzs­gésekrre figyelne. Ami rajtunk kívül él, mozog, hat, munkál. — egy növénygyö­kérben áramló nedvkeringés, vagy a csil­lagmiliárdok egymás körül keringése, — mind megy a maga utján, a jövő eszten­dőben is, anélkül, hogy a mi nagy böl­csességünkre, vagy kis bolondságainkra ügyet vetne. Sőt ami testünkben él, ke­ring: — egy vércsepp atomjai, a beszívott levegő atomjai, az izmok, és idegek moz­gást és érzést szállító hullámzása, ezek is végzik dolgaikat, mint eddig, ezer meg ezer éveken át elődeinkben, most pedig bennünk, nem ügyelve a mi okos talál­mányainkra és társadalmi berendezkedé­­sünkre, — ha egy emberben, ha ezer em­berben megakad is az életmozgás, talál az élet uj egyéneket, embert vagy nem embert, de az élet örvénylése fenn nem akad. Az uj esztendőben is ugy lesz, mint eddig. Mint Salamon bölcs király megál­lapította eképpen: "ami volt, az lesz; ami elmúlt, ismét visszajön és semmi uj do­log­­ nincs a nap alatt.» Bizony, üres hiábavalóság tőlünk, a­kár az elmúlt esztendőre, akár a jövő­re vetni valamit, — az idő­süket is, vak is, minden mi bölcselkedésünkre, vagy ki­fogásainkra, boldogulásunkra, vagy pusz­tulásunkra, örömünkre, vagy bánatunk­ra". Azonban ez nem azt teszi, hogy tehát tegyüfiv ölbe kezünket, vagy­­ menjünk a frontra ennivalóért. Bizony, nem azt teszi. Sőt azt teszi, hogy annál inkább nézzünk körül dolgaink során, tegyük fel a pápa­szemet ... hogy annál inkább megláthas­suk az összekötő fonalakat dolgaink kö­zött. Me­rt­­ a dolgok mintegy zsinórra van­nak fűzve velünk együtt, akárcsak a kis­lányok 'gyöngyfüzére s a dolgok összeköt­tetése szüli a­ hatásokat, mint a gyöngyök is 'hatás végett vannak a figyelő fejecskék alatt. Tehát figyelni kell és ez a figyelés lesz ránk nézve a legbiztosabb kiindulópont kétes jövőnk') ' a beh­ató figyelem meg­hozza nekünk azt a bölcsességet, hogy mi emberek, iker.tt is, nemzetenként is, az egyetem­­­ ;'..:')zr>­ásnak egyes darab­jai vagyunk ,-ra ; ' < törekednünk, hogy többi mozgá­s­­ lunk lehetőleg simán bonyolítsuk le és m­­ozgásunkat. Annyi­val inkább embervitám­ban, embertársa­inkkal való viselkedésünkben, ne igyekez­zünk holmi külön rai^osztályutakat csap­ni, mert ez m­indnyá jU­- nak ártalmára van és lesz örökkönöni; h­anem kölcsöi­nös megértéssel ki-ki végezze dolgát ott, ahol van. Ami veszteséget okozott nemzetünk­nek s okoz még mindig ez a nagy hábor­gás, a nemzet egyetemére nézve mindaz helyrepótolható, sőt nyereségünk is lehet belőle tanúságaiban, ha e tanúságokat o­kosan felhasználjuk. De ha a nagy zivatar elmúltával visszatérünk a régi útra, akkor nem érdemeljük meg az életet. Halottaink megnyugosznak, szana­szét porladva a mindenütt nyugtot adó földben; nyomorékká lett ezreinkről gon­doskodnunk kell; kik erőben hátramarad­tak, vagy ezután jutnak munkaerőre, a­zoknak meg kell tanulni dolgozni, úgy, hogy ez a dolog közboldogulást és meg­nyugvást szerezzen. Hangsúlyozom, hogy tanulni kell em­beri módon­ dolgozni, mert mindaddig csak állati módon dolgozunk, míg a dolog verejtékes fáradságot okoz. Az okos emberi munka legnagyobb gyönyörűség e földi világban. Egyénnek is, nemzetnek is. Ez adja és adhatja a jobb jövőt. Bízzunk csak a magunk lelki, testi erőiben, s ez az életnek nagy törvénye, így állította azt be az élet ura, Andrássy Kálmán. A cár és a béke. A béke megteremtésére törekvő őszin­te hangok vegyülékébe, december 29-iki kelettel egy vad dörgedelem rémségének szövegét hozta el hozzánk Petrográdból a távíró drótja. A cár napi parancsa ez, a békéről. A napi parancs tartalma, hangja teljesen cári. Ha II. Miklós eddig egyszerű szürke alakja lett volna is a történelem­nek, ha eddigi tettei nem emelték volna fel őt zsarnok elődeihez, úgy e napi pa­ranc­csal egyszerre felemelkedett volna a méltó helyre, mely a Romanovok között őt méltón megilleti. A történelem, melyben megörökítve maradnak az események tömkelegei, s a­mely az utókor kezein forog majd, tükre lesz ama férfiú jellemének, aki mester a képmutatásban, művész a történések ma­gyarázásának hamis beállításában, pa­zarló az emberélet értékelésénél és aki álmodó a cári álmok megvalósítására való törekvésekben. A cár napi parancsa a történelem e­gyik legocsmányabb okmánya lészen. — Felséges irás a béke ellen. Akik a harctereken estek el, nem en­gedik, hogy a békére gondoljunk. — Sze­gény, szegény orosz emberek. Szegény, szegény jámbor lelkű, alázatos, megcsalt boldogtalanok, akiknek vére végig locsol­ta a csúnya föld porát a Kárpátoktól Lengyelországon át, az orosz földbe vájt utolsó védelmi állásig; kiknek sokaságá­ból békésebb időkben kozák golyók, ren­dőr kardok elé oly nagyon sok került, kikből Szibéria kínbörtöneibe megszám­lálhatatlan tömegek száműzettek — ti let­tetek hát a mindenhatók!? Öh fölséges nép! Cár őfelsége elhullott véretekre, tö-

Next