Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 122-215. szám)

1919-09-11 / 200. szám

ii erdélyi fa Aradt­ól jelentik . Az erdő­trösztöt eddig a budapesti Fabank r. f. képezte. Ebben az összes pesti és bécsi nagy­bankok és magyar erdőbirto­­­kosok képviselve vannak. Most kormányzótanács Brassó székhel­lyel egy uj fabankot akar alapítani. Az alaptőkét 100 millió koronára tervezik, amely kétezer korona névér­tékű részvény­ekből fog állani. A román állam maga negyven millió koronát jegyezne. A bank altruisztikus alapokon fog működni s rövid időn belül egy milliárd korona haszonra számít. Addig is, am­i ez az erdélyi Fabank megalakul, a kormányzóta­nács zár alá helyezte az ös­­szes tűzifakészletet és a meg­állapított készletek alapján az erdél­yi tűzifakereskedőket és erdőbirtokosokat a közüzemek részére harmincezer vagyon tűzifa szállítására kötelezte vagyononként ezerhatszáz ko­ronás áron. HÍREK — Magánfelek a polgármes­ternél. A képviselőtestület a pol­gármesternek a magánfelekkel való érintkezés megkönnyítése céljából elrendelte, hogy a pol­gármester elé járuló magánfele­ket a polgármesteri előszobában előzetesen az ott alkalmazott fo­galmazók kikérdezhessék, tájékoz­tathassák, kérelmeikkel az ügy­ben illetékes előadókhoz utasít­hassák és csak a polgármesteri elintézést igénylő kérelmeket ter­jeszthessék közvetlenül a polgár­mester elé. — Szeressük asztaltársaság f. hó 13-án délután 5 órakor a Nagykorona étterem szeressük asztalánál társas összejövetelt tart. Ezt megelőzőleg a választmány ülésezik. — Előljárósági ülés. A nyír­egyházi ipartestület 1. hó 11-én délután 4 órakor a Ki.-tér 10 sz. alatt folytatólagos előljárósági ülést tart. — A szegényház élelmezése. A képviselőtestület elhatározta, hogy özv. Soltész Jánosné sze­gényházi élelmezési válalkozóval az élelmezési szerződést 1920. évi szeptember 1-ig meghosszab­bítja olyképen, hogy a vállalkozó köteles a szegényházi ápoltakat reggeli, ebéd, vacsora és kenyér­rel 4 korona 80 fillérért fejen­ként ellátni. — Ellopták a cipőjét. A kép­viselőtestület Hornyák József gim­náziumi tanuló részére, akinek egyetlen pár cipőjét a lövészárok ásáshoz hadimunkára történt ki­rend­lese alka­m,volt egy isme­retlen egyén erőszakkal elvette, s uj cipő beszerzésére 200 koro­nát szavazott meg. — Eljegyzés: Bistey Margit kár eljegyezte Veres Bálint. — A polgári fiúiskola igaz­gatósága értesiti a tanulókat, hogy a tanítás szept. 15 én meg kez­dődik — Holdvilágos esték vannak s a villanyvilágítás remekü­l szu­perál. Ellenben panaszodat hal­lunk, hogy a malmok nem mű­ködnek, mert nem kapnak áramot. A mostani zűrzavarban nem tud­juk momentán, hogy ki is admi­nisztrálj­a jelenleg a villanytelepet a r.­t.-e, vagy a város, de akár ki di­gálja, ajánljuk figyelmébe, hogy ha nagyon szűken van a szén, spóroljanak akkorra, mikor nincs teli holdvilág — és juttas­sanak a malmoknak áramot, mert lisztre égető szükség van. — A közszolgálati alkalma­zottak beszerzési csoportja ér­tesíti tagjait, hogy amennyiben egy havi terménynek megfelelő liszt a malomban elkészült, a malomvállalat annak hazaszállí­tását csütörtökön reggel megkezdi. Az őrlési és szállítási díj a liszt átvételekor a malom megbízottjá­nak fizetendő ki mivel a malom csakis kékpénzben, ily pénz ellenében tud szénhez és fához jutni. Felhívjuk en­nélfogva a ta­gokat, hogy a lisztes zsákokat csoportonként összegyűjtve és nevük mellett a malomnak az alábbi időben és sorrendben ad­ják át. Szerdán: ügyészség. Csü­törtökön nyugdíjasok és internált tisztek, Munkásbiztosító, pénzin­tézetek és tanfelügyelőség és a postahivatal Pénteken : Pénzügyi és dohánybev. tisztviselők és rendőrség, elemi iskolák, polgári iskolák és tanítóképző és a gör. kath. és izr. lelkészek. Szomba­ton : ev. elemi iskola és lelkészek, leány és fiú főgimnázium és ke­resk. iskola, valamint a törvényi­szék és járásbíróság alkalmazott­jai. A lisztes zsákokra mindenki teljes nevét és lakcímét írja. Végül felhívjuk a csoport azon tagjait, akik lisztkönyvecskéjüket eddig be nem adták, valamint azok, akik terményszükségletük­nek csak 2 hóra eső részét fizet­ték be, hogy lisztkönyvecskéjüket valamint hátralékuknak V­ 4 részét 3 napon belül (11, 12, 13 án mindennap d. e. 11—1 óra között a járásbíróság 5. sz. szobájában) annyival is inkább adják be, mert ha ezt Almu­lflip taníik, a*,, ebből eredő kár ellátásukat veszélyez­teti. Beszerzési csoport vezetője. A Diadi mozgóban ked­den, szeredán, csütörtökön, „A majom film!" ,,Jack a csoda­majom A Gazdag­ Egyesölet kéréiÉ Tudomására hozzuk a gazda­közönségnek, hogy nagyobb men­­nyiségű zabosbükköny, szeszes­bükköny és nemesített búza vető­magot sikerült lekötni. Előjegy­zések sürgősen kéretnek az egye­sü­et tikári hivatalába. Szabolcsvázrmegyei Föld­m­ivelők Egyesü­lete. ­AAíVVVVVWVWvWVVWVWV SPORT Ny. I, V, E—H. A, C, 2:1 Gyönyörű időben, több ezer főnyi közönség előtt mérkőzött a Ny. T. V. E. csapata a Nagyvá­raodi Atlétikai Club igen jó ké­pességű tizennégy emberével. Bár a nagyvára­iak között csak négy játékos volt az első csapatból, a többi az I. K. játékosa volt, mégis elsőrangú játékerőt képvi­seltek s e mellett oly fair módon játszottak és annyira fegyelme­zetten viselkedtek, hogy a nyír­egyházi sportközönség már első alkalommal szeretetébe fogad­a a nagyváradi c­apatot A Ny. T. V. E. talán még sohsem látott formát játszott ki, ugy a védelem mint a csatársor brillírozott ha egy kis balszerencse nem sze­ S­ződik a Ny T. V. E. hez, ugy nagyobb győzelmével végződik a m­ér­kőz­és. Kezdés után min­d­járt a Ny. í V. E kerül fölénybe s már a 7 percben tizenegyest rug, melyet a nagyváradi kapus ment. Ezután | ISMYÍRVIDÉK. vált­ozatos játék következik, mely­ben lassankint a Ny. T. V. E fölénye domborodik ki, de a lö­véseket az igen jól védő nagyvá­radi kapus biztosan fogja. A Ny T. V­E kapusának lőtt lapdákat viszont Jakab fogja el. Félidő 0:0. A második félidő zőny­játék után a Ny. elején me-T. V. E. a N. A. C. kapujához nyomul és egy kavarodásból goolt lő. Két perccel később Tárkonyi gyönyörű lövéssel a második goolt szerzi meg a Ny. T. V. E -nek. A goolok dacára a N. A. C nem veszti el kedvét és többször teremt veszé­lyes helyzetet a nyíregyháziak kapuja előtt. Az egyik lefutó nagyváradi já­tékost Kajz leszereli a a lapdát hátra rúgja, mely begurul az üres kapuba. Így a Ny. T. E. egyetlen goolja is öngoolból származik. A N. A. C. ezután is kiegyenlítésre törekszik, de a Ny. [T­V. ] is résen van és csaknem a Nac. térfelén játszik. De gool ezután már egyik részről sem esik. A Nagyváradról jött bíró hozzáér­téssel, pártatlanul és ersélylyel vezette a mérkőzést. Remélni akarjuk, hogy a nagyváradi játé­kosok is kellemes impressziókkal távoztak miután meggyőződtek, hogy a debreceni „jóakarók" rá­galmai a valóságban nők. Nem mulasztjuk nem létez­el meg az alkalmat, hogy elismeréssel ne szóljunk dr. Krómyról a Ny. T. V. E­ agilis ügyvezető elnökéről, kinek nagy érdemei vannak, hogy a nyíregyházi csapat ma első­rangú játékerőt reprezentál és örömünket fejezzük ki, vezetőségbe fiatal, lelkes hogy a sport­emberek is bekerültek, kiknek munkája már­is érezteti hatását. (ü. Békefiedi fedőpaiát lophat Darman Jakab palafedő mester­ Dél Kisvárdán, ki az épületfedest is szakszerűen végzőL 1175 IkÜBALA festő Szarvas-utca 40. K/«?it: bádogtető, to­ronyfedel­es m­indenféle jepifietffiázolást békeminőségű­ anyagb­ók 1003 CidmiQrtát keresünk október hó Q7.duil­.Cf IUL eltejese mintaszerün kezelt nagyobb gazdasagunkba. Hasonló minőségben huzamosabb ideig alkalmazón, nagy gyakor­lattal rendelkező, szakképzett családos, egyenek bizonyítvány­másolataikkal és üzeteti igényeik­kel felszerelt pályázataikat küld­jék vagy hozzak (indiA ALAJOS Debrecen, Király utca 4 címre. 1204 Hajmosást, hcsjondolálást, fésülést, arcból hajszálak kiszedését, arcmassziro­zást, patnanasok kiirtását és maniciirözést eszközöl VARáDY ILONKA, Nyír­egyháza, trethien-ut­ca 53. aivausagrö hazhoz is megy. 662 tatal­iagja Mész Gipsz vagyontételekben is k­apható Tóth, Re­menyik és Sebestyén Debrecen, Ügyes em­-épmüezés. építeszeknél, Margit Crém, I­08 Margit szappan és Fogpaszta kapható nagyban és kicsinyben a L­inyi-gyogyszártárban. irtó Görög dinnye nagyobb mennyis­égien is Szinház­utca 6 sz. alatt kapható. 1198 Svájci szita-selymek kaphatók gyári irodánkban míg a készlet tart. Princz Testvérek, vasöntöde és gépgyára, Szatmár. D88 Fiatal építési vállalkozó ,meg­nősülne helyből vagy vidékről 300G0 korona vontatik, lehet hozomány még ki fiatal özvegy is. Fényképes leveleket a kiadóba kérek ,,A jövő útja" jengése 18i2 Árverési hirdetmény. Popper Ignác balkányi borter­melő képviseletében közhírré te­szem, hogy Mondschein Jenő debreceni borkereskedő részére eladott, azonban­­ utóbbi által még át nem vett és ki nem­­ fizetett mintegy 195 Hl, 19­8- évi saját termésű, egyszer lehúzott bor, mely Balkányban eladó házában lévő pincében van 1919. évi szeptember elhelyezve, ho 15 én délután 4 órakor Nagykál­óban, dr. Szotyory Nagy Sándor állami közjegyző irodájában és közben­jötte mellett a keresk. törv. 347. és 35., illetve 352. szakaszai alapján megtartandó nyilvános árverésen késedelmes vevő költ­ségére, kárára és veszélyére kész­pénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, kikiáltási áron egy tételben el fog adatni, alul is. A borok, melyek a helyszínen eladónál addig is megtekinthetők, hordó nélkül lesznek eladva. Ki­kiáltási ár hektoliterenkint 650 korona, bánatpénz 20000 korona, mely az árverés befej­eztekor az ígért vételárra kiegészítendő azon­nal Eladó jogosult egyeseket a bánatpénz letétele alul felol­dani. A botok az árverés után nyomban átveendők és vevő kö­r,h­­a azokat az árveréstől számí­tott 1Q tfgp alatt ssjst átüríteni és a pincéből hordót is elszállí­tani, addig a vevő veszélyére ott maradhat. Vétel illetéket a vevő viseli és az az árverés után a kika'dott kezéhez nyomban le­fizetendő. Eladó sem a mennyi­ségért, sem a minőségért nem szavatol. Nagy kalló, 19x9. sz­ecember 5. I>r. Slratisz Jiriml­-. 1203 ügyvéd. Árverési hirdetmény. A Balkányi Takarékpénztár r­­. balkányi bej. cég megbizásáról közhirré tes­zem, hogy Berkovits Bernát és Rtinitz Kálmán bal­kányi lakosok tulajdonát képező és 48925 lord­.a kölcsöntőke és jár. biztosítására a Balkányi Ta­karékpénztár javára kézizálogul lekötött és Szakolyban, gróf Tisza L­ajos pincéjében elhelyezett mint­egy 92 Hl. 1917. évi termésű sza­bályszerüen teze­t urfsági bor hor­dóval együtt Nagykállóban, 1919 évi szeptember hó 18-án dé­k­án 3 órakor d­ Szotyory Nagy Sándor nagykállói állami közjegyző irodájában és közben­jötte mellett a keresk. törv. 306. szakasza alapján megtartandó nyilvános árverésen adósok költ­ségbe, kárára és veszélyére ki­sz­pénzfizetés mel­ett egy tötregben a legtöbbet igerínek, kikiáltási áron alul is el fog adatni. A borok az uradalmi zelőség vagy árveretető szőlőké meji bi­zottjának közbenjöttével megte­kinthetők. Kikiáltási ár 50000 korona, bánat pénz 10000 korona, mely az árverés befejeztekor vevő ál­tal az igért vételárra nyomban kiegészítendő. A borok az árverés napján át­veendők és a pincéből 3 nap alatt elszállitandók. Vétel illeték a vevőt terheli, eladó semmiféle szavatosságot nem vállal Nagykálló, 1919. szept. 8. Dr. Strausz Mihály, 1702 ügyvéd. Ujromatott Jóba Elek­ laptulajdonos könyvnyomdájában, Nyíregyházán. 1919. szeptember 11. Apró hirdetések Hirdetéseket és közleményeket csak délelőtt 10 óráig fogad el a kiadóhivatal. Gál István angol- és német­nyelvi tanfolyamára való felvétel f. hó 15-éig mindennap délelőtt 9 —11-ig történik a felső keres­kedelmi iskola (Eötvös­ utca 11.) irodájában. 1826 Egy alig használt fekete kocsi, 2 üvegajtó és ablakok jutányos áron eladó Deák Ferenc­ utca 23. 1827 Csinosan bútorozott szobát ke­resek konyhahasználattal Közve­títőt díjazok. Cim az Ujságbolt­ban. 1746 Jókarban levő zsakett mellén­­nyel eladó Ugyanott egy réz ve­retű himző nyomda és polgári leányiskolái tankönyvek eladok. Cim a kiadóban. 1828 Szép fajalma eladó. Szabolcs­utca 14. 1819 Gyönyörü pehely ágynemű, fe­hérnemű, ruhák sürgősen, jutá­nyosan eladok. Viz­ u. 9. Eladó egy HP benzinmotor 800 as gyűrűskenésü Hoffher­cséplővel, elevátor és minden felszereléssel, 5 éves, teljesen jó­karban, üzemben megtekinthető. Bővebbet Csillag Mihálynál. Zöld­ség­ tér 11. 1744 íróasztal és férfiruhák eladók. Szinház-utca 4. 1743 Barna téli urikabát 900 K ért eladó. Kállai utca 2. 1823 Őszi kosztüm eladó 800 K-ért. Megtekinthető délén­­ és délután 3-ig Kallói-­1 tea 2. 1824 Divatos szép páros szekrényt keresek megvételre. Kallói utca 2. szám. 1825 Egy pu­t eladó- Cim az Uj­ságboltban. 174­3 Eg­y kovácsműhely berendezés elsdo. Értekezni lehet Jósa nö­véreküti, Nag ykálló. 1742 F e?á,KJ-P ^'T­oov PQPI '- C. - — — leg kűts^obbi­k adó. Cun ott az Uj­sagboltban 1741 K­t butorozott szobát keresek fo­lyhahasználattal, Hajdú, Vay Adam utca 32. 1740 Egy perkkt szakácsnő ajánlko­zik jobb házhoz vagy vidékre. Cim Hollb­ utca /6 17­9 400 négyszögöl háztelek a Morgó mellett, esetleg a fele el­adó. Értekezni lehet Tavasz-utca 3. szám alatt. 1738 Kiadó egy csinosan bútorozott szoba, Bethlen­ u. 15. 1736­ Piac közelében levő konyha­kertészetre alkalmas földembe feles kertészt keresek. Jelent­kezni Liliom u. 4. alatt. 1820 Mosást és vasalást vállalok. Epr­skert­ u. 30-32 1737 Kötények és blinok eladók. Víz-utca 31. 1822 Német urino órákat ad kedvező felté­telek mellett. Virág­ u. 8. 17­5 I­ázi kisasszonynak ajánlkozik idősebb leány. Esetleg hasonló alkalmazást vállal. C.m a kiadó­hivatalban. 1763 Teljesen jó állapotban lévő üv­egezett könyvszekrény eladó. Megtekinthető délelőtt 10 és 12 óra között Szinhaz­ ut­ca 21. 1776 Egy jókarban lévő 12 HP go­lyós csapágyu motor cséplökész­let eladó. Eitekezni lehet a Dom­brádi Népbanknál. 17b2 BOXOS-üvegeket és dobozokat vesz Róth fűszerüzlet, Hatzel­tér. 1733

Next