Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 75-146. szám)

1920-05-30 / 122. szám

2 . Nyírvidék. Jw­ rátaimban szeretett munkatársakat fogok­ találni. Honvédelem. A honvédelemre fiatal büszke s már­is erős nemzeti hadseregünk áll készen. Odaadó támogatásunkról­ biztosítjuk őket, lakik fiaink, vérünkből való vér, s akik szent lelkesedéssel fogják viszaszerezni, s amit a multak bűnei miatt elvesztettünk. Szeressük őket, de azt a melegséget, amel­­­lyel a mi szívünk érez irántuk, elvárjuk tőlük is. Azt az egyetértést, amelyet a taaük­ban a közös hadsereg idegen intéz­ménye megzavart, a polgárság és katona­ság vállvetett együtthaladását most meg kell valósitanunk. Az egység utján. Sok munka vár reánk, de a feladatok végrehajtása csak a teljes és tökéletes egység utján lehet. A munkának egység a feltétele s a munka egységet teremt, mun-és társadalmi egység kölcsönhatásban van­­nak. " '­­ Azt kérem a bizottság minden tagjától, hogy osztály ellentétek kiküszöbölésével, a nép szeretetével egyetértésben dolgoz­nunk s munkás perceinkben érezzük, hogy embertársainkért dolgozunk. A tiszt­viselő érezze minden cselekedetében, hogy a nép, a köz érdekében tesz. E cselekvések útját a ma uralkodó ke­resztény nemzeti irányzat szabja meg mély erkölcsi tartalmával, mely jóság, emberszere­tet s a fölséges nemzeti gondolat, szent koro­nánkhoz, tradícióinkhoz ősi becsülettel való hűség. Ezek ösztönzésére kell cselekednünk, hogy méltókká lehessünk ahhoz a szent férfiú­hoz, akit lelkesedéssel emelt maga felé a nem­zet akarata! (Éljenzés.) Úgy érzem, hogy hős kuruc­ainknak lelke néz le reánk Ez a lélek, az ő lelkesedésük tüze hat át mindnyájunkat, érezzük, hogy min­den talpalattnyi­­ magyar földhöz ragaszkodni fogunk, országunk integritásáért készek vagyunk utolsó csepp vérünket is kiontani. "Addig is szent akarattal dolgozni fogunk a szebb, jobb, boldogabb Magyarországért s benne a szebb, boldogabb Szabolcs vármegyéért, melynek min­den fiára kérem a magyarok ama nagy Istené­nek áldását, akinek­­ nevében ma a főispán kormánybiztosi széket elfoglalom. * (Ünneplő éljenzés) A beszédet több izben szakította meg a hallgatóság spontán tetszésnyilvánítása. Befejezését hatalmas taps és éljenzés kö­vette. A zaj csillapultával Mikecz István alispán emelkedik szólásra és a követe­kező tartalmas beszéddel köszönti fel Szabolcs vármegye új kormánybiztos-főis­pánját: Méltóságos Kormánybiztos Főispán úr! Szívből üdvözlöm Méltóságodat, mint a vármegye élére helyezett Kormánybiztos fő­ispánt. Most midőn elfoglalja Méltóságod fontos magyar közjogi tisztségét, bizonyára elvonul lelki szemei előtt annyi jeles elődjének nemes alakja s betöltik lelkét azok a hagyományok, melyek ezt a főispáni széket a vármegye kö­zönsége előtt mindenkor becsültté, tekintélyessé és tiszteletre méltóvá tették. A jeles elődök e tiszteletre méltó s utód­ról-utódra átöröklött hagyományai: az izzó hazaszeretet, a szabolcsi földnek, a szabolcsi népnek szerető megértése, az ország törvényei­hez s a vármegye autonom jogaihoz való tör­hetetlen ragaszkodás. Vésse Méltóságod szivébe ez ünnepélyes pillanatban ezeket a nemes ősi hagyományokat ragaszkodjék azokhoz törhetet­lenül, akkor legyen meggyőződve arról, hogy az az előlegezett rokonszenv és bizalom, amel­­lyel a mai napon fogadtuk az idők során a vármegye közönségének megértő vonzalmává és tartós nagyrabecsülésére változik majd át. Méltóságod régi szabolcsi nemes család sarja. Hozzánk tartozik. Közöttünk nőtt fel, nem idegen reánk nézve s igy a mi vágyaink és gondolataink sem lehetnek idegenek reá nézve. Ismer bennünket, ismeri tisztikarunkat s tudja, hogy mi önzetlenül és szívós kitartás­sal kü­zdünk ama egyedül igaz cél, — a ve­szélyben forgó haza védelme a annyi veszedel­men és szenvedésen átment vármegyénk érde­kei megóvása felé. Szent meggyőződésem, hogy egy cél felé törekszünk, egy közös nagy eszmét szolgálunk s igy nem emelhet közénk válasz­falakat sem félreértés, sem kicsinyes pártérdek, melynek a mai történelmi fontos és válságosan nehéz időkben feltétlenül háttérbe kell szorul­nia, nehogy partiális érdekek előtérbe tolásával veszélyeztesse az egyetemes nagy érdeket, azt a nélkülözhetetlen egyetértést, mely élet halál küzdelmében egy kis de elszánt és lelkes küzdő táborrá kell, hogy összekapcsolja sok sebtől vérző, minden oldalról ellenségek­­ által szoron­gatott szegény ár?a magyar nemzetünket. Rendületlen hittel hiszek az igazság ere­jében, a becsületes igaz ügy diadalában s igy rendületlenül hiszek abban is, hogy nincs még veszve Magyarország s ha minden magyar em­ber teljesíti kötelességét s kéz — a kézben, — váll a vállnál igyekszünk megküzdeni a reánk váró nehéz feladatokkal akkor rövidesen magyar nap éltető melege ragyogja majd be a a hármas halom és négyes folyó évezredes biro­dalmát. Adja meg nekünk a jóságos Isten ezt a várva-várt drága öröm napot s adja meg Méltó­ságodnak azt a boldog örömet, hogy ebből a székből ünnepelhesse meg velünk együtt.­ ezt a boldog nagy napot. Isten hozta közzénk, Isten éltesse ! "A beszédet követő éljenzés elcsendesül­tével Görömbey Péter nagykállói ref. lel­kész üdvözli dr. Jármy Béla főispán-kor­mánybiztost a törvényhatósági bizottság nevében. Beszédében kifejti, hogy miután az külső ellenség erőszakosságával szemben erőszakkal nem válaszolhatunk, a belső társadalmi erők egyensúlyozására, egysége­sítésére kell­ törekednünk. Együtt szívta a kormánybiztossal a debreczeni ref. kol­légium levegőjét s együtt fogadták be azo­két az eszméket, amelyeket az ősi kollé­gium fennállása óta hirdet s ahol már al­kalma volt tapasztalni a dr. Jármy Béla kötelességtudását és munkabírását. Üd­vözli őt Szab­­ács vármegye kormánybiztos­főispáni székében. A kormánybiztos pár meleg szóval kö­szöni meg az üdvözlést s azután kijelenti, hogy törvényadta jogánál fogva dr. Ne­mes Ferenc és dr. Deme Sándor szolgabí­rókat tiszteletbeli főszolgabírókká, dr. Fazekas Gyula járás orvost tiszteletbeli vármegyei főorvosa, Rézler Gábor és Uj­falussy Lajos közigazgatási gyakornoko­­­kat tiszteletbeli szolgabírókká nevezte ki. Ezután áttértek a tárgysorozatban föl­vett pontok tárgyalására. A közgyűlés fél tizenkettőkor ért végett. Új perspektívák. Írta: LIPTÓFALVY ISTVÁN Ott voltam a parlamentben, amikor gróf Teleki Pál a külügyminiszter és gróf Apponyi Albert nyilatkozott a reánk erő­szakolt lelketlen békeszerződés ügyéről és arról a helyzetről amelybe az ország jut, ha ezt a borzalmas írásművet aláírjuk. Ha csak valamelyes csoda nem történik, akkor bizony e kivégzésünkről szóló ok­mányt tényleg alá is írják új megbízotta­ink június negyedikén Versaillesben. Csodálkozva láttam a parlamentben, hogy a nagyon is fontos életbevágó nyilat­kozatoknak alig volt hatása a nemzetgyűlé­si képviselőkre. Pedig mint azt Friedrich István kissé ízléstelenül jegyezte­­ meg, elég teátrálisan volt beállítva a békeszer­ződés kényszerű aláírásának bejelentő tér és időbeli helyzetképe. Ha nem is volt teátrális jellegű ez a szomorú történelmi lesemény, azért mégis el lehet mondani, hogy volt valami erőltetett hangulat­keltés a gyilkos békeszerződés aláírása mellett és ezt a különös hatást, benyomást min­denki érezte, ami lenyűgöző hatással volt a lelkekre, anélkül azonban, hogy vala­melyes nagyobb emóciót keltet volna a T. Ház­ hangulatában! A folyosó már kissé hangosabb volt. Itt már kormánybukásról is szó esett. Sőt már a jövő embereit emlegették. Ap­ponyi Albert tiszteletre méltó nevét, ha nem is szatirikusan de sok malic­iával em­legették mint aki annak idején nem egy­szer nyilatkozott a szerencsétlen kimenete­lű háború folytatása mellett. Valamelyes meghunyászkodás­ volt észlelhető ezután,­­amikor a kis szürke csahosok mellett feláll a nemes gót daliás, még mindig nádszál egyenes alakja. Sok, nagyon sok baj történhetett, mint ahogy történt is a múltban. Istenem melyik valamirevaló politikusnak ne le­hetne a szemére vetni valamit?? Hiszen, mi mindig beteg ország voltunk. Egyebet se tudtunk, mint a hordóról és a képvi­selőházban is csak nagyhangú programm­beszédeket és miniszteri exposékat tartani, amiből, illetőleg a javából a hasznosból bizony évtizedekig se tudtunk megvalósí­tani semmit. Vagyis egyet alaposan meg­csináltunk 67. óta 1914-ig igen nagy ener­giával segítettük előkészíteni a világhábo­rút, ami őrületbehaj­tó nyomorúságunkat és borzalmas megcsonkításunkat okozta. Természetesnek láttam tehát azt a ki­áltóan szürke színt, am­i bent a gyönyörű parlamentben a tisztelt nemzetgyűlési kép­viselők feje fölött lebegett s ami később a folyosóra­ is átszűrődött. Megelégülten ál­lapítottam meg egyébként, hogy ezen a napon legalább a személyi piszkolódás felmaradt... Szegény ország, orgyilkosok ál­dozata; — gondoltam fájó lélekkel — hol is vagytok ti nagyok; hanmentő és te­remtő Árpád ivadékai??! Hát, hogy ezek hol vannak — azt ma már hiába kérdezzük és hiába kutatjuk. Itt ma másról, mint uj perspektívák meg­észleléséről és helyes felismeréséről nem lehet szó. Erre talán csak jók lesznek m­ai nagyjaink. Mert, hogy ha m­ég e 17— 19 vármegyére összezsugorodott kis ország kilátásos perspektíváit sem tudjuk észre­venni, kihasználni, akkor a küzdelem hi­ába­való lesz. A teljes összeroppanásra, a véges pusztulásra leszünk kárhoztatva. A gyilkos békeszerződés stratégiai ala­pon áll. Jól tudta az antant, amikor a ha­tárokat Komárom, Párkánynána, Miskolc, Sátoraljaújhely, Debrecen, Szob, Sze­gednél határozta meg, hogy csak úgy tud bennünket féken tartani, ha a körülölelő martalócokkal 48 órán belül bombáztatni tudja Budapesttel együtt összes nagyobb határvárosainkat. Hogy ne irnak alá békeszerződést, amikor még mindig 28 di­a­vízió áll ellenünk fegyverben a határvonal­­nál. Csúcsán egy nagy oláh sereg van ké­szenlétben: hát hogy ne irnók alá a bor­zalmak papirosát?! Nem programmbeszédek és frázisok­kal teli ígérgetések kellenek manapság, ha­nem keresztülvitele mindannak, ami az új perspektivális helyes felismerésén alap­szik. Férfiak kellenek, nemzeti munkára erős karokra van szükség, nem kiérdeme­sült protekciós öreg urakra, leendő mii­­iiszter­jelöltekre, hiszen "borzalmasan sok nyugalmazott miniszterünk és államtitká­runk van már. Mi lesz velünk ha ez to­vább is így tart? Nem lármázni, nem beszélni, hanem folytonosan egyre gondolva — a haza visszaszerzésére a Kárpátoktól az AdL riáig — acélos karokkal, vas­marokkal dolgozni, tenni kell! Meg kell látni az uj perspektívákat... • — Gyönyörű fali, vagy butordisz, 1 pár nikkelből öntve nap és holdat ábrázoló női kép. Remek szépségű bronz kép, 1 pár szintén falidisz, a tudományt és művészetet ábrázolja, eladó: 1400 és 2000 korona. Megtekinthető : Tóth Sándor könyvkereskedésének kirakatába.

Next