Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 175-198. szám)

1941-08-16 / 187. szám

2. oldd SZABOLCSI HIRLAF (Trianon 22.) 1941 augusztus 16. Földmivesmesterek A kormány még a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló törvény elké­szülte és életbelépte előtt előrelátó­an megkezdi a készülő törvényes rendelkezések végrehajtásának nem csak előkészítését, han­em részleges­­ végrehajtását is. A földmí­ve­lésügyi miiii­szter 'negyedmillió­ pengőt meg­haladó fedezetet biztosított mező­gazdasági és erdészeti főiskolai hal­l­ga­tók számára ösztöndíjul, hogy így nevelhesse és kiké­pezhesse azt a gárdát, földmí­velő amelynek hivatása lesz a népet mezőgazdasági szakismeretekre oktatni. Hatszoro­sára kívánja ugyanis emelni a kor­mány a mezőgazdasági tanfolya­mok számát, elsősorban ,a téli gaz­dasági iskolákét, szükséges tehát megfelelő számú oktatásról gondos­kodni. Ebben nem is lesz hiány, mert az ösztöndíj­­ és az a tény is, hogy a kormány a gazdasági taná­rok jó megélhetését biztosítja, két­ségkívül vonzani fogja a fiatalságot az agrár­főiskolákra és azt is szíve­sen vállalják, hogy az ösztöndíj el­lenértékeként legalább kétszer an­­nyi időt töltsenek a gazdasági ta­nári pályán, mint amennyi ideig az ösztöndíjat élvezték. A magyar kormány ezzel az elha­tározásával minden faluban fel fogja tárni a szükséges elméleti mezőgaz­dasági szaktudás forrását. Remél­hető,­­hogy a földmívelő nép élt az adott lehetőséggel s a falu számára hirdetett gazdasági tanfolyamok mindenkor sűrűn látogatottak lesz­nek. Kell is, hogy legyenek, mert az országnak nemcsak szakképzett kis­iparosokra, iparosmesterekre, ha­nem ugyancsak szakképzett kisgaz­dákra, földmívelő mesterekre is fel­tétlen­ szüksége van. Egyre n­övek­szik az a terület, amely kisemberek kezén lesz arra hivatott, hogy az or­szágnak kenyeret teremjen, egyre fontosabb tehát, hogy a kisbirtok ne kevesebbet, hanem többet s job­bat tudjon termelni, mint a nagy­birtok. De bizonyára lesznek ezek a népszerű látogatottak mezőgaz­dasági á­ifolyamok és bizonyára növekedni fog a szakképzett föld­mívelők száma azért is, mert előbb­utóbb el kell­ érkeznie annak az idő­nek, amikor gunk ismerni és kétféle kisgazdát io­megkülönböztetni, olyant, aki elvégzett egy bizonyos mezőgazdasági szaktanfolyamot és olyant, aki nem végzett. Legalább­is a fiatalabbjának nagyon kívánatos lesz a végzettek kategóriájába tar­tozni, kívánatos lesz, hogy magukat joggal földmívesmester­eknek nevez­hessék, mert bizonyos, hogy minden néven nevezendő kedvezmények el­érése terén az a földműves kerül el­sősorban számításba, előnyösabb helyzetbe, tehát az kerül aki igazolni tudja, hogy elméleti szakismerete­ket szeres is szerzett. Ez egészen termé­követelmény. Éppen úgy, mint ahogyan az állam megfosztja önrendelkezési jogától azt a gazdát, aki földjét parlagon heverteti, nem­zeti­­ érdek parancsolja, hogy a föld­dmívelőtől minél intenzívebb, m­iinél­­ alaposabb szaktudást követeljünk meg. A magyar gazda­­ mindig szívesen tanult.­­Minden jó példát örömmel igyekezett követni, nem kétséges tehát, hogy kényszerítő eszközök alkalmazása nélkül is oda f­ognak járulni a falu fiataljai a mezőgazda­­sági,­­elméleti, szaktudás megnyitott forrásaihoz, hogy mindenki igye­kezni fog az elméleti ismeretekből annyit elsajátítani­, amennyinek el­sajátítására sik. Egészen módja­­ és alkalma m­i­bizonyos, hogy a ma­gyar mezőgazdaságnak, a hazai ter­melésnek igen erős külföldi ver­sennyel kell majd megküzdenie a jövőbe­n. Csak az erősek, a ráter­mettek fognak ebben a versenyben megállani. Úgy az egyéni, mint a köz érdeke azt parancsolja­ tehát, hogy a magyar föld minden tulaj­donosa és mívelője készüljön fel szellemeileg is erre a versenyre. Vadász­ok és házinyúl tenyésztők figyelmébe! Vadkacsát, szárcsát, őzet, szarvast, vaddisznót házinyulat legmagasabb napi árban minden mennyiségben vásárolunk. BATTA TESTVÉREK exportvállalata Nyíregyháza, Takarékpalota Telefonszám 78, IT Bl*ftQSÍt@lll 32 l'8ZÍelt 5?özönsséget, hogy a­­ Kepes-féle sütőüzemet Kossuth u. 17. sz. alatt átvettem Minden igyekezetemmel azonnal leszek, hogy vevőközönségem igényeit a legteljesebb mértékben kielégíthessem. — Szives pártfogást kér: Bodnár Lajos sütőmester. Meghalt Novotny Ferenc orosi tanító felesége gombamérgezésben i M­áír röviden megemlékeztünk ar­ról, hogy­­ Novotny Ferencné, No­votny Ferenc orosz görög­­katolikus tanító felesége és 19­­ éves Tibor fia olyan súlyos gomibamérgezést szen­vedtek, hogy eszméletlen állapotban szállították be ők­ a nyíregyházi kórházba. A fiatal, 39 éves úrias­­szonyon a gyors orvosi beavatkozás sem segíthetett s csüártökön dél­előtt a kórház telefonon közölte az ügyészséggel, hogy Novotny Fe­rencné meghalt. Novotny Tibor ál­lapota még mindigi igen­ veszélyes, de bíznak felgyógyulásában. No­vo­tinynét tegnap temették­­ el rend­kívül nagy részvét mellett. A fele­lősség tisztázására, vagyis a ggomba forgalomba hozójának megállapításá­ra megindult a vizsgálat. Szatmár vármegye a visszatért területre rendelt tisztviselők áthelyezésének véglegesítését sürgeti Az országgyarapodás következté­ben a magyar közigazgatás beveze­tése és a közigazgatás munkájának ellátása­­ céljából igen sok tisztvise­lőt helyeztek át a visszatért terüle­tekre. Az állami­­ és vármegyei tiszt­viselők véglegesen kerültek új be­osztásukba, ezzel szemben a váro­sokból és községekből áthelyezett­, illetve elvezényelt tisztviselők csak ideiglenes jelleggel kerülnek új be­osztásukba és a törvény rendelkezé­sei szerint egy,­­illetve­­ másfél év az a várakozási idő, amíg állásukat be lehet tölteni. val :Ez a helyzet a városokra rendkí­hátrányos és káros, amikor a városi közigazgatás munkáj­át amúgy is sokkal szélesebb területekre ter­jed ki,­­mint a normális időkben. Ennek a helyz­etnek megszünte­tése érdekében feliratot intézett Szatmár vármegye a kormányhoz s támogatás céljából a felirat szöve­gét megküldte a többi törvényható­sághoz is. Mindenkinek látnia kell az átalakított és pazarul berendezett (LUTHER Bácsik cukrászdát PALOTA.) Kék és bordó szalonja szenzációsan szépek ! FIGYELEM! A sóstói strandvendéglőben a Bácsik féle sütemény és fagylalt különlegességek kaphatók. — Franciaország a háborús bűnösöket kutatja V­ i­chyból jelenik. Augusztus vé­gén megkezdődik a riomi nagy per tárgyalása, amelyen ítélkezni fog­nak a háborús bűnösök felett. A Neue Zü­richel­­ kapcsolatosan azt a Zeitung ezzel feltűnés­t keltő hírű­ közli, hogy lehetséges, hogy a riomi pert nem is folytatják le. Tud­valevőleg Pétaiin tábornagy leguóbbi rádióbeszédében bejelentette a igazságügyi tanács létesítés­ét. En­nek a tanácsnak október 15-ig jelen­tést kell tenni a­­ háborúért felelősek megbüntetésére vonatkozóan. Fel­merülhet tehát az a kérdés, hogy vájjon nem per tárgyalását napolják-e el a k­orni és nem fognak-e mindani tárgyalás nélkül ítélkezni a háborúért felelősek pereiben? FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ Csaknem 50 százalék­ban elpusztultak a barackfák Magyarországon kívül csak Déleurópában terem meg a kajszi Az elmúlt két téb­en, mint ismere­tes, a gyümölcsfa állomány igen nagy százaléka elpusztult. Sok fát­­ tönkretették a vadak, f­agykár is volt igen nagy mértékben, később a ta­lajvíz­ pusztította­ ki különösen fa ba­rackfákat, csaknem 50 százalékban. A pusztulás óta több adatot gyűj­töttek össze és dolgoztak fel illeté­kes helyen. Az adatok érdekesen szemléltetik azt az arányt, amelyet a­ különféle gyümölcsfák szenvedtek. Az egész ország területére számítva az elsőség az almáé és a­­ körtéé, ki­sebb a kártétel ránylag a kajsziban, meggyben és cseresznyében. Igen szomorúan éppen a k­ajszibarackfák pusztulnak ki a legnagyobb száza­lékban. Pedig, mint a szlal­isztikia megállapítja, a kajszi ma első he­lyen­ áll a magyar gyükmölcskivitel­ben. Jó termés esetén­ naponta 4000 méter mázsa kajszi is kerülhetett a múltban kivitelre. Imert dolog, hogy a kajszit Európában M­agya­rorszá­gon kívül Franciaország csak Spanyolországban, déli ré­szén és Olasz­országban termesztenek számottevő mennyiségben. Tehát úgyszólván Dél-Európára szorítkozik­­ Magyaror­szágon kívül a barackteremtés. A cseresznye kivitele is emelke­dett az utóbbi években — statisz­tika szerint. A talaj és fekvés tekin­tetében nem túlságosan kényes és a legutóbbi kártételeket is leginkább kikerülte. Említésre méltó, hogy a kényes­­ meggy, mely egyébként na­gyon keresett cikk a külföldi piaco­kon, nálunk leginkább helyét az elmúlt két téli megállta a csapások közt. Igen érdekes a statisztikus figyel­meztetése, mely szer­init a gyümölcs­fák pótlásánál, a telepítésnél figye­lembe kell venni nemcsak a külön­féle exportlehetőségeket, hanem a gyümölcsfák természetét is aszerint melyik hogyan bírta az igen kelle­metlen időjárást. Aratáshoz: kaszák, sarlók, kaszakövek CSÉPLŐGÉPHEZ: dobsin, gépzsír, valamint tizedes mérlegek és vassúlyok olcsón beszerezhetők Zombori András i SSBKUOIS vaskereskedésében NYÍREGYHÁZA, BESSENYEI TÉR 6. szám. Telefon 752. Üzleti és piaci mérlegek: kerítés fonat, tüskés huzal, permetezőgépek, arzénes permetezőszer. Mindenféle vasáruk, zománc és aluminium edény, jégszekrény

Next