Katolikus elemi fiú- és leányiskola, Nyitra, 1893

I. Tanodai értesítés. Népiskolánk a 1. tanévben kiváló nagy megtiszteltetésben részesült , ugyanis ő méltósága Bende Imre megyei püspökünk Üdvözítőnknek az apostolokhoz intézett atya szavait : „Ereszszétek a kisdedeket én hozzám, mert övék a mennyek országa“ — magára akként magyarázta, hogy nem ők jöttek hozzá, hanem Ő ereszkedett le hozzájuk. Mély hálával közöljük tehát, hogy ő méltósága m. évi november hó 15 és 15-ik napjain főt. Nécsey Endre elnök és igazgató is az iskolaszék kalauzolása mellett népiskolánkat osztályonként meglátogatta. Kegyes Főpásztorunk egyházmegyéje első tanítójának és mint valódi pedagógus mutatta be magát.­­ Mindenek előtt a tanítók jelentéseit vette, akik a tanulók erkölcsi és szellemi haladásáról úgyszinte a bevégzett tan­anyagról referáltak. Ezek után a tanító tisztjét magára vállalva min­den osztályban formális vizsgát tartott. A vizsgálat során a tanulókhoz intézett kérdései oly bátorító atyai hangon tétettek, hogy kis tanítvá­nyaink, a­kiket a méltósága egyedül kikérdezett,­­ neki tüzesedve, a lehető legjobb feleletekkel hálálták meg jóságát. A magas látogató­­befejeztével főnként oktatásban részesültek tanítványaink. Ő méltósága atyai jó szivének sugallatából oly meggyőzően intette őket az Isten és a hazaszeretet szent erényeinek ápolására, hogy ezen üdvös oktatásnak nyomai már is észlelhetők s bizonyára mélyen bevésődtek a gyermekek fogékony szivébe. — Az iskola erkölcsi és szellemi haladása az érdek­lődésnek azon fokától függ, amely arányban az fölebbvalói és elöljá­róinál száll vagy emelkedik; — azért tehát hálás szívvel mondunk köszönetet a méltóságának népiskolánknál tett látogatásáért, mert ez­által iskolánk tekintélyét emelte, a tantestületet kitartásra, a tanulókat pedig szorgalomra serkentette. Kegyes Főpásztorunknak a tanügy iránti meleg érdeklődését is­merve, a központi r. k. népnevelési intézetünket nagylelkű pártfogásába továbbra is ajánljuk. Örvendetes esemény gyanánt ismertetjük a városi rom. kath. iskola­széknek a tanítók anyagi helyzeteinek javítására czélzó ama intézkedéseit, melyek a tanév folyamán érvényre emelkedtek, nevezetesen : 1*

Next