Katolikus elemi fiú- és leányiskola, Nyitra, 1910
f Bende Imre. Március 27-én reggelre az éj sötétjéből gyászlobogó bontakozott ki iskolánk homlokzatán. Halált hirdetett, fájdalmat keltett. A halál tőlünk is elragadta őt, mert mienk is volt, fájdalmat nekünk is okozott, mert szerettük. Mienk volt, hisz’ atyánknak neveztük. Az egész egyházmegye iskolái fölött szülői gonddal őrködött ugyan, istápolta azokat s anyagi és erkölcsi támogatásával sokat fölvirágoztatott is; ámde mégis a mi iskolánk volt az, mely leginkább érezte, hogy közel van püspökéhez. Állandó segélyben részesített bennünket s ha időközben megszorultunk, csak kérnünk kellett és adott. Messze időkig fogja fentartani emlékét az a nagyszerű épület, melyet a leány elemi iskolának emelt. S az egyesített új fiúiskolai épületünk is, melyet életének utolsó évében az ő bőkezűségéből állítottunk, az ő szent nevét fogja hirdetni az utókornak. Szerettük is, mert jó és kegyes volt. Az emberekkel való bánás módjában a szeretet és szelídség vezérelte őt mindenkor. Nincsen olyan emlékünk életéből, mely ennek ellentmondana. Szeretete mibennünk rokonérzelmet ébresztett s most annál fájdalmasabban esik elhinnünk azt, hogy nincs többé. De habár ő eltávozott is körünkből, emléke mégis él, tettei azt fönn fogják tartani s mi híven fogjuk megőrizni. Atyai jóságát igyekszünk leróni buzgó imádságunkkal, mely segítse őt elérni azt a boldogságot, melynek érdekében élete egész folyamán fáradozott. „Az örök világosság fényeskedjék neki.“