Nyugat, 1914. július-december (7. évfolyam, 13-24. szám)
1914 / 13. szám - Havas Gyula: Sírvers
SÍRVERS Szép hajnaloknak s alkonyoknak csendjét lelkemben illatozza még az emlék, sírtam, nevettem és szerettem nemrég, e drága földön nyughatatlan vendég. De rég volt, szent ég! Most egyedül vagyok búsan, egészen, nincs viharban és nincs derűben részem, a létet és a véget én nem érzem, de nem veszett el egy atomnyi részem, élek, enyészem. A két karomból két sudár fa éled, a homlokom majd városokat éget, szívemből forrást érlelnek az évek, szemem türkisszé, szám rubinná réved. Ó, örök élet! És csontomból finom papír lesz majdan s egy epedő szűz levelet ír rajtam és felnéz s elnéz messze, sóhajt halkan és nem tudja, hogy éltem, éltem hajdan és csókoltak és csókolt ajkam és hogy meghaltam.