Nyugat, 1917. július-december (10. évfolyam, 13-24. szám)
1917 / 20. szám - Boross László: A világháború Grey hattyúdaláig
(Boross László: A világháború Grey hattyúdaláig) 627 szólhatott az is, amit 1915-ben már tudni lehetett, hogy végtelen (vagyis az egész harctéren végighúzódó) harcvonalon csak fronttámadás lehetséges és ez egyenrangú ellenféllel szemben kilátástalan. Pláne ékállásból, mint a noyoni befogó állásokkal szemben. Ilyesmit Joffre kísérelt meg utolszor Woevreben 1915 tavaszán, de kísérlete harcászatilag nem volt keresztülvihető, bár hadászatilag nagyon ígéretteljes. A világháborúban több ilyen kísérlet nem is történt. A németek azonban megtartották a luxuriozusabb harcvonalat, egyrészt makacs ragaszkodásból a Páris elleni offenzíva gondolatához, másrészt hogy francia területből zálog maradjon a kezükön azzal a záloggal szemben, melyet Anglia a német gyarmatokkal foglalt. Az utóbbi, politikai megfontolás nem volt oktalan és később megerősítette az a stratégiai előny is, hogy a német állások megtartása francia földön az ententek ot mindig támadásra ösztönzi, dacára, hogy ez csak fronttámadás lehet és — legalább végkimerülésig — kilátástalan. De a franciaföldi német luxushadállás fentartása mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy az orosz harctér tartalékolását 1915 őszén resztringálni kellett. Ami fölös ereje a központi szövetségnek a védővonalak kellő megszállása után offenzív lökésekre maradt, annak harcbavetése aktuálissá vált ősszel Szerbiával szemben, mert ekkor dőlt el a diplomaták csatája Bulgáriában. A szerb háború addig kisebb méretekben váltakozó szerencsével folyt, a szerbek Putnik vajda vezetése alatt mindenesetre bravúrosan állták a helyüket, s a mi oldalunkon leginkább magyarok harcoltak, de nem magyar vezetés alatt. 1915-ben az őszi hadjáratig a szerbek kimerültsége miatt nagyobb harcok már nem voltak. Felmerült az eszme, hogy az antant nagyobb haderőket szakítson Szerbiába, de nem valósult meg idejében. Az őszi balkáni hadjárat Szerbia, Macedónia és Albánia elfoglalására vezetett. Itt is beigazolást nyert, hogy a központi hatalmak természetes sikerei a keleti sphaerában kínálkoznak, amikhez képest a nyugati sikerek erőltetése prométheuszi vállalkozás, alkalmasint a civilizáció testvérharca a civilizáció terjesztése helyett. Ha azonban inkább ez következett be, mint az, amit a legplauzibilisebb felfogás szerint a civilizáció terjesztésének lehetett volna tartani, akkor nyilvánvaló, hogy az a legplauzibilisabb felfogás nem egészen helyes (azóta már nem is plauzibilis). Bár Románia 1915-ben még semleges volt, mégis elég barátságtalan magatartást tanúsított a központi szövetségesekkel szemben. Gátolta például a tranzitforgalmat Német-Ausztria-Magyar- és Törökország között, holott erre a Dardanellák, egyébként sikertelen ostroma miatt elég nagy szükség volt. Románia nehézségeket okozott a központi szövetségesek élelmezésének is. Éppen ezért nagyon aktuális volt akkor, mikor az orosz hadsereg csökkent harcképességgel bírt és aztán skardba került a szerb