Nyugat, 1928. július-december (21. évfolyam, 13-24. szám)

1928 / 19. szám - MARCONNAY TIBOR: IFJÚSÁG

Marconnay Tibor: Versek Szavak, fényszavak s a vérnek szavai, födetlen asztalomon, hideg, téli mezőn. Isten tenyere havat szitál rájuk. De hófödte szavaimból a tavasz szaga zsendül! a fehér fátyol alatt majdani kalászok fakadnak és vérből vannak a tájak, miket homlokukra festek. IFJÚSÁG­ ­. Az első tavasz Mily különös volt az első Május, amely diákkoromban hirtelen csapott le életemre. Átnéztem a könnycseppes ablakok ezüstjén. Hangtalan pergett a langyos záporeső. Tünő utakon s párolgó, messze mezőkön zavarban, mely a teremtés felötti időkre emlékeztetett, a sár s a gőz káosszá egyesült. És én egy gőgös, szürke régi kastélyba zárva, lustán, lázasan néztem a túláradt ereszek zuhanó vizeit, amint tengert idéző térképekké, óriás pocsolyákká ölelkeztek a nagy udvaron. Csüggedten virultak a májusi lombocskák, melyeken imbolygott a csillámló esőcsepp. S a gesztenyefák ázott rügyei furcsán fénylettek, mint a nedves enyv. S egyszerre elfordultam zárkózott udvarunktól. A falu felé rebbent szemeim forrósága, viskók felé, melyek a nagy határra nyíltak, hol ázott lóherföldeken túl kobaltszin hegyek vitorlát feszítettek álmaim ladikjára. Azonban előttem pár ölnyire itt partján árkokban, kávészinüi buborékos vizek rohantak s meztelen libák, kacsák, parasztfiuk és lányok siettek az árral, a disznóusztatóhoz vígan, zajosan. S mögöttük az ólmos égbolt feszült az üde-zöld mezőkre. S én lázzal lestem karcsú, szűzies lányok fehér, foszforeszkáló térdét S az egy csudás és távoli, megváltó szenvedélyt áhítottam. De csak vad zavar volt minden pillanat s az ingerlő leányok » elérhetetlen térdei gúnyolták vágyamat. 471 ZELK ZOLTÁN

Next