Nyugat, 1932. július-december (25. évfolyam, 13-24. szám)

1932 / 22. szám - Tartalom - ZELK ZOLTÁN: SÁPAD AZ ÉJ MÁR

480 Zelk Zoltán: Vers csatt, Pillangó, Légy jó mindhalálig). Kosztolányitól semmi sincs, ellenben a neve mégis bekerült A vérző Ma­gyarország révén, amit ugyan csak szerkesztett, viszont Lőrinczy György tíz kötettel szerepel. Ha kiemeljük is ezeket, nem felejt­hetjük, hogy ez a katalógus nem lezárt mű. Folytatásra vár, emellett átszer­vezésre is, újabb szempontokra, több gondosságra. Meg kell gondolni a ka­talógus szerkesztőinek, hogy itt egy eléggé elhanyagolt és óriási fontosságú kérdés sürgetős, de lelkiismeretes meg­oldása szükséges. A másik fontos kérdés az iskolai könyvtárak ügye. Ezt hosszabb idő óta több gondossággal állították össze. Egyik főszempont az ú. n. hazafias nevelés. De ezt ők úgy értelmezik: militarista nevelés. Mindenütt ezt dom­borítják ki, evvel szaturálják az isko­lás ifjúságot. Meddig fog még ez tar­tani? Nem látják be, hogy ez nem le­het, nem szabad, hogy pedagógiai szempont legyen? Ki kell cserélni ezt a hamis és gonosz katonai ideált egy kultúrideával. Kultúrára van szüksé­günk, nem hadiállapotra. A magyar irodalom elég anyagot ad ennek a kultúrideálnak a megvalósítására. Ha­mis és céljavesztett nevelés az, ame­lyik ennyire eltévelyedik a kulturális irányvonaltól. Igaz, hogy ehhez az egész ideológiai rendszert ki kell cse­rélni és egészségesebbel újraplántálni. De erre szükség van, ma inkább, mint valaha. Nagypál István SÁPAD AZ ÉJ MÁR Sápad az éj már, csöndes kert az ég, levelek surrannak a magas szelekben s nyugtalan bolyong, mint ki szomorún szerelmes, a hold — és gyönge fénye szivemen elsimul. Járd égi utadat halovány rokon! Tudom, bus lélek vagy te, kit rutul becsaptak egykor s meleg vigasszá érett benned a szenvedés. Hajolj le hozzám fénylő tájaidról s kedves vigasziddal szivemet békéljed! Ismerlek téged, sokat ültem én pataknak partján, s remegő szemekkel kutattam sorsod, s arcod ráncait — mig a vízből kibukva, s orruk feléd emelve, köszöntötték kelted a játszadozó halak. Hozzád térek én meg, ha elhagy kedvesem, együtt bolyongunk veled ezüst lankáidon, lehajtott fővel, motyogva, eszelősen. így láthatják arcom a földönhagyottak é s megborzad majd a nyúl, mely esőtől félve, két lábra áll s pislogó szemekkel kémleli az eget. ZELK ZOLTÁN

Next