Nyugat, 1932. július-december (25. évfolyam, 13-24. szám)
1932 / 22. szám - Tartalom - ZELK ZOLTÁN: SÁPAD AZ ÉJ MÁR
480 Zelk Zoltán: Vers csatt, Pillangó, Légy jó mindhalálig). Kosztolányitól semmi sincs, ellenben a neve mégis bekerült A vérző Magyarország révén, amit ugyan csak szerkesztett, viszont Lőrinczy György tíz kötettel szerepel. Ha kiemeljük is ezeket, nem felejthetjük, hogy ez a katalógus nem lezárt mű. Folytatásra vár, emellett átszervezésre is, újabb szempontokra, több gondosságra. Meg kell gondolni a katalógus szerkesztőinek, hogy itt egy eléggé elhanyagolt és óriási fontosságú kérdés sürgetős, de lelkiismeretes megoldása szükséges. A másik fontos kérdés az iskolai könyvtárak ügye. Ezt hosszabb idő óta több gondossággal állították össze. Egyik főszempont az ú. n. hazafias nevelés. De ezt ők úgy értelmezik: militarista nevelés. Mindenütt ezt domborítják ki, evvel szaturálják az iskolás ifjúságot. Meddig fog még ez tartani? Nem látják be, hogy ez nem lehet, nem szabad, hogy pedagógiai szempont legyen? Ki kell cserélni ezt a hamis és gonosz katonai ideált egy kultúrideával. Kultúrára van szükségünk, nem hadiállapotra. A magyar irodalom elég anyagot ad ennek a kultúrideálnak a megvalósítására. Hamis és céljavesztett nevelés az, amelyik ennyire eltévelyedik a kulturális irányvonaltól. Igaz, hogy ehhez az egész ideológiai rendszert ki kell cserélni és egészségesebbel újraplántálni. De erre szükség van, ma inkább, mint valaha. Nagypál István SÁPAD AZ ÉJ MÁR Sápad az éj már, csöndes kert az ég, levelek surrannak a magas szelekben s nyugtalan bolyong, mint ki szomorún szerelmes, a hold — és gyönge fénye szivemen elsimul. Járd égi utadat halovány rokon! Tudom, bus lélek vagy te, kit rutul becsaptak egykor s meleg vigasszá érett benned a szenvedés. Hajolj le hozzám fénylő tájaidról s kedves vigasziddal szivemet békéljed! Ismerlek téged, sokat ültem én pataknak partján, s remegő szemekkel kutattam sorsod, s arcod ráncait — mig a vízből kibukva, s orruk feléd emelve, köszöntötték kelted a játszadozó halak. Hozzád térek én meg, ha elhagy kedvesem, együtt bolyongunk veled ezüst lankáidon, lehajtott fővel, motyogva, eszelősen. így láthatják arcom a földönhagyottak é s megborzad majd a nyúl, mely esőtől félve, két lábra áll s pislogó szemekkel kémleli az eget. ZELK ZOLTÁN