Nyugat, 1935. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)
1935 / 1. szám - Cs. Szabó László: Hét Nap Párizsban Úti Kalauz Felnőttek Részére
Cs. Szabó László: Hét nap Parisban 21 századok óta mindig akadt negyven udvarias, művelt halhatatlan: mutatja, hogy a könyvolvasók heve évszázadok óta nem lankadt. Pár lépésre az Akadémiától szálltak meg a háború alatt a menekült csehek. A prágai köztársaságot szellemi munkások alapították s a tanárból lett politikusokat szívük és előrelátásuk egyaránt erre a könyv* barát vidékre húzta. Naponta idejárt Masaryk is s a járókelők valószínűleg francia társadalombölcsésznek nézték. Az Akadémia bolthajítása a szajnaparti régiségkereskedők és könyvesboltok sorára vezet ki, -r. (Anatole France apjának is valahol a közelben volt a könyvesboltja), — a boltok drágák, de jók: a cirádás régi bútorok a kirakatban arany* metszésű könyvekhez hasonlítanak s a könyvek bőrkötését diófafur* névrá nemesítette az idő. Háttal a folyónak végigpillantunk a parti ház* soron, amott, a pirostéglás házban székelt a száműzött Rákóczi játék* bankja, közeli szomszédságában halt meg Voltaire. A házsor régi metészethez hasonlít, egy perc s a sarkon felbukkan a copfos, pecsétes ruhájú Caylus báró, a bolhaszínházak nagy amatőrje, hogy meglátogassa a Törött Fazékhoz címzett könyvesboltot. Százötven éve áll az idő az utcák fölött. Faubourg Lesétálunk a parton s a Becsületrend Palotája mellett St. Germain, visszafordulunk a városba. Ezúttal a legzárkózottabb a negyedbe, valóságos tiltott vadászterületre érünk. (Egyik utcáját hetykén és jellemzőn aszép vadászatiról nevezték el.) Itt lakik a francia arisztokrácia. A francia főnemesség száz éve visszavonult a szerepléstől s halálos sértődését nagy vagyonára támaszkodva megközelíthetetlenül ápolja. Stílusosak, rangjukat nagyon becsülik, nincs köztük «dolgozó arisztokrata». Asszonyaik jótékonysági mozgalmakat vezetnek, ruhát gyűjtenek a szegény gyerekeknek, jelképesen folytatják egykori várúrnői teendőiket s egyik se érzi magát született újságírónőnek. Még a leghíresebb írók is rosszul ismerték ezt a szociális hévízi flórát. Bourget sokat tudott róluk, Vogüé báról közülük származott, de nem volt nagy író. Igazi epikusuk az a dúsgazdag, köhögős párizsi fiú, aki orvos apja révén közéjük férkőzve húsz évi sznob semmitevés után megírta remekművét Guermantes hercegnő köréről. Drága Proust! Sokszor gondoltam rá, hogy várjon amikor a «kis Marcel» a század végén bejáratos lett a saint-germaini szalonokba, nem beszéltek le még néha arról a törékeny idegenről, bizonyos Justh Zsigmond nevű remek magyar úrról, aki benfentes vendégük volt s jól ismerte őket, mint ahogy ez a Pars Elemeidben olvasható? Talán megesett, hogy hallott a nevéről. ELSŐ DÉLUTÁN Rivoli utca. A bebalzsamozott műemlékek után kóstoljuk meg az Vendemeter, eleven várost. Délután átmegyünk a jobbparti Rivoli utcába. Ehhez már illik a név! Északi oldalán, a Louvre sötét faláról ólomcsizmás marsallok pillantanak le, árkádos déli oldala azokra a felső-olasz városokra emlékeztet, ahol Bonaparte tábornok a fiatalkori győzelmek idején megfordult, ő vágatta ezt az utcát s nyilván ezen akart volna felvonulni Moszkvából jövet is! A sors iróniája, hogy azóta békésen megszállt a legnagyobb ellensége, az angol; a boltokban angolul beszélnek, a boulevard ról bemerészkedő kértők angolul szisszentik el a titkos címet s az átránduló londoni szex