Nyugat, 1939. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

1939 / 5. szám - Zelk Zoltán: Vers

ZELK ZOLTÁN: VERS 317 elé ... és a vonat elment, pedig úgy futottam, lélekszakadva .. éhen­­haltak volna, ha nem tudunk összeesküdni... ezért késtem el.» — A tiszt a fejét vakargatta, aztán jobbnak látta levitetni Rubiost a tömlöcbe. Bölcs cselekedet volt. Alvaredo ott is hagyta egy hétig. A szabadságosokat mégis elengedte — nem ő diktálta ezt, hanem a gazda­sági főnök. Egy hét múlva pedig ment tovább minden. Pepe fáradtan, szinte elkínzottan dőlt hátra és nagyokat kortyolt a hűvös agyagkorsóból. Lassan ingatta a fejét, a tűzbe nézett és keserűen, mint akit nagy csalódás ért, tagolva mondta: — Farkasok voltak, atyám, farkasok ... A padre a fiú szemét kereste és fölemelte a kezét: — Tévedsz, fiam, — mondotta csendesen. — Emberek voltak. Csak gyarló emberek. És Isten megbocsájtja a bűnüket. — Az Isten?... Ő talán igen, — mondta lassan, színtelen hangon Pepe és a földre szegezte a szemét. NAGY PÁL ISTVÁN ÉJSZAKA ÍROM Utcák, terek lebukva imbolyognak, iszapteli szájjal, akár a holtak feküsznek hátukon az emberek — alattam a világ, a fulladó nap. Harmadik érem ez már, hogy hiába búvok az éj sülű­ árnysnádasába, hunyom pilláim, takarom szemem, kivet a láp, az álom ingoványa. Számol, veri a perceket szivem. Nincs bűvölet, varázsszer, így hiszem, mely az ébrenlét poklából kiváltna — megállnák én már tó színén, vizen ... Az ördögökkel vívok, kik fülembe súgják: «Az ablak párkányáról vesd le magad! oly tájra érkezel, hol tudnak majd írt szivedre s álmatlan szemedre! És vívok véled, ha vigasztalónak ajkad kínálod, múzsa, s a valónak szép visszáját lehelled a papírra, endalomba fúlva vigasztalódjak ... így vívok véled, vers, a legnagyobbat sikoltsd, miként szülő anyák sikoltnak! Miként ebek sírnak sint­érhurokban! — Leheld csak kénes gőzét a valónak. Mindég csak így! S inkább dadogva dörve, ha máskép nem bírod, zilált shörögve, de oly hangon, mint a madár, ha társát figyelmezteti a kerengő ölyvre!

Next