Nyugat, 1939. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
1939 / 6. szám - Justh Zsigmond: Párizsi naplójából (Közli Halász Gábor)
386 JUSTH ZSIGMOND PÁRIZSI NAPLÓJÁBÓL Feltűnik, miért mondja mindezt el, — hiszen egy író hiúbb, mint egy szépasszony. Sully érdeklődve hallgatja, — látom már a «zsineget», ez fogja úgy látszik majd valamelyik színházba beprotegálni. Ezért ez a furcsán hangzó panasz. Most kritikáiról beszél, persze kórusban kitör a lelkesedés. S azt hiszem, őszinték voltunk mind. Sully és a Cresse már be lettek a Contemporain-ek halhatatlanná vált könyvébe véve, Cazalis és Berger be fognak jutni, az előbbi kivált be akar jutni (en train de forcer la porte), — én pedig olvastam sokszor, sokszor élvezettel olvastam e kritikákat, így tehát, mondom, az elragadtatás tökéletesen őszinte volt. A grófné megkérdi, hogyan érzi magát Lemaitre áldozataival szemben.L. «Je l’avoue franchement je n’ai aucun pour eux, puis — j’en ai tant!»Jean Berge (sumommé: mouvement instantané). Et — visavis de Georges Ohnet? Lemaitre finoman mosolyog s egy pillanatig hallgat — aztán kezeit dörzsölve elmondja, hogy személyesen nem ismeri, csak látásból, a premiereken szokta látni. Bár most kissé meggyűlt vele a baja, és ezentúl nehezen írhat már róla. íme története: A cercle mirliton-ba akarta magát felvétetni, hol Ohnet választmányi tag. És Ohnet eljátszotta a spártai szerepet. Lehet mondani, hogy ő hozta be őt a Mirliton-ba. S ez persze örökre betömte a száját. A Cazalis-ek igen tétehozzák. Erővel rá akarják vinni, hogy Angliába menjen velük. Egy hét Angliában a modern Circével (Madame Cazalis-t nevezem így) elég arra, hogy Jean Lahor (Cazalis álneve) ott ragyogjon a Contemporain-ek negyedik kötetében. És — jóslom, — hogy Jean Berge, a 24 éves Berge hamarabb jut be abba a kötetbe, mint a 40-en jóval túllevő Cazalis — feleségestül együtt. Hangulat: Sully Prudhomme egyforma hangon beszél mindegyikünkkel. Jules Lemaitre feltekint, ha Sullyre néz, le — ha mi reánk (Cresse Diane-t is e többesszámba véve). S ez teszi Sully-t egy fejjel nagyobbá, mint Lemaitre-t. Egy bizonyos magasságból nézve majdnem minden ember egyforma magas, az Isten színe előtt mindenki. Szeretek néha egyik-másik ilyen genre embernek borsot tömi az orra alá, madame Cazalis-szal (ki tán legtöbbet tud az egész társaságban) az angol és orosz irodalomról kezdünk beszélni. Lurly, Cresse Diane és Berge hozzászólnak, mert érdekli őket az, amiről nem tudnak: tanulni akarnak. Lemaitre elhallgat, de úgy, mint egy csuka, fél hogy blamírozza magát, ő, a csalhatatlan. Határozottan ez is nehéz mesterség. Nincs elég ereje bevallani, hogy nem ismeri eléggé ez irodalmakat. Szerencséjére Mary Robinson ra tér át a conversatio, erről már tud, miután James Darmestetter, ki szintén a Journal des Débats munkatársa, fordította. Nagy költőnőnek tartja, s azt hiszi, Darmestetter szerelmes belé ?