Nyugat, 1939. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
1939 / 6. szám - Justh Zsigmond: Párizsi naplójából (Közli Halász Gábor)
388 JUSTH ZSIGMOND PÁRIZSI NAPLÓJÁBÓL Nagy passziója felkapaszkodni a férfiak vállaira s onnan énekelni egyetmást a szerelemről. Le general Boulanger. Fekete, óriási bicorne kalap, nagy veres tollakkal díszítve, sárga frakk, fekete selyem tricot, mely egész testét födi — a paradicsomi egyetlen article de toilette-et egy fehér nyakkendő helyettesíti tant bien que mai. Vele maitressee: une chinoise. Gyönyörű halványsárga, kivarrt toilette, halványkék selyemharisnyák. Fehér és igen veresre festett fej, á la mikado szemek és hajviselet. Igen jól táncolják együtt a cancan-t. Hogy viselik magukat Tonking-nál — nem tudom. Adamson mint skót — mais tout á fait écossais, avec tout les qualités et tout les défauts d’un Écossais. Rupert Bunny mint ange primitif. Fehér, áttetsző indiai fátyolszövetből földig érő ing, ugyanebből a szövetből feje búbját tökéletesen elfedő fátyol, amelyet egy nagy bronz aureol fog be, kezében egy 6 láb hosszúságú primitív trombita. Nétait splendide, dominálta az egész társaságot, lévén egy fél fejjel magasabb a többinél. Alaistar Carry Elwes: Egyiptomi török costume. Igen furcsa két alak lép be e percben, övig munkásoknak öltözött festők, kék blúz, munkássapka, tarka ing, veres foulard a nyak körül s öv alatti ballerináknak, illuzionszoknyák, rózsaszínű tricot, balettcipők.Ezek voltak a frappánsabb costume-ok, ezen kívül persze még végtelen sok pierrette, balett-táncosnő, keleti costume, renaissance lovagok, japániak, chinaiak stb. stb. Vagy 300 costume s többé-kevésbbé mind szép. Lévén a jelenlevők majd kizárólag csak festők és modèle-ek. A bál elkezdődött, egy pár tour, s aztán az első quadrille... az első quadrille... — az első cancan. Hogy lehessen ezt leírni? Ezt a sürgő forgó mozgó táncoló kurjongató fel s lehullámzó tomboló, tarka barka eszeveszett érzékies fékvesztett phantastikus tömeget. Ezeket az ég felé meredő lábakat, ezeket a kacagó kifestett ajkakat, ezeket a komoly costume-be öltözött egy cseppet sem komoly typusokat, azt a sainte Clotilde-ot, ki egy nagy kereszttel nyakán hosszú uszályát felkapva, de felkapva egészen egyik lábát égnek mereszti s aztán lerúgja vele a vele szembe táncoló primitiv angyal fejéről az aureolt. Azt az indiai herczeget, ki őseinek a díszruhájában, abban a palástban amelyet akkor öltöttek amazok fel, ha ítéltek élők és halottak fölött, egyik lábát kézben fogva neki rugaszkodik s végig hömpölyög a parquetten, lerántva egy bohóczot lábáról, akivel most összefogódzkodva egy tömeggé olvadva elgurulnak a táncosok lábai előtt. Hogy írjam le Général Boulanger vad táncát, mikor még fehér nyakkendőjét is elvesztette. Különben is minden összefolyik, a sok tomboló ember tarka gomolylyá olvad össze, csupa szín, csupa hang, csupa illat — együtt látja az ember az egészet, de megkülönböztetni majd alig tud valamit, a zene mind lármásabb lesz, a primitív angyal bele fút trombitájába, a spanyol táncosné castagnette-jeit veri, a nagy dob mellé áll s nagyokat üt belé dorongjával, a szomszéd kis salon zongorája visít, Kate Booth egy fazsipot húz ki zsebéből azzal fújja «térítő» melódiáját, ott egy skót dudát, a többiek énekelnek: a franciák a «Boulanger nótáját» «en revenant de