Nyugat, 1939. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)
1939 / 7. szám - Justh Zsigmond: Magyarországi naplójából (Közli: Halász Gábor)
20 HALÁSZ GÁBOR: JUSTH ZSIGMOND MAGYARORSZÁGI NAPLÓJÁBÓL Most kifejti , milyennek lát engem, ha társaságban látott, nem voltam symphatikus neki, egyedül ha voltunk, igen. Azon gondolkozom, nem-e azért mondja el ezt, mert egyedül vagyok vele, s nincs auditóriumunk. Bízni tökéletesen, sohasem fogok ebben a fiúban, bizalmamat eljátszotta rég. Az első órákban még van egy csepp komédia modorában, végre ki enged (közbe azonban én olvastam el neki egyet mást párisi jegyzeteimből). Elmondja, midőn írni kezdtem, igen haragudott rám, azt hitte ártani fogok neki, hogy ebben az irányban (ami pedig nem is közös irányunk) concurrentiát fogok csinálni neki; ma már belenyugodott abba, hogy létezek. Különben is eleinte ki nem állhatott------ezt éreztem du reste. De úgy vélem, nemcsak engem, de a legtöbb embert. Volt valami egyéniségében azelőtt az éhes farkasból. Gyűlölte a priori az embert, anélkül, hogy ismerte volna. Most hogy elmondja fiatalságát, egy bizonyos fokig értem ezt is. Tán tíz éves lehetett midőn gazdag szülei elvesztik vagyonukat, atyja elhal, s öreg anyjával és nagy számú testvéreivel az ínség szélére jut. Alig tíz éves, midőn a létért való küzdelmet megismeri, és harcolni kezd azzal az ismeretlen óriási utálatos hatalommal, amelyet «embertársak» gyűjtőnév alatt ismer. A nevelősködés és a journalistika pedig szintén nem tesznek valakit emberbaráttá. Azt hiszem, még ma sem az. A religion de la souffrance humaine ismeretlen fog előtte maradni örökre, csak művészi érzésre képes, és szenvedélyekre, vágyakra — buja érzékies csapongó szerelemre-----Azt mondja házasodni fog. Azt hiszem választottját megkívánja, összes érzékei vágynak utánna------és bámulja hidegen józan ésszel, zsidósan; ez szerelmének két eleme. Különben házasságáról már évek óta beszél nekem, nem tudom igaz-e------színező egyénisége néha az «anyagolás»-ra is ráviszi------A «kis Zola» most mind lágyabb lesz, szemeinek villogó sötét tüze megtörik, erőtlenné, bágyadttá válik, halkabban beszél-----Erőt vesz rajta is e hajnali órák hangulata — — félhangon így szól: «Úgy érzem magamat, mintha álmodnék». Tudja az Isten, megsajnálom. Sajnálom úgy, mint az éhes farkasokat a tél derekán. Hiszen üvöltésükből csak úgy szenvedés érzik, mint az apácák hajnali imáinak áhitatos hangjából------A természet kegyetlenségével szemben egyenlő minden lény, ember és állat. Egyenlő minden mi szenved, küzd s érvényesíteni igyekszik magát. Az első hajnali sugarak átszűrődnek a leeresztett ablakfüggönyökön, reggeli 5 óra-----Pihenni megy farkas és ember--------- A TÁRSASÁG Március 30. szombat Este bea Batthyány Festetich Zéline grófnénál, Géza és a B. leányok nagyanyjánál Budán. Egy egészen flig. St. Germain jellegű palota. Óriási Louis XV. kőlépcső, már az előszobában megüti az embert annak a füstölőnek a szaga, amelyet nagyanyáink használtak, amely illatba valami savanykás szag is vegyül, amely a muskátli és rosmarin divatja