Nyugat, 1939. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)

1939 / 7. szám - Justh Zsigmond: Magyarországi naplójából (Közli: Halász Gábor)

22 HALÁSZ GÁBOR: JUSTH ZSIGMOND MAGYARORSZÁGI NAPLÓJÁBÓL­­ 11-kor búcsúzunk-----­Midőn az escalier d’honneur első fokán Mária cigarette-re gyújt, s mi ott állunk hárman nagy coat-jainkban felvirágozva oldalán — da­cára hogy Mária mint mindig, úgy most is ultra diic, mi pedig------fel vagyunk virágozva — — azt találom, hogy úgy nézünk ki e légkör után, mint egy mariahilfi sängerei megugrott tagjai! —-----­ L’atmosfére sociale était vraiement par trop solide et conser­­vatrice! Úgy 11-kor érünk Gézával a Vadászkürtbe, hol Radich játszik, egyike a jobb pesti prímásoknak. A restaurant banalitását és a rosmarin és muskátli illatát (amely még bizony facsargatta bűnös orromat) egy csapásra elmossa az első nóta------önmagamba merülök. Mindig csak azon csodálkozom hogy lehet olyan zenész, ki nem szereti a cigányt, az éppen olyan mint ha festő azt mondaná, ki nem állhatom Bellini-t, vagy Botticelli-t, mert még rajzolni nem tudott jól, mert technikája nem volt. És éppen a zenében ez a közvetlen primitive, egyenesen a szívből fakadó dallam, a maga váratlan fordulataival, végtelen melegségével, lehetetlen hogy meg ne kapjon mindenkit, kiben csak egy szemernyi érzés van. Engemet ugyan megkap, mondhatom! És azt hiszem hatok is a cigányokra, Géza azt mondja, bámulja hogy Radich ma olyan jól ját­szik, kifejtem neki, hogy nekem minden cigány jól játszik. A cigány zenéje suggestio, azt játsza, amit a hallgatója a pillanat­ban érez, s úgy ahogy érezi. Igaz érzésre ha talál, igazán is játszik, s ez a fődolog. Aztán viszi is az embert magával . — Egy ideig egy szuszra játszik, belehalványul belé, ugyan mire gon­dolhat, hogy így játszik, valószínűleg semmire, ezért olyan mérhetet­len a mély. És milyen kincs rejlik ebben a zenében, milyen humus. Magyar zenének magától kellene fakadnia, nem kéne mesterségesen fejleszteni, mint a magyar piktúrát. És fakadna is, ha magyar zenészeink lennének otthon. De hát a teremtő művész és fajtája között homogenitásnak kell lenni. Igazán magyarnak kell lennie annak a művésznek, kinek művészetét ez a humus fogja táplálni. Mihalovich, Pinkus, Mahler és más ilyen alakok nem meríthetnek belőle semmit, mert megvetik, csak a készet ismerik el, csak a mesterséget bámulják. Különben is hiányozik köztük az az összekötő fonál, amelyen keresztül szívhatnának be magukba valamit belőle. A «dísz» növények más talajban vertek gyökeret, itt még üvegház­ban sem élnek meg! Április 10, szerda Este a nemzeti színházban, egy rémségesen édeskés darabot az «Abbé Constantin»-t adták, véghetetlenül édeskésen. A nemzeti színházi előadások határozottan romlanak, majd mind túloztak, és a közönség majd mindig akkor tapsolt, amidőn pisszegnie kellett volna. Ez egy bizonyos fokig a Paulay Ede hatása, ki csak a «hátgerinc» nélküli előadásokat szereti. Színház után b­eár a Batthyányékhoz, Latinovich Régine elkezd

Next