Nyugat, 1939. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)
1939 / 7. szám - Justh Zsigmond: Magyarországi naplójából (Közli: Halász Gábor)
HALÁSZ GÁBOR: JUSTH ZSIGMOND MAGYARORSZÁGI NAPLÓJÁBÓL 23 velem és Batthyány Istvánnal disputálni... a gentry-t illetőleg, amelylyel azonosítja magát. Haragszik hogy kifejtjük, hogy a sociális atmosféra a kiállhatatlan, amely körülveszi. Engem megtámad, hogy «fújok»! Ezt nem foghatja rám senki sem — arról azonban nem tehetek, hogy ez az egyetlen társadalmi kör, amelyet Magyarországon ki nem állhatok. Evés, ivás —------kártya, szóval: kizárólagos állati élet, pár külsőség adaptírozásával, amelyet az első társaság után majmoltak. Semmi műveltség és így — majd semmi jövő. A legeslegutolsó zsidó íróval, journalistával, kinek van műveltsége, jobban szeretek lenni mint egy «dunaszögi» földesúrral, kire nézve a világ agarászat, ivás, és — váltó. Ezen Régine úgy megharagszik, hogy már felmegy a beteg Margithoz. Mintha ő róla mondtam volna! Különös asszony, de alapjában kitűnő teremtés. Tea után még soká Istvánnál. TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Április 29. hétfő Reggel Csáky Istvánnál. Szegény fiú nem változott ő sem, a tavasz neki nem hozott virágot, a nyár nem fog gyümölcsöt, csak az ősz hervadást -----Hubayéknál, Hubayné van csak otthon. A keleti asszony indolentiájával, restségével , kifűzetlen összeesett mivoltában fogad. A tavasz még lassúbbá, renyhébbé tette. Különben derék kis asszonyka, nagyon beleillik a két fiú közé, a nervózus egész művész és a vérmes fél üzletember fél művész közé. A sardino az üveghangokra. Délután Gézával a Lipótmezőre. Gyönyörű bűbájos idő. Lassan elbaktatunk a Batthyány Tivadarék villája előtt, benézünk: a piciny jardin bourgeois egyik sarkában a kuglizó házban ott ülnek egy fehérre festett fapadon kávézva, fehér reggeli főkötőben Tivadarné, és papucsokban Tivadar, egymást látják csak az egész tavaszban és valószínűleg a svábhegy tájékán megdrágult zsemle áráról beszélnek. Furcsa hogy csak olyanok születnek a boldogságra, kikben nincs elég anyag arra, hogy ezt megbecsüljék. Óvatosan tovább------nehogy meglássanak. Ha behívnának, ez az ő és a mi tavaszi hangulatunkat tönkre tenné! őket csak Pesten a sugárúton, nem — a Nagy János utcában — a magok helyén. Tovább. Elhagyjuk a tébolydát, az országúton felfelé. Egy vendéglőbe tévedünk, ahol 2 év előtt 7 színésznővel voltam. Eszembe jut ez az emlékezetes kirándulás, amely híressé vált a maga idejében. Jászai Mari agyában fogamzott meg egy szép tavaszi napon az ötlet, hogy kimegyünk a tébolydába. Egy társaságot toborzott össze, amelylyel 17-kor reggel találkozunk a kioszkban. A kioszk reggeliző publikuma nem tudta mi történt. Ennyi színésznőt a «privát életben» nem látott együtt még soha. Ott ültek egymás mellett sűrűn, fodor fodron, szinte a fátyolok egyik kalapról átlengtek a másikra: a «nagy Mari» (Jászai) és a «szép Mari» (Hegyesi), a világ legöntudatosabb naivája: Nagy Ibolya; a színpadon folyton siránkozó, az életben folyton gúnyolódó savanykás Rákosi Szidi; Cornélia az — elegáns; ott Békéssy Irma a — merész; és Krecsányi Vera a — vidéki színészet.