Nyugat, 1939. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)
1939 / 7. szám - Justh Zsigmond: Magyarországi naplójából (Közli: Halász Gábor)
24 HALÁSZ GÁBOR: JUSTH ZSIGMOND MAGYARORSZÁGI NAPLÓJÁBÓL Mint férfiak csak a «tigriske» (Árpád) és én, hisz amazok egyik csak a Kaffka, a másik pedig csak az Ibolya vőlegénye volt. Pont hétkor előállott omnibusunk, a sok lármás toilette helyet foglalt — a csata nehezen elindult. A kioszk publikuma kitódult a vigadó térre bámulni. «Szerencse fel!» kiáltja Bartók a kapuból és lengeti kendőjét, búcsúzva a tébolydába lassan, de biztosan robogó művésznéptől--------A láncz híd közepén Podmaniczky Frigyessel találkozunk, ki örök kockás ruháját méltóságos léptekkel viszi át Budáról Pestre------A társaság éljenzésben tör ki (ez is egy anti Keglevich tüntetés volt). Fridmaniczky Péczi felriad önmagába merült sétájából — hapercepirozva a már már elrobogó omnibust és publikumát, az első pillanatban utánunk akar iramodni------szerencséjére idejekorán észretér. S így csak sóhajtva integet a távolodó nemzeti színháznak. Midőn felérünk a hegy tetejére menő útra, leszállunk az omnibusról, kis csoportokba ősztünk, az asszonyok az egy nagy Marit kivéve nem látnak a külvilágból semmit, kacagnak, nevetnek, mi hárman: Miriam (Jászai), Árpád, és én hátramaradunk, lassan lassan------be benézve minden kertbe, örülve a napsugárnak, minden fakadó rügynek, minden virágnak------visz a paysage magával. Fenn a hegyen, valamivel túl a tébolydán, egy kis vendéglőben, ebben hol az idén is tanyáztunk, tábort ütünk. Onnan aztán el az erdőbe, az asszonyok még mind nevetnek, bolondoznak, most már Miriám is belévegyíti mély hangját------egyet gondolunk Árpáddal és elmaradunk tőlük. de az erdőben a finom rügyező fák alatt fakadó virágok között végig fekszünk a gyepen------Árpád elalszik, én hallgatom a fű növését. A legrokonszenvesebb hang ez — tavasszal. — A színésznők keresnek, erdőt berket betölt a hangjuk, Szidi vékony sopránja Árpád nevét kiáltja, Miriámé az enyém.____ A hang elhangzik az erdőben, semmi felelet. Egy nyugodt óra után vissza a vendéglőbe, ott találjuk már őket egy hosszú lugasba, amely felé Margit nevet írta a szellemes fogadós Végig ülnek egy hosszú asztalt. Fenn az asztalfőn Prielle, a legidősebb. Mind hallgatnak, hallgatásukkal akarnak büntetni minket------kik ily csúful elhagytuk őket. Mi is hallgatunk, ez nekünk oly könnyű. Saját fegyvereikkel sebezzük meg őket . Miriám végre megszólal csuful össze szid. Majd víg lesz az ebéd, emelkedett a hangulat____ De itt az óra. A tébolydáért jöttünk ki-----A nagy, óriási épület előcsarnokában előttünk az udvariaskodó doktorok. A színésznők alkalomszerű arcot öltve fel, neki indulnak az osztályoknak. A hülyék osztályában Madách leányára akadunk, Jászai megszólítja, udvariasan makog valamit, felkel ülőhelyéből (a kertben a földön ült) meghajol a legjobb formákkal, mondani azonban semmit sem tud csak makog-----Madách fia is félbolond, maga is az őrülteknél végezte Tehát igazán csak quantitatív a különbség?---------Furcsa képet nyújtunk a dühös bolondoknál. A magas falak által körülzárt kert falainak tövében egy sorban ülnek azok, kikre az ápoló kényszerzubbonyt adott, mint Dante elkür-