Nyugat, 1941 (34. évfolyam, 1-8. szám)

1941-03-01 / 3. szám - Disputa

DISPUTA JUSTH ZSIGMOND NAPLÓJA* 1. 1888 január 1-én, vasárnap reggel megérkezett Párisba, konflisba ült, egy szállóba hajttatott, megfürdött s tíz órakor már egy bizonyos Noél Goldsmithnél csevegett Sarah Bernhardt törvénytelen fiának s egy Jablonowska hercegkisasszonynak házasságáról, ce qui est actua­­lité du moment a Paris, ötvenhárom esztendeje csak s mégis avas ízt érzünk szánkban s orrunkat facsarja az a szag, melyet a gyertyafüstön, krizantém-illaton, tömjénen át is érez az érzékeny élők orra. Avas, meg­romlott múlt, hullaszag; — igazán nem azért, mert a naplóíróról tud­juk, hogy akkor már «moribundus» volt, — avult regényeiből a préselt virágok imakönyv-illata árad, nem ez a szag. Még aznap felkeresi a Bernhardt-fattyú anyósát, egy-két vizit után (.. On est charmé et épaté de me voir!..), melyeken egy csomó Fau­bourg St. Germaini dámával és úrral találkozik. Az anyós, Jablonowska hercegné fogadja, bár, mint azt a naplóból megtudhatjuk, nem is olyan egyszerű dolog volt neki Justhot fogadni: «Nem volt fogadónapja, de azért elfogadott.» Ne gondolja senki, hogy el van ragadtatva e kegy­től! Okos, eleven szemével gúnyosan nézi a hercegnőt, ki Sarah Bern­hardtban csak egy «cabotine»-t lát s mulat azon a szemforgató «jeti»-n, ahogy beadja neki ezt a házasságot. Ismétlem, nincs elragadtatva, csak feljegyzi, csak érdemesnek tartja feljegyezni, hogy őt akkor is elfogad­ták, amikor nem volt fogadónap. Ismétlem, mulat a hercegnén, aki nem tartja sokra Sarah Bernhardtot, de este, miután megnézte őt Sar­­dou Toscájában, ezt jegyzi naplójába: «Sarah­ a Franfais conventioit tökéletesen elvesztette, azonban a Sarah-conventiokban gyarapodott (Ha ugyan ezt gyarapodásnak lehet nevezni!)» Természetesen, ez csak az első nap, másnap már Comtesse Diane vendége s este a Cirque d’hiverben szórakozik, utána a kávéházakat járja sorra. «Egyikben egy cocotte összeveszett étudiant-jával» — fejezi be este naplóját. Mert megcsapta orrát az irodalom levegője s a bohémség vaskosabb illata. Párisból, az ő Párisából már nem sok hiányzik, — még egy tucat főúri s irodalmi szalon, félszáz arisztokrata s néhány rossz költő és képzőművész. Mert nem több ennél Justh Párisa: nevezetességek panoptikuma. Alapjában véve unja magát köz­tük, unja még az isteni Saraht is. Május 31-én utazik haza, de Sarah Bernhardthoz március 31-én megy búcsúzni. «Sarahhoz — búcsúzni. Symphoniák után csend, osztrigák után éhség, víziók után ébredés, tűzijáték után csillag nélküli éjszaka! Este cigányokat megyek hallgatni Axentovich-csal és Berge-el. Érdekes ellentétes egyéniségük a cigány­zene hatása alatt...» így búcsúzik Sarahtól s talán többé le sem írja nevét a naplóban. Mit keresett itt? Hiszen otthon, a szegény hazában is megtalál­hatta volna, amit keresett: néhány cigányt s egy-két rajongó fiatal­embert, kiknek zongorázhat Rollinat és Aggházy dalokat, kiknek fel­olvashatja Turgenyevet s saját regényét s kik hálából és azonos hő­­ s Justh Zsigmond naplója. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmányokkal és jegyzetekkel ellátta Halász Gábor. Budapest, 1941. Athenaeum.

Next