Nyugat, 1941 (34. évfolyam, 1-8. szám)

1941-03-01 / 3. szám - Disputa

98 BÓKA LÁSZLÓ: JUSTH ZSIGMOND NAPLÓJA fokú rajongásból saját verseiket olvassák fel neki, rossz verseket, me­lyeket alig győz elfeledni a francia irodalomtörténet. Szégyenkezve s irigykedve tettem le, első olvasás után a naplót. Irigyeltem Halász Gábort, ki úgy foglalkozott a naplóval, «mint művei közül a legjobbal, legelevenebbel» és szégyeltem magam, hogy ennyire idegenül hallgatom ezt az alig fél évszázad előtti hangot. Ady Párisát sem vágytam soha megismerni, de Justh Párisa ellen valóságos Dózsa­­lázadás kelt bennem. Aggodalmasan vettem észre, mily kevéssé tudom használni a szellemtörténészek patentjét. Sully-Prudhomme, Coppée, Haraucourt, Huysmans, Jean Berge, Dumas fils, — rettenetes! Talán csak Barbey d’Aurevillyvel tudtam volna szóba állni. A hazai naplóba bele sem tudtam fogni, míg el nem olvastam néhány oldalt Cs. Szabó Hét nap Párizsban-jából s néhány mondatot Proustból. Onnan, hogy: «Devant l’hôtel de la princesse de Guermantes, je rencontrai le duc de Châtellerault; je ne me rappelais plus qu’une demi-heure au paravant me persécutait encore la crainte — laquelle allait du reste bient et me ressaisir — de venir sans avoir été invité...» 2. A hazai napló március idusán kezdődik, Petőfi napján. «Beniczky Bajza Lenkénél ebéd. Hivatalosak Cebrián grófné és két leánya Róza és Mária, L. L., Lyka Döme, Justh Feri, Pejachevich Gábor, Patay Józsi és a háziak közül mss. Hughes-Hughes (Bajza Ilona), Beniczky Agathe és Bajza Aladár.» A háziasszonyról ezt írja: «Érzése, mint egy literális szobalányé. S a szobalány ír benne — ezért népszerűek dolgai. A falusi jegyzőnők, tanítók (publicuma) úgy képzelik el az elegáns világ életét, mint ahogy ő megírja. De közönségétől ez nem csoda, tőle, hogy így írja meg, meglepőbb. Hisz mióta Beniczky Ferihez ment, benne él — és mégis közte és társasága között átdatlan fal van. Oka — hogy nem homogén hozzá.» Ifjú gróf Batthyány Géza, gróf Csáky István, báró Révay Simon, gróf Keglevich Imre, gróf Széchenyi Lajos — ezek homogének. Mik­száth, Bródy Sándor nem homogén, akkor inkább Gozsdu Elek. Kiss József sem nagyon hom­ogén (többre tartja Mikszáthot Gozsdunál és Peteleynél), dolgozószobájában «banális modern renaissance tölgyfa - bútorok», ő maga «kicsiny, igénytelen zsidócska». Teljesen érthetetlen, hogy Pállik Béla és Neogrády Antal mellett hogy lett mégis homogén a zseniális Mednyánszky. Talán, mert báró. Budapest ugyanolyan, mint Páris, csakhogy itt ő Taine, Huysmans, Sully-Prudhomme, Comtesse Diane egyszemélyben. A nagyon ellen­szenves Péterfy Jenőt feledteti Szana Tamás társasága — és cigány itt is van, több és külömb, mint Párisban. S itt körülötte vannak barátai, igazi barátai, finom, kulturált, zárkózott, csak falusi Madonnák putrijá­ban kitárulkozó, csak a cigány zenéje mellett valló öngyilkosjelöltek. Könnyes szónoklatok közt fogadnak egymásnak örök hűséget, majd Simi a banda közé áll, kisbrugózik a cigány­ quartettban.­­Majd a quar­­tett helyét az egész banda foglalja el. Óriási erővel játszanak. Én közé­jük ülök, bele a banda közepébe. Sikít a hegedű, peng a cimbalom, rik­kant a klarinét — erősebben, erősebben. Érzem lelkemet felolvadni az ezer hang között, emelkedni, emelkedni felül mindenen, ami földi, min­denen, ami ideköt a porhoz, a göröngyhöz, az élet nyomorához ... Oda­­állunk felocsúdva mind a ketten Simivel egymás mellé s egyet gon­dolva levesszük kalapjainkat, csendben, zenekíséret nélkül, felemelve

Next