Nyugati Kapu, 1999 (1. évfolyam, 1-40. szám)

1999-04-02 / 2. szám

Nyugati Kapu 1999. április 2., péntek Az együttműködés reményében Egy lelkes kollektíva nevében köszöntöm a sportbarátokat. Mi, akik ezeken a hasábokon hétről-hétre jelentkezünk majd írásainkkal, azon fáradozunk, hogy Sopron és környéke sportéletének sikereiről és gondjairól hitelesen tájékoztassunk mindenkit, akit érdekel mindaz, ami városunk több tucatnyi sportágában és egyesületében történik. Nem célunk az ered­mények folyamatos közlése, sokkal inkább az események hátterében meghúzódó érdekességek, a mérkőzések, versenyek visszhangja, véle­mények és nézőpontok megjelenítése, ütköztetése. Szeretnénk felkarolni azokat a rendezvényeket, klubokat és csapatokat, melyek más médiumok­ban kevésé kerülhetnek reflektorfénybe. Terveink között szerepel az isko­lai- és a tömegsport népszerűsítése, valamint a „kis” sportágak bemutatása, megismertetése. Programajánlóinkban is inkább azokra az eseményekre hívjuk fel a figyelmet, melyek „elsikkadnak” a gazdag heti sportműsorok tengerében. Természetesen nem feledkezünk meg a legnagyobb tömegeket vonzó labdarúgó- és kosárlabda-mérkőzésekről sem, itt azonban a sportvezetők, edzők, szurkolók nyilatkozatai és az események háttere jelen­ti majd cikkeink tartalmát. Teljességre - sajnos - nem törekedhetünk, azt azonban bátran ígérhetjük, hogy újságírói és szerkesztői felfogásunkban a beleérzés, az empátia fog érvényesülni. Segítőkészség, de ugyanakkor (ha kell) a kritikus szemlélet nem zárja ki egymást. József Attila gondolatnak, az „érted haragszom, nem ellened” szellemében kívánunk munkálkodni akkor is, ha hibát, visszássá­got észlelünk valahol, s azt közös erővel szeretnénk minél előbb feledtetni, kijavítani. Nehéz lesz mindezt megvalósítanunk, de számítunk a segítő támogatásra . Ebben a reményben kívánok tartalmas együttműködést, mindannyiunk számára sikeres kapcsolattartást, minél több remek sporteredményt! Erdélyi Géza sportszerkesztő Bár még hátra van három forduló a megyei első osztályú csapatba­jnokságból, az már most bizonyossá vált, hogy az elsőségre csak a Soproni Turris SE és a Petőháza tekései pályázhatnak. A szombati petőházi rangadón (kezdés 14 órakor) a győztes tehát nagy lépést tehet álmai megvalósításához, a bajnoki cím meg­szerzéséhez, azaz az NB III-ba jutáshoz. Jelenleg a soproniak vezetnek 2 ponttal, de egy esetleges hazai siker a petőháziakat hozná kedvező helyzetbe. A tudás mellett az idegek is döntenek a nagy derbin, így bizonyára a felkészülésnél erre is odafigyeltek a mérkőző felek. _ SPORTMŰSOR Április 2., péntek LABDARÚGÁS (NB I.) Soproni Dreher FAC - Kecskemét (Ká­posztás utcai pálya, 16.30 óra) A Káposz­tás utcai legénységtől mindenki azt várja, hogy megszerzi első tavaszi győzelmét a sereghajtó ellen. Április 3., szombat KOSÁRLABDA (NB II.) GYSEV-RINGA II. - Győri KC (Vas -Villa tornaterme, 15.00) Horváth Andreáék biztos esélyesei a mér­kőzésnek, hiszen Győrött is magabiz­tosan nyertek. TEKE NB I.: Scarbantia SE - Inotai GYSC (Győri úti tekecsarnok, 10.00) NB III. Soproni Postás - Kapuvári Ringa (Kis János utca, 9.00 óra) MEGYEI I. osztály: Petőháza - Soproni Turris (Petőháza, 14.00 ) Április 4., vasárnap LABDARÚGÁS MEGYEI I. OSZTÁLY: Hideg-Hús-SFAC - Farád (Káposztás u. 11.00) Három vereség után nagyon kellene a győzelem az Udvardi legénységnek... MEGYEI II. OSZTÁLY - KAPU­VÁRI CSOPORT: (A mérkőzések mindenhol 16.00 órakor kezdődnek.) . Nagycenk-Fertőszéplak: A hazaiak az esélyesek, de vigyázniuk kell, mert Pásztor Ferenc együttese nehéz helyzete miatt, minden meccsét nagyon komolyan veszi. Fertőrákos-Babot: Még kissé szeszélye­sen szerepelnek Csuti Péter legényei, de a felzárkózáshoz nyerniük kell hazai pályán. Sopronkövesd—Vitnyéd: Masszív csapa­tot alkotnak a vendégek, de a „Sza­­lai-tanítványok” a győzelem és a bajnoki cím érdekében nem fognak megbotlani. Hegykő-Egyházasfalu: A két, szebb na­pokat látott csapat összecsapásán bármi­lyen eredmény elképzelhető. MEGYEI III. OSZTÁLY-SOPRONI CSOPORT: (A mérkőzések kezdési ideje: 15.30 óra) Kópháza-Harka SE: Orbán Emnőék bajnokságra törnek, ezért győzniük kell.­­ Nagylózs-Nemeskér: A hazaiak pont­vesztése nagy meglepetés lenne. Und-Zsira: A két szomszédvár találkozó­ja érdekes meccset ígér.­­Lövő-Répycvis: Az esélyek a hazaiak melett­ szólnak. Harka VVNC-Csáfordjánosfa: Ludwigék győzelemre készülnek. Pereszteg-Ágalva: Nem valószínű, hogy a másik bajnokaspiráns most veszít pon­tot. Sarród-Pusztacsalád: A vendégek tűnnek egységesebbnek, így övék lehet a győzelem. Szakony-Agyagosszergény: Itt sem a hazaiak az esélyesek. Fertőendréd-Sopron Boys: Döntetlen körüli eredmény várható. BASEBALL Előkészületi mérkőzés: Sopron West Wind-Jánossomorja (Anger-réti baseball pálya, 14.00) Emlékezés Kozák Gáborra ERDÉLYI GÉZA Hagyományosan, évről-évre összejön­nek a volt csapattársak, barátok, hogy emlékezzenek a kedves cimborára egy kis foci, egy kis nosztalgiázás kere­tében. 15 éve, 1984-ben történt, hogy Kozák Gábor, a több nyelvet is oktató tanárember, a lelkes kispályás focista, egy teremtornán szerencsétlenül esett, s hosszú-hosszú, kómában eltöltött időszakot követően életét vesztette. Azóta társai, Pájer Laci (ismertebb nevén „LINA”) szervezésében, néhány csapat részvételével teremtornát ren­deznek, melyen mindig ott található bekeretezve ez a fénykép is. Szo­morkásak, ugyanakkor derűsek is ezek az összejövetelek, idézik a múltat, de jelzik a jelent, a jövőt, a folytonossá­got. Ezek a tornák minden évben a legtisztább, a legsportszerűbb keretek között zajlanak. Jellemző, hogy nincs a mérkőzé­seken játékvezető, csak a meccsek kezdetét és végét jelzi sípszó a nézőtérről. A múlt heti eseményen öt gárda vett részt (a jelenlévőkből még lehetett volna alakítani többet is): a Viktória, a Közti II, a Pedagógus, a Soproni Egyetem és egy úgynevezett Viktória-vegyes team. A körmérkő­zések után a Viktória (Kozák Gabi egykori csapata) szerezte meg az 1999. évi trófeát, megelőzve játszótársait, a Közti n.-t és a Pedagógus legénységét. Győztes van, helyezettek vannak, itt azonban valóban áll a Coubertin-i mondás: „A részvétel a fontos!" Ez a szellem hatotta át az egyetemi csarnok­ban ezen a szombat délelőttön is a nemes vetélkedést. Az 1980-as Viktória csapata. Ebben az együttesben focizott Kozák Gábor tanár úr is. Álló sor (balról): Kozák Gábor, Nyikos István, Tóth Sándor, Tremmel Teofil. Guggoló sor (balról): Pájer László, Csontos János, és Varga Lajos. Kispályás idénykezdet Terek szerint kedden, április 6-án megkezdődik (illetve folytatódik) a pontvadászat a soproni kispá­lyás bajnokságban. Jövő héten az őszről elmaradt meccsek lesznek a Tóparti pályákon, majd 12-étől az Erőmű pályájáján is rendeznek mérkőzéseket. Április 5., hétfő KOSÁRLABDA (Play-Off) Soproni Postás-Omega Tabak - DKSK-Borsodchem 5. mérkőzés (Sportcentrum, 18.00 óra - A mérkőzésre abban az esetben kerül sor, ha a lapzártánk utáni meccsek nem hoznak döntést) Április 6-9., kedd-péntek KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Bajnoki mérkőzések (szerda kivéte­lével) 17.45 órától a Tóparti pályákon. VÁROSI AMATŐR KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (Mérkőzések naponta az iskolai tornater­mekben.) VÁROSI FELNŐTT -ÉS IFJÚSÁ­GI TEKECSAPAT-BAJNOKSÁG (9 illetve 3 csapat részvételével) A heti mérkőzések - FELNŐTTEK: Ászok „B”-Városháza „A” Postás „B”-Turris „B” Városháza „B” - Gala, Postás „C”-Scarbantia „B” Az Elektromos „szabadhetes”. IFJÚSÁGIAK: Scarbantia-Postás. Itt az Ászok SE pihenhet. TURISZTIKA, TERMÉSZETJÁRÁS Minden hétvégén városi nyílt túrákra kerül sor (diákok és felnőttek részvételé­vel) a Természetbarát Szövetség szerve­zésében. Érdeklődni Jäckel Gusztávnál, a szövetség elnökénél lehet a 319-030-as telefonszámon. Április 7., szerda KOSÁRLABDA (Rájátszás az 5-8. helyért, 2.mérkőzés) Soproni Ászok KC - Phylaxia - Szolnoki Olaj KK (Sportcentrum, 18.00 óra) Április 8., (csütörtök) KOSÁRLABDA (Elődöntő, 1. mérkőzés) GYSEV-RINGA - Soproni Postás - Omega Tabak (vagy DKSK­­Borsodchem) - Sportcentrum, 18.00 11 Kínába készül a tornásznő BOLODÁR ZOLTÁN A soproni tornasport kiváló tehetségű olimpiai reménysége Zsirai Adrienn Moszkvában szerepelt legutóbb a WorldStars '99 elnevezésű összetett versenyen. A nemzetközi tornák kö­zül a moszkvai az egyik legerősebb, amely különösen jó erőfelmérő a világbajnoki csapatban szereplők számára. A rendezvényen 15 ország képviselői vettek részt, természete­sen a rendkívüli erőt képviselő volt szovjet utódállamok tornászai, va­lamint román, olasz, kanadai ver­senyzők. Zsirai Adrienn korláton került a szerenkénti döntőbe, összetettben pedig a tizedik helyen végzett annak ellenére, hogy még a felkészülési időszak elején tart. Az elért ered­mény bizonyítja, hogy Farkas Péter és Farkasné Rusznyák Katalin tanít­ványa szép reményekkel várhatja az októberben Kínában megrendezésre kerülő világbajnokságot. Hunguest Kupa -Nemzetközi Női Vízilabdatorna A mérkőzések a Lővér Fedett Uszo­dában lesznek. Április 3., szombat 15.00 Kanada-Ausztrália, Április 2., péntek 8.00 Kanada-Olaszország, 16.30 Németország-Olaszország, 18.00 Magyarország-USA, 9.30 Ausztrália-USA, Április 4., vasárnap 11.00 Németország-Magyarország, 15.00 Olaszország-Ausztrália, 8.30 Ausztrália-Németország, 16.30 USA-Németország, 10.00 USA-Kanada, 18.00 Magyarország-Kanada 11.30 Olaszország-Magyarország

Next