Nyugati Kapu, 1999 (1. évfolyam, 1-40. szám)

1999-12-24 / 40. szám

2 1999. december 31., péntek szilveszter Bár Szilveszter a nevem, az én szil­vesztereim sem zajlanak másképpen, mint bármely halandóé. Kivétel talán csak az ezerkilencszázkilencvenhe­tes, Japánban töltött évforduló volt. Egy nemzetközi orvoscsoport tag­jaként egy meglehetősen hosszúra sikeredett partin vettem részt. Az új­­zélandi barátunk kilenc órakor állt fel elsőként, s énekelte el a himnuszt. Ezt követően az ausztrál házigazda egészségére pukkant a pezsgő. Japán idő szerint éjfélkor felhívtam a csalá­domat. Itthoni idő szerint délután négy órakor kívántam szeretteimnek boldog újesztendőt. Persze az ottani folytatás is táncos-zenés mulatság volt hajnalig. A japánok a buddhista szertartás szerint templomaikba za­rándokolnak, megkondítják harang­jaikat. Az új év a legmeghittebb ün­nepük, erre kötelezően összejön a család minden tagja. Szilveszter a keresztény naptári év utolsó napja, legtöbbünk számára a gondtalan vi­dámság, de a számadás, a nagy fo­gadalmak ideje is. Nekünk magya­­roknak a kétezredik esztendő kétsze­resen ünnep, hiszen ünnepeljük álla­malapító királyunk megkorozásának ezeréves jubileumát. Istvánnak a ko­ronát II. Szilveszter pápa küldte. Nagyon sokan tulajdonítanak a kerek évszámoknak misztikus jelentőséget. Én ebben nem hiszek. Sokkal inkább hiszek abban, hogy tiszta lappal in­dulhatunk majd a harmadik évezred­be, s Európában béke lesz, tere az alkotó munkának. Szilveszterként eh­hez kívánok erőt, egészséget és sok sikert. Dr. Szilveszter Péter szülész-nőgyógyász szakorvos A Nyugati Kapu 2000-ben is megrendelhető az újságárusoknál, a posta­hivatalokban és a szerkesztőségben. Magazin az interneten!!! http://cyberpress.sopron.hu ­lfi NYUGATI KAPU A RÉGIÓ HETILAPJA. Alapítva: 1999-ben Munkatársak: JOÓ JÓZSEF (felelős szerkesztő), MERÉNYI ZOLTÁN (civil szervezetek, világháló), FARKAS CIPRIÁN (közélet), TÖRÖK MAGDA (régió), TAKÁCS JUDIT (információk), TÓTH ÉVA (kultúra), ERDÉLYI GÉZA (sport), SZAKONYI IMRE (tördelő szerkesztő) • A szerkesztőség címe: 9400 Sopron, Új u. 18. Telefon: 99/ 312-562, 511-980, 511-988. Fax: 99/ 314-168. E-mail: kapu@infonet.hu. Internet: www.cyberpress.sopron.hu/kapu • Alapító és kiadó: TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ ÉS TÁJÉKOZTATÓ EGYESÜLET (TIT SOPRON) 9400 Sopron, Új u. 18. Tel: 99/ 312-562 Felelős vezető: VIGNÉ KOVÁCS MARGIT igazgató• Marketing igazgató: KOVÁCS ÁRPÁD • Nyomdai munkák: ZALAI NYOMDA RT. Felelős vezető: CZIRKL GYÖRGY vezérigazgató • Index: ISSN 1419-9599 »Terjeszti a MAGYAR POSTA RT. »Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, a postahivatalokban és a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra 200 Ft MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN 16 OLDALON FARKAS CIPRIÁN A soproni Központi Bányászati Mú­zeum január elsejétől több hónapra bezárja kapuit, hogy azután szeptem­berben teljesen megújult kiállítással várja a látogatókat. Bircher Erzsébet igazgatóval többek között erről is be­szélgettünk. - Mikor alapították a múzeumot? -Az igény 1954-ben vetődött fel először, hiszen akkoriban még itt volt a bányászati fakultás, és 1957-ben az intézmény megnyitása idején sem merült fel a gondolata annak, hogy elvigyék innen. A múzeum alapítója, máig meghatározó igazgatója dr. Faller Jenő volt, aki a gyűjtemény legjelentősebb részét létrehozta. A ju­bileum idején, 2000 januárjától a múzeum bezár, kilenc hónapra, amíg a tárlatot teljesen átalakítjuk. A ter­vek készen vannak, jelenleg a kivite­lezési munkák pályáztatása történik. - Miért van szükség a változtatásra? -A jövőben más felfogású tárlatot szeretnénk. Húsz évvel ezelőtt a mos­tani koncepció rendkívül korszerűnek számított, de mára egyszerűen elmúlt felette az idő. A múzeumi nagykiál­­lításokat általában tíz évente rendezik újjá. Módosult a kiállításról, mint műfajról az elképzelése a szakmának, jelentősen megváltozott a látogatók igénye, más dolgokat tartunk fontos­nak, mint húsz éve. A magyar kiál­lítási kultúra sokáig statikus kultúra volt, amely a tárgyakat vitrinbe he­lyezte, lehetőleg jó messze a látoga­tóktól. Ezt ma már senki nem tartja korszerűnek. - A szeptemberben nyíló tárlat te­hát a legújabb felfogásban mutatja be az anyagot? - Arra törekszünk, hogy egy olyan korszerű kiállítást hozzunk létre, amely valóban felkelti az emberek érdeklődését. A jelenlegi kiállítási struktúrát teljesen felszámoljuk, csak egyetlen része marad meg, az ás­ványkiállítás. A mostani kronologi­kus sort is megbontjuk, bányaműve­lésre, bányagépesítésre, valamint ter­melés­történetre, és ezt a hármat visz­­szük végig kronologikusan. A műve­léstörténet esetében például a láto­gató megtekinthet egy őskori bányát is a kiállításon. Minél kevesebb tár­gyat szeretnénk üveg mögé tenni, csak azokat a kiemelten fontosakat, amelyek ezt valóban megkövetelik. - A pénzt mindehhez honnan te­remtik elő? - Nyertünk egy PHARE pályázatot. Ez huszonkétezer eurót jelent. Az összeget jövő szeptemberig használ­juk fel. Azt gondolom, ebből a leg­nagyobb lépést megtehetjük. Új évezred, új kiállítás Szeptemberig zárva tart a Bányászati Múzeum Megőrzött egyensúly Folytatás az I. oldalon Történtek továbbá konkrét intézkedé­sek, amelyek a fizetési mérlegünkön javítottak. Például állami kezességvál­lalás mellett a kórházhitelt egy osztrák banktól kiválthattuk egy magyar bankkal. Ezáltal a teljes lefutás alatt kétszáz millió forintos megtakarítást ért el az önkormányzat. A gazdasági stabilitás megteremté­sét szolgálták azok az intézkedések is, amelyek városon belül számtalan vi­tára adtak okot. Ilyen volt a Roth Gyu­la Erdészeti Szakközépiskolának az egyetemhez való csatolása, a Lippai szakközépiskola kérdése, vagy a nagylózsi szociális otthon megyei gondozásba adása, amely szintén csökkenti a kiadásainkat. Túl azon, hogy ezzel több tízmillió forintot ta­karíthatunk meg, az igazi jelentősége egy olyan struktúra kialakításában rej­lik, amelyben a folyamatos bevételek képesek finanszírozni a folyamatos ki­adásokat. Az egyensúlyi helyzet meg­teremtése elsődleges célunk, ezt szol­gálja az önkormányzati lakásoknál a lakbér megemelése, ami a piaci viszo­nyoktól még mindig távol áll, minde­mellett a rászorulók esetében kiegé­szítő kedvezmények továbbra is van­nak. Belefogtunk olyan nagy projek­tekbe, amelyek ugyan korábban kez­dődtek, de most értek kivitelezési sza­kaszba. Ide tartozik az ipari park épí­tése. A munkák tavasszal kezdődnek. Feltétlen előrelépés, hogy nyolc év után elkészült a város gazdasági prog­ramja, ami még csak egy nulladik ver­zió. A radikális átalakításoknak semmi közük a Globex-ügyhöz. Valószínűleg elkészült volna a Deák tér rekonstruk­ciója, ha a vagyonvesztés nem követ­kezik be, de az említett lépéseket min­denképpen meg kellett volna tenni." A jegyet automata adja Január elsejétől változik a parkolási rend Sopronban Január elsejétől ismét változik a parkolási rend Sopronban. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról Major Árpádot, a Soproni Városüzemeltetési (SVÜ) Kft. ügyvezető igazgatóját és Papp Editet, a parkolási részleg vezetőjét kérdeztük. TÖRÖK Major Árpád­. A új parkolójegy-auto­matás rend Európa-szerte, sőt a ten­geren túlon is ismert és bevált. Keze­lése egyértelmű, egyszerű. Elsejétől a korábbi parkolási zónák bővülnek a Kisfaludy utcával és a Füredi sétány­nyal, majd a második félévtől a Deák tér egy részén, az Újteleki utcában, valamint a Major közben is elhe­lyezünk ötven számítógép vezérlésű berendezést. Ezek jól láthatóan jelzik, hogy az autós az első, a má­sodik, illetve a harmadik fizetési tari­fazónában van. Az autósoknak csu­pán az lesz a dolguk, hogy a tíz-, húsz-, ötven, illetve százforintos ér­mékkel működő jegykiadó automa­tából jegyet váltsanak. Attól függően, hogy száz-, nyolcvan-, illetve negy­venforintos tarifájú zónában állnak, be kell dobni annyi pénzt, amely fedezi a parkolásra szánt idő árát. A piktogrammok egyértelmű útmutatást adnak a kezelésre. A berendezés mu­tatja, hogy a pénzbedobástól számít­va mennyi ideig maradhat a jármű a parkolóban. A jegyről leolvasható, mikor jár le a parkolási idő. Az átlát­szó, felhajtható tetejű ablakból elvett, két részből álló, sorszámmal, adó­számmal ellátott, nyugtaként is fel­használható jegyet a szélvédő mögé, a jármű műszerfalára, az ellenőrök számára jól látható helyre kell tenni. A minimális várakozási idő fél óra. A berendezés figyelmeztet, ha kevés pénzérmét dobnak be. Ha valaki meggondolja magát mégsem kíván parkolni, egy piros gomb megnyo­másával visszakapja a pénzét. Papp Edit­. A korábban megszokott, szélvédőre ragasztható kombinált és zónabérletek használata mellett lehe­tőség lesz a készpénzkímélő parko­lókártyák váltására is, amelyet a le­járat után a SVÜ ügyfélszolgálatánál újra és újra feltöltenek. Változás, hogy a jegykiadó automata tetején jól látható zónák nem átjárhatók. A har­madik zónában váltott jegy nem használható az elsőben, illetve a má­sodikban, vagy fordítva. A korábban megváltott­­ Telparkos - parkoló­szelvények nem válthatók vissza, de a régi rendszer szerint 2000. június 30-ig felhasználhatók. Nyugati Kapu __VILÁGHÁLÓ_____ • KÉT APJUK VAN. Az Egyesült Államokban megszületett az az iker­pár, amelyik már világrajövetele pil­lanatában beírta nevét a brit jogtörté­netbe. Aspen és Saffron Drewitt-Bar­­low ugyanis az első szigetországi gyerekek, akiknek két apjuk van, és egy anyjuk sincs. A Kaliforniában született ikreket ugyanis egy homo­szexuális pár, Barrie Drewitt és Tony Barlow fogadta örökbe. A két újdon­sült apának négyéves jogi küzdelem­be telt, míg szülővé válhatott az ame­rikai törvények alapján. A különös család a jövő év elején tér vissza Essexba, ahol a bírósági procedúra újra elkezdődik, hogy Nagy-Britan­­niában is szülőként ismerjék el a két férfit. • PECH: David Long 46 éves halálra ítélt a Texas állambeli Hunts­ville siralomházában napokon ke­resztül gyűjtögette a depresszió elleni tablettákat, amelyeket az orvosok ír­tak föl számára, hogy élete utolsó időszakát megkönnyítsék. Amikor kellő mennyiséget halmozott fel a gyógyszerekből, egyszerre bevette mindet. Szerencséjére - szerencsét­lenségére? - még idejében fölfedez­ték, és megmentették a sikeres ön­­gyilkosságtól. A gyilkosságért elítélt bűnöző azonban nem sokáig örülhe­tett az életének: amint az orvosok egészségesnek és kivégzésre alkal­masnak találták, méreginjekcióval végrehajtották rajta a halálos ítéletet. • HOLT LÉLEK. Soha többé nem vesz részt országgyűlési választáson a chilei Ernesto Alvear. A 74 éves fér­finak elege lett abból, hogy minden voksolásnál bizonygatnia kell, hogy választásra jogosult. A hatóságok szerint ugyanis immár tíz éve nem tartozik az élők sorába, és a holt lelkek jobban teszik, ha távol marad­nak a szavazóurnától. A galibát az okozta, hogy egy évtizede elhunyt Alvear névrokona. Azóta a valparisoi férfi hivatalosan nem létezik, és ezt négyévenként személyesen köztik is vele. Az élő halott mindeddig vette magának a fáradságot, hogy hosszas utánajárással beszerezze a létét iga­zoló papírokat, de a legutolsó elnök­­választás után feladta a küzdelmet: szólíthatják urnához harsány plaká­tok, győzködhetik politikusok, őt a választás már hidegen hagyja, és a kisujját sem mozdítja. Ahogy az egy jól nevelt halotthoz illik. • KU­TATÓK. Egy kaliforniai tengeri ak­váriumban olyan tengeralattjárót tesztelnek, aminek a jövőben a föl­dönkívüli élet utáni kutatás is a fela­data lehet. Jelenleg azt vizsgálják, hogy alkalmas-e azoknak a tenger­­alatti, vulkanikus hasadékoknak a ta­nulmányozására, amelyekben az utóbbi időben - mind szélesebb kör­ben elfogadott feltételezés szerint - az élet is kialakulhatott annak idején. • ÚJ KULTUSZ hódít az Egyesült Államokban, amely egy boszorkány után nyomozó és titokzatos módon eltűnt forgatócsoport által hátraha­gyott filmtekercsek köré épül. Újabb és újabb teóriák látnak napvilágot a három filmfőiskolás végzetes kirán­dulásával kapcsolatban, és olyanok is akadnak szép számmal, akik szemé­lyesen eredtek a rejtély nyomába. Mindez persze csak a képzelet játéka, hiszen az amerikai mozikban bemu­tatott áldokumentumfilm ügyesen tá­lalt fikció.

Next