Nyugati Kapu, 2000 (2. évfolyam, 42-85. szám)

2000-01-07 / 42. szám

4 2000. január 7., péntek Századvégi üzenetek Művészeti antológia Sopronból Úgy tűnik, hogy a Sarkady Sándor szerkesztette Soproni Fü­zetekkel szerencsés helyzetben vannak a helyi és a városhoz kötődő alkotók. Nyilvánvaló, hogy sokféle igénynek, elvárásnak szeretne megfelelni az antológia­­ felelős kiadója, Bősze Balázs -, amire egyetlen ilyen jellegű kiadvány sem képes. Nem közhely ebben az esetben be­takarításról, helyzetjelentésről, szá­zadvégi üzenetekről beszélni. Mind­három hiteles jelzés, egységre, arcu­latra, közös nevezőre utal. Természe­tesen a tartalmi igényesség mellett formai sokszínűségre. Persze nem csupán a grafikai kép fejlődéséről es­hetne szó a századfordulón, hiszen a kiadványnak csupán egyik eleme az elegáns megjelenés - a borítót Sz. Egyed Emma A soproni Szent Mi­­hály-templom című érmének fel­­használásával Berkics Miklós tervez­te, a hátsó borítót Szakál Ernő alko­tása díszíti. A tékozló fiú hazatérése , hanem mindarról, ami a közeli múltban történt, ahogy a szerkesztők előbbre léptek egyet-egyet az időben. Azoknak van igazuk, akik a kiad­vánnyal kapcsolatban a hangsúlyt a művészeti jelen időre teszik. De olyan ez a jelenben élés, hogy egyben figyelést jelent a múltra, álmodást a jövőbe. A kilencvenkilences füzet nagy érdeme, hogy megfelel ennek a gondolatnak. A szerzők a világból - erkölcsi példák keresésével, felmu­tatásával is - általánosítható, átlátha­tó, múltba és jövőbe világító tanulsá­gokat keresnek. Öröm olvasni a Soproni kaleidosz­kóp írásait, kérdésekre adnak elemző és elmélyült válaszokat a szerzők, a nyolcvan esztendős Jánosy István verseivel, Becht Rezső prózájával (A bűvös henger újabb folytatása a hadi­fogságról szól) a hetvenéves Szimon János pályaemlékezetével. Sokan je­gyeznek verset az antológiába, fel­mutatja erényeit Drescher J. Attila, Fecske Csaba, Jászberényi Sándor, Tölgyesi Géza, Zentai László, Dessewffy-Horváth Marietta, Hárs József, Szapudi András prózát közöl. Salamon Nándor a jövőbe vetett hi­tet megerősítő érembiennáléról szól, azután köszönti a hatvan esztendős Fejér Zoltán festőművészt, aki vi­szont Horváth Endre fotográfust hoz­za emberközelbe. Ugyanő ír a peda­gógus-grafikus, Simon Ferenc mun­kásságáról is. A Tanulmány rovatban Komor Géza (1901-1945?) irodalmi munkásságáról Kovács József László emlékezik meg, Endrédy Zoltán Sán­dor életét és műveit Gráberné Bősze Klára ismerteti meg az olvasóval. Jánossy György (1923-1998) építész­re Kubinszky Mihály, Jánosy István, Baán Tibor, egy soproni muzsikus házaspárra (Horváthné Dessewffy Izabella, Horváth József) Nagy Alpár emlékezik. A Dokumentumokban Hajnal László Gábor írása (A „dá­ dá ország” porkolábjai) és ifj. Sarkady Sándor közfigyelmet kiváltó cikke (Elfelejtett mártírjaink) kapott helyet. A Szemlében Csapody Miklós (Érte­lem és remény), Jánosy István (Az elsüllyedt katedrális) és Bárdosi Németh János (Magyar Múzsa) köte­téről olvasható recenzió. Gazdag a művészeti antológia kép­anyaga, a tájképtől az illusztrációig tart a sor, igazán kitűnő alkotók mun­káival. Az összegzés: élményt, ismerete­ket, szépséget adó kiadványt tettek asztalunkra a szerkesztők. Annak az érzékeltetésére is, hogy a kultúrának milyen mély, múltba merülő gyökerei vannak ezen a tájon, s a fiatal szerzők közül mennyien keresik egyre igé­nyesebben annak a módját, hogy el­juttassák üzeneteiket az olvasóhoz. Egy olyan korban, amelyben gondo­lkodni és beszélni szabad másként, és szabad Zentai László szavaival kérni Jánosy Istvánt, hogy írjon magyar éneket, és idegent szépen magyarít­son, meg álmodjon új embert, jobbat a korcs­mainál. Szabad tűnődni Jánossy Györggyel: „Fokozottan ak­kor érdemes megőrizni a múltat, ha a jövőnek is szól. ” • Bodrog partján nevekedett tuli­pán... címmel jelent meg CD-lemez a győri Harmónia Hangstúdió gondo­zásában. A lemez 18. századi sáros­pataki diákdalokat tartalmaz. Ezek a dalok a magyar kórusirodalom böl­csőjéhez vezetik el a hallgatót, a Bodrogparti Athénba, az első magyar kórusirodalom megszületéséhez. A Bodrog partján növekedett tulipán egyben első népdalgyűjteményünk is. Igen sokrétű az a dallamanyag, ami a diákok énekkari szólamfüzeteiben, latin szóval melodiáriumokban, rész­ben többszólamú harmonizálásban, vagy anélkül fennmaradt. A lemezen a Győri Melodiárium Kamarakórus működik közre. Tagjai a 18. századi zenének a gyöngyszemeit éltetik to­vább. • A SAFA BÚTORDA reklámrejtvé­nyének helyes megfejtői közül a 15 ezer forintos irodai széket Frankó Katalin (Győr, Lajta u.) nyerte. KISS ISTVÁN Ki néz utánad, Fehér Mihályi Mostanság gyakorta van az, hogy nagy szél támad. Nyereségnek könyveljük el, hogy nem vitte el a tetőt a házról. Két dolgot már biz­tosan tudok: egyrészt Fehér Mihály nem váltja meg a világot, másrészt soha többet nem álmodik a fahegy­ről, ahol ősidők óta az ördög mu­zsikál. - A Luca is szelet hozott. - Hozzánk csak hideget. Mihály - esténként a nyelve zsib­bad - soha nem állt le beszélgetni az öregasszonyokkal. Az van följe­­gyezve róluk, hogy csak sápítoz­­nak, tele vannak olyan fájdalmak­kal, amelyeket nem tudnak elföl­delni. Másra ügyet sem vetnek. Még a fejüket nyitogató gyönge ibolyákra sem. De hol van még március vége, április eleje? - Élni száz esztendeig szeretnék - mondja Mihály a major felé fordul­va, ahol folyton állatok között lép­delt és élt. Merthogy juhász volt. - Sok különös dolgot forgatok meg éjszakánként a fejemben, sokáig szeretnék élni ilyen havas fejjel, félig púposan, nyolcvanévesen. Rácsukja pipájára a kupakot, föl­pattintja újra. - Ebben a faluban mindig nehéz volt szót érteni az emberekkel. Úgy könnyedén, minden nekiszaladás nél­kül itt nem ment semmi. Ha kapni kel­lett, akkor egymást letiporva rohan­tak a népek, ha meg adni, akkor csöndesek voltak az utcák. — Hány utca? -Hét. Mondja tovább:­­- Minden reggel találkozom a ha­lállal. Illedelmesen üdvözöljük egy­mást, kalapot emelünk, méltósággal állunk egymás előtt, mondjuk. Jó reg­gelt! Nézi az asszony az urát, mint egy hőst. Jól tudjuk mindhárman, ha Bö­­zse néni magára hagyná a férfit, ha magukra hagyná őket a lányuk, úgy érezhetnénk, mintha nyakig a hóban ülnének a kútnál. Miként élnék meg? Sehogy. Nagy gondjuk lenne affelől, hogy ki szalad el a boltba kenyérért, sóért, ki hoz be fát, ki fut el az orvos­hoz, ha szükséges. Mindenféle tisztelet kijár Mihály­nak, aki bevallja, hogy fél. Nem, nem a kaszástól, akivel minden reggel összefut, aki odaad mindenkit a föld­nek, amikor arra kerül a sor, nem a hideg éjszakáktól fél, nem a nap­paloktól. Mindig a háborútól fél. Ret­teg, mint amikor valaki szép angyalt és csúnya ördögöt zár össze, és tejet igyekszik csöpögtetni a szájukba. Miért kell naponta hallani, hogy hány ember pusztult el, hány bárány múlt ki, hány épület dőlt le. Beszél, be­szél. Egy gyerekük után se kell szé­gyenkezniük, elkezdődött a vízen a tél, úszkáló jegekkel van tele a folyó, havat zsivárgó bütykös hattyúk száll­nak be az udvarokba. Mihály látni akarja az udvart. A felesége pléddel takarja körül, gyakran kéri ezt Fehér Mihály, különösen télidőben, mintha valami jelet akarna látni az égen, ke­let vagy nyugat felől, mint valami megszokott dolgot. Amikor a felesé­ge a rokkantkocsiban odatolja az ab­lakhoz, mindig kiabál: - Uram, mért nem adod vissza a lá­bamat! Mért vetted el? Kellett ne­ked? Elvetted és én nem tudom meg­köszönni. Elvetted a gyerekek közül Miskát és Jánost is. Bözsi tüdejét a rákkal etetted meg. Miért szeresselek? Mindig ezt kiabálja. Újabban a hónapokat számlálja. Olyanformán képzeli el a dolgot, hogy májusban, amikor az almafák illatát sodorja a szél, akkor az udvar­ra viteti ki a kocsit. - Miért oda? - Hadd porozzon rá az út, álljanak meg a kerítésnél az ismerősök, kér­dezgessenek, beszélgessünk. - Meddig marad még a világ? - Ki tudja? Fehér Mihály ül az ablaknál, a karját fájlalja, meséli, egyszer hogyan gyulladt ki álmában a hegy, ilyentájt, karácsony után. Fából volt az egész, mentek arra a fe­leségével, a vásárba igyekeztek malacért, a tűz hirtelenjében gyúlt ki, az égből tört elő, recsegett-ro­­pogott a hegy, vörös volt a teteje meg az alja, mint a lebukó nap, aztán egybesötétült minden, három angyal jelent meg, a szárnyuk feketén lógott, a kezükben gyertya égett. - Ugrottam hozzájuk. Az álom vége ez lett. Mikoron fölébredtem, csupa vízben volt rajtam a ruha. Fehér Mihály kiabál: - Uram, tégy látóvá engem! Add vissza a szemem világát egyetlen napra, egyetlen órára, egyetlen percre! — Tíz éve vak - mondja Bözse né­ni. Megáll az ura mellett, megfogja a kezét. Odakint az udvar lassan belemosódik a köd színébe, kutyák ugatnak, rámorognak a fahegyre, ami nem múlik el soha, ahol az ör­dög muzsikál a világnak végezetéig. A fahegyen ördög muzsikál Nyugati Kapu Bolt nélkül maradt Kőhida Senkinek sincs ellátási kötelezettsége? TÖRÖK MAGDA Miközben az emberiség síppal-dob­­bal, költséges tűzijátékkal kísért ün­nepségeken köszöntötte a 2000-es év beköszöntét, a Soprontól hat kilomé­terre fekvő Sopronkőhidán ellátatlan maradt a lakosság. Január elsejére virradóra bezárt a település egyetlen élelmiszert árusító boltja. A kőhidai­­ak, a János-telepiek, a Tómalmon élők - több mint ezer ember - ezentúl helyben, az alapvető élelmiszerekhez sem juthatnak hozzá, illetve naponta Sopronba buszozhatnak egy kiló ke­nyérért, fél liter tejért, vagy húsz de­ka felvágottért. A magántulajdonban lévő üzletet több éve bérlő személy elmondta, túl magas a bérleti díj. A jelenleg a győri intézetben büntetését töltő tulajdonos jogi képviselőjével megpróbált egyezségre jutni a megváltozott bér­leti körülményekről. Mint kiderült, korábban a település minden lakója a bérelt boltban vásárolt. A sopronkő­hidai fegyházban lévő büfé megnyi­tása óta a szóban forgó bolt bérlője elveszítette a börtönben, illetve a kft.-ben dolgozók reggeli vásárlását. Bevétel­kiesést okozott a boltnak, továbbá, hogy a látogatók is csak a börtönbüfében vásárolt termékeket vihetik be hozzátartozóiknak. Sajnál­ja a lakótelepen élő idős embereket, mert a bezárással őket sújtják legin­kább. Mivel a börtönben ők nem vá­sárolhatnak, számukra marad az egyetlen megoldás, a napi Sopronba való utazás. Márpedig többen képte­lenek erre. A bolt bérlői már nem tudták fizetni az inflációkövető bér­leti díjat, pedig eredeti elképzelésük­ben hosszútávú szerződésre gondo­ltak. (Az eredeti bérleti szerződés 2000. májusig szólt, ám a bérlők nem kívánták az újévet, vállukon a nagy anyagi teherrel kezdeni) Dr. Bolyay László területi képviselő nagyon sajnálja, s egyben sérelmezi az élelmiszerbolt bezárását. Már tett bizonyos lépéseket, hogy az idős la­kosság ne maradjon ellátatlanul, de mindezideig nem akadt olyan vállal­kozó, aki a százötvenezer forintos ha­vi bérleti díjat ne sokallta volna. Alacsonyabb áron viszont lenne, aki folytatná az üzleti tevékenységet. A képviselő úgy tudja, diszkó üzemel­tetése is szóba jött. Véleménye sze­rint nem diszkóra, hanem élelmiszer­­boltra van elsősorban szükség. Bolyky László szkeptikus a bolt új­­ranyitásával kapcsolatban. Mint mondta, a börtönben üzemelő üzlet léte erősen megkérdőjelezi: rentábi­lis-e egyáltalán a lakótelepi vegyes­bolt működtetése. Hangsúlyozta, va­lamilyen szervnek fel kellene vállal­nia a kőhidaiak és a környékbeliek alapvető élelmiszerrel való ellátási gondjának orvoslását. A közigazgatásilag Sopronhoz tar­tozó település lakosságának ellátása nem tartozik a helyi önkormányzat hatáskörébe. Horváth Péter, a so­proni polgármesteri hivatal igazgatási hivatala csoportvezetője érdeklődé­sünkre elmondta: az önkormányzat üzemeltetésre nem kötelezhet senkit, úgymond nincs „kötelezési” jogkö­rük. Ismereteik vannak arról, hogy a meglehetősen magas bérleti díj vetett véget a további kereskedelmi tevé­kenységnek. Hogy mi a megoldás? Egyelőre nem tudni. A fagyasztóládákból las­san elfogy a kenyér, a zsemlye, a kifli. Lassan a segítőkész szomszédok is belefáradnak a napi cipekedésbe.

Next