Nyugati Kapu, 2001 (3. évfolyam, 86-130. szám)
2001-01-05 / 86. szám
Nyugati Kapu Adjon Isten, ami nincs Amikor Arany János újévi köszöntőjét, alkalmi versét írta a refrén: Adjon Isten, ami nincs, / Ez új esztendőben, egyetértést, békességet, összetartást kívánt magyarok és magyarok között, a közös célok megvalósításában erős, komoly öntudatot, békés türelmet, hitet a jövendőben. A képen látható urak bizonyára olvasták a költeményt, poharat emeltek az 1853-ban leírtakra, valójában a haladásra, demokráciára, szabadságra. A harmadik évezred küszöbén mi sem kérünk mást: Adjon Isten, ami nincs! __HÍREK_______ Kóvályogtunk egy nagyot a világban a televízióval, mosolyogtunk is rögtön a színes hírre, miszerint egy angol hölgy muszáj leírnunk, annyira muris a fenekekből jósol. Ez már kétségtelenül a harmadik évezred, bár a magyar jósnő - az arcára kiült valami fintor - azt mondta az egészre, ő ebben nem hisz. A világ már csak ilyen: kinek a kávézacc, a kártya, a tenyér, kinek a fenék. Az utóbbi mindig kéznél van. L.F. FALUNAPTÁRT jelentetett meg az alapításának ezredik esztendejét ünneplő Győri Egyházmegye. A Hitvallás Naptárt kiadta az Egyházi Iskolák és Templomok Fenntartásáért Alapítvány és Szabó Béla fotográfus. A híveket Lajos püspök köszönti, akik pedig a hónapok lelkiségéről gondolataikat lejegyezték: Albán József, Csizmadia Gertrúd, Jakab Gábor, Kiss Tamás, Kovács Andrea. MEGYEI NÉMET VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY lesz január 12-én a Gyermek- és Ifjúsági Központban. A Fenyő téri Általános Iskola rendezvénye délelőtt fél tízkor kezdődik. ÖKUMENIKUS TALÁLKOZÁSOK RÓMÁBAN - egy konferencia tapasztalatai. Wagner Szilárd ev. teológiai hallgató előadása kedden 17 órakor kezdődik az evangélikus gyülekezet termében. GALÉRIA A GALÉRIÁBAN címmel látható válogatás a fertődi Árkádia Galéria anyagából a Plaza Galériában. A tárlatot ma délután négy órakor Losonci Miklós művészettörténész nyitja meg. A TÉLI BETEGSÉGEK ÉS BALESETEK elkerüléséről lesz szó a Metafizikai Asztrológiai Szabadegyetem újabb rendezvényén a Gyermek- és Ifjúsági Központban. Kedden 18 órától Kozma Szilárd író, asztrológus beszél a metafizikai szemlélet szerinti téli egészséges táplálkozásról és életvezetésről. VASÁRNAPI MUZSIKA. Altorjay Kinga énekesnő ad hangversenyt vasárnap 17 órától a Pannónia Med Hotelben. Zongorán közreműködik Rázó Emőke. ÚJÉVI NYÍLT TÚRÁT SZERVEZ az SVSE Természetjáró Szakosztálya holnap a Károly-magaslatra. A természetet kedvelők 9 órakor a Lővér Szálló buszmegállójában találkoznak. VÉDJEGYES TERMÉKEK. Idén nyolcvan százalékkal növeli a védjegyes termékek számát az Agrármarketing Centrum. A minőségi tanúsítványt eddig hetvenöt cég kétszázhatvan terméke kapta meg. A dolognak csupán egyetlen szépséghibája van: a magyar élelmiszer-kereskedelem csaknem felét uraló multinacionális cégek még nem vevők a termékekre, mi több, van példa arra is, hogy ezeket igyekeznek kiszorítani áruházláncaikból. DRÁGULTAK AZ ÉLELMISZEREK. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 10,6 százalékkal nőttek a fogyasztási árak. A szakemberek szerint az emelkedés fő oka ismét az élelmiszerek drágulása volt (12,9 százalék), de a szolgáltatások 10,5 százalékos árindexe is meglepetést okozott. GALAMBKIÁLLÍTÁS. A Magyar Galambtenyésztők Soproni Egyesülete holnap és holnapután galambkiállítást rendez a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnáziumban (Ferenczy János u. 7.). A nyugat-dunántúli rendezvényt szombaton 11-18, vasárnap 9-16 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. „LÁTTAM, URAM, A HEGYEIDET” címmel nyílik fotókiállítás január 13- án a Közösségi Házban (Sopron, Halász u. 38.). A Bán János Katolikus Közösségi Ház a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Bencés Diákszövetség soproni szervezetének közös rendezvénye 15 órakor kezdődik az első emeleti előadó teremben. Andrássy Péter tanár és dr. Korzenszky Richárd bencés tanár fotóiból összeállított kiállítást Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Sopron és környékén lakást, vagy családi házat keresek. Tóth: 06-30-242-0797 Keressük tacskó-keverék, zsemle színű “FIFI” kutyánkat. Szilveszter napján veszett el a Kuruc-dombon. A becsületes megtaláló jutalomban részesül. Tel: 335-690 2001. január 5., péntek A Rotary Club ismét segített Paul Harris-díj Schneider Istvánnak A tízéves Rotary Sopron Club és a később alakult Rotary Pannónia Sopron Club tagjainak legutóbbi évzáró összejövetele kettős célt szolgált. A klubtagok sort kerítettek arra, hogy a karácsonyi ünnepek előtt családtagjaik is találkozhassanak egymással. És ha már összejöttek, az arra érdemes embernek átadták a Paul Harris-díjat. Schneider István, a Rotary Club Sopron tagja vette át az ünnepélyes pillanatokban a Paul Harris-díjat, amely annak az embernek adható, aki kimagasló jótékonysági tevékenységet végzett az elmúlt időszakban. Schneider István ilyen ember. Amióta a Rotary Sopron Club megalakult, szívén viseli, rendszeresen támogatja a város gyermekotthonainak lakóit. Magyar, osztrák, német társklubok és magánszemélyek bevonásával szervezi évek óta a gyűjtési akciókat. Felesége, Erzsébet asszony segítségével válogatják, osztályozzák, rendszerezik saját lakásuk pincéjében a ruhaadományokat, hogy mindig az évszaknak, a különböző korosztályú fiataloknak megfelelő összetételű és méretű csomagok álljanak rendelkezésre. Schneiderék nem csupán ruhaneművel segítik a számukra kedves otthonlakókat, hanem a kertjükben termett gyümölcsök egy részét is felajánlják a gyerekeknek. A soproni Tóka család úgy döntött, hogy a nemrégiben elhunyt édesapjuk, dr. Tóka József belgyógyász-főorvos után megmaradt három értékes kerekes széket nem adják el, hanem azokat rászorulóknak ajánlják fel. Leveleket írtak a környékbeli polgármesterekhez, kérve őket, jelezzék, ha van a környezetükben olyan mozgássérült, akin segítene a kerekes székek valamelyike. A felhívásra Fertőhöz jegyzője sietve jelentkezett, van a településen egy 12 éves kisfiú, aki éppen a közlekedési nehézségek miatt vált magántanulóvá. A Rotary Club évzáró ünnepségén kezelőorvosa, dr. Tóth Péter osztályvezető-főorvos javaslatára a fiúcska megkapta az elektromos széket. Ugyancsak Tóth főorvos véleménye alapján jutott a kézi hajtású kerekes székhez az erdei iskola 18 éves lábsérült, épkezű árvája. A Tóka család által felajánlott higiéniai szék pedig az Erzsébet-kórház krónikus belgyógyászati osztályára került. S. T. M. Németh Béla felvételei Jelentkezés a Líceumba A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) felvételt hirdet a 2001/2002. tanévre. Nyolc- és négyosztályos gimnáziumot működtetnek, mindegyik képzési formában német nemzetiségi oktatással. A nemzetiségi képzés iránt érdeklődő nyolcadik osztályosoknak - német nyelvtudás hiányában - úgynevezett nulladik évfolyamos osztályuk van. Tájékoztatót - nyílt napot - a tizennégy éveseknek január 15- én 16 órától, a tíz éveseknek január 16-án 17 órától tartanak az iskolában. A tanórákat az érdeklődők január 22. és 26. között látogathatják. Részletes tájékoztató és jelentkezési lap a Győr-Moson- Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Vas, Zala és Somogy megyei evangélikus lelkészi hivatalokban, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület központjában (9021 Győr, Zechmeister u. 3.), valamint az iskolában (Sopron, Széchenyi tér 11.) kapható, de telefonkérésre — a szám: 99/312-250-is küldenek. Jók között a legjobbak Növendékhangversenyen bizonyítottak A Soproni Zeneiskola tanulói - az intézmény szervezte és jól sikerült országos oboa- és fagottverseny után - növendékhangversenyen bizonyították az oktató-nevelő munka színvonalát. Az előre kiadott műsor tényleges sorrendjétől eltérően Váradi Oszkár (zongora), Bajzik Dóra (zongora), Führer Diána (fagott), Grubits Edit és Tauber Janka (zongora, négykezes), Kocsis Zoltán (zongora), Wilfing András (zongora), Marth Ildikó (fuvola), Németh Gabriella (zongora), Hangvári Ákos (tuba) nevét említjük. Ők azok, akik - a növendékhangversenyen hallottak alapján - jelen pillanatban, mint jók között a legjobbak, zenei alapintézményünket a nagy nyilvánosság előtt is képviselik. N. A. 5 Kakas, harang, Hold (Anyámnak, fénykép helyett) Sejtelmes árnyak és határozott vonalú sziluettek a holdfényes éjszaka lakói. Szent Péter szélkakasa merev méltósággal, megingathatatlan hittel némán ül a szemközti ház tetején. Nem forog, csikorog, nyikorog, mint a Nap fényében. Ránehezedik az éjszaka súlyos leple. A szél is elült. Szürkületről lejtette utolsó táncát, megtorpant, mintha Csipkerózsika vártornyának lett volna szélkakasa, megállt. De csak hajnalig. Fekete alakja élesen kirajzolódik az ég mélységes, nefelejcskék tengerén, hogy szépségével megajándékozza az éjszakát. A szomszédos dombon álló templomocska sem tűnik el teljesen az éj fekete köntösének redői között, csak a fenyőfák gyűrűje rejti kissé. Fényben fürdik a kivilágított harangláb, világítótoronyként hív. Szunnyad a város, csak a kifli-formájú, aranyló Hold nem. Két emberi árny tekintetével útját követi. A Hold, ki tudja miért, tán érzi, hogy figyelik, vagy csak mert egyet szusszantani kíván, megül egy lombos fenyő ágai között és letekint. Az élőkép teljes, minden mozdulatlan, Szent Péter kakasa, a harang, a Hold, a két emberi árny, mely lenyűgözve az éjszaka varázsától némán, mozdulatlanul beleolvad a sötétségbe. Nagy Márta