Nyugati Kapu, 2001 (3. évfolyam, 86-130. szám)
2001-07-20 / 113. szám
001. JÚLIUS 20. Történeti melléklet Széljegyzetek egy kiadványhoz (Befejező rész) Történelmi tény (Kisokos, 51. o.), hogy 1848 októberében Batthyány Lajos miniszterelnök és Pulszky Ferenc államtitkár Kolbenheyer Mór evangélikus lelkésznél szállt meg Sopronban, azonban később, megtorlásképpen a lelkészt nem ezért (nemcsak ezért!), de ennél sokkal súlyosabb vádakra börtönözték be. Pulszky Ferenc Életem és korom című memoárjának I. kötetéből tudjuk, hogy az 1848-as magyarországi őszi eseményekről az osztrák fővárosban értesült október első hetében. Batthyány Lajos gróffal többször találkozott hivatalosan is, beszéltek az itthoni eseményekről, október 3- án például arról, hogy a miniszterelnöknek jobb volna Párizsba mennie, mert „ott többet fog Magyarországnak használhatni, mint Pesten, hol népszerűsége megfogyatkozott, s Kossuth lett a helyzet ura”. Batthyány Lajos „maga is így gondolkozott, de le akart elébb menni Sopronba családjához, hogy elrendezhesse magánügyeit”. Október 5-én Pulszky dolgozószobája asztalán „legfelsőbb kéziratot" talált, amelyben őfelsége „saját kérelmére” fölmentette hivatalából. „Batthyány még aznap este Sopronba utazott”. Másnap kitört a bécsi forradalom, Pulszkyék bérkocsival, még aznap éjjel elhagyták Bécset, reggel Kismartonba értek, s találkoztak a szószéktől eltiltott Albach páterrel, majd Sopronban Batthyány gróffal, ki éppen Ikervárra indult, hogy magát felszerelje, mert lelépvén a politikai térről, mint honvéd akarta szolgálni a haza ügyét. „Felszólított - emlélkezik Pulszky -, kísérjem el. Feleségemet ideiglenesen elhelyeztem a sopron papnál, Kolbenheyennél, ki azelőtt Eperjesen volt pap (Görgey Artúr neki első unokatestvére volt, s ő nem nagybátyja volt a hadvezérnek - mint Csatkai Endre írta! - N. A.), s nekem kedves ismerősöm; régi időkben sokat voltunk együtt, mert ő előszeretettel foglalkozott magyar irodalommal, s fordítgatta Garay, Vörösmarty és Petőfi költeményeit”. A műfordító, egyházi író Kolbenheyer a sziléziai Bielitzben született. Eperjesen, Késmárkon tanult, majd Bécsben és Berlinben. 1836-tól eperjesi, 1846-tól soproni ev. lelkész. Magyar írók és költők műveit is fordította németre, a Pulszky által felsoroltakon kívül Arany Tolditrilógiáját, Czuczor írásait, Toldy Ferenc magyar irodalomtörténetét is. 1848. március 26-án gyújtó beszédet mondott, üdvözölve a forradalmi márciust; a beszéd Das freie Wort (A szabad szó) címmel nyomtatásban is megjelent. De folytassuk Pulszky emlékezéseit! „Itt tudtuk meg (Kolbenheyennél! - N. A.), írja, hogy a bécssoproni vasúton még nem szűnt meg a közlekedés, feleségem tehát még azon éjjel visszament Penzingbe gyermekeinkért, én Batthyány Lajossal Ikervár felé”. *** De van a Kisokos történeti mellékletében más is. Az 51. oldalon az áll, hogy a „Zene Egyesületet 1858- ban” alapították félelyesen. 1859- ben a Dalfüzér (Liederkranz) nevű dalárda jött létre Altdörfer Keresztély vezetésével, amely 1863 júniusának végén megszervezte Sopronban az első országos dalosversenyt csaknem hatszáz résztvevővel. Ma is meglévő emlékeihez Daloshegy, Daloskő — reneszánszukat élő új szokások kötődnek. A Soproni Zenegyesület (Oedenburger Musikverein) 1829-ben alakult meg, célul tűzve ki a soproni zeneművészet ápolását. A Kisokos 52. oldalán a következő mondatot olvasom, mindjárt a legelején: „Az I. világháborút követően Nyugat-Magyarország németek lakta részeit (sic!) a békeszerződések értelmében Ausztriához csatolták.” (Ezzel a tévedéssel már dr. Palotás Zoltán 1990-ben megjelent tanulmányában is találkoztam: „a történelmi Magyarország németlakta nyugati sávját Sopronnal Ausztriának ítélték”.) Lássuk a valóságot! Az első trianoni határváltozat szerint a magyar-osztrák határ elcsatolta Sopront is, nyolc környező községgel. (1910-ben Sopron népességének 51 százaléka volt magyar, környéke német többségű a színmagyar Nagycenk kivételével!) Trianonnál elcsatolták a magyar többségű Őrséget is (akkor négy község!), ami nyelvsziget volt. (A horvát nyelvszigetek lakossága csaknem ötvenezer főt tett ki.) Azután félig spontán módon, félig az államhatalmi szervek bátorításával irreguláris alakulatok felkelést robbantottak ki, s fegyveresen szálltak szembe a bevonuló osztrákokkal. A velencei egyezmény (1921. okt. 13.) népszavazást engedélyezett Sopronban és környékén (az utóbbi helyen 1910-ben 59 százalékos német többséget számoltak), amely voltaképpen Trianon első revízióját, illetőleg megváltoztatását jelentette, hiszen az 1921 -es decemberi népszavazás fölényes 65 százalékos magyar sikert hozott. Ám a lényeg nem változott: az 1920. évi trianoni békekötéssel az I. világháború győztes hatalmai feldarabolták a történelmi Magyarországot, amely korábbi államterületének csaknem hetven - lakosságának több mint ötven - magyar anyanyelvű lakosságának negyven százalékát veszítette el. Nyugat-Magyarország többségében németek lakta megyéire az osztrákok tartottak igényt. Ausztriához került 4000 négyzetkilométer terület - a mai Burgenland - közel 300 ezer lakossal. Pethő Sándor az 1920-as évek közepén 26 ezerre tette az Ausztriába szakadt magyarok számát. A magyarok krónikája (572. o.) pedig úgy tudja, hogy a trianoni békeszerződés meg a soproni népszavazás nyomán kialakult osztrák határ túloldalán - az új ausztriai szövetségi tartományba - 327 település került át Magyarország korábbi területéről harmincezer (!) magyar ajkúval. Megint más: a soproni felsőfokú óvóképzés nem 1956-tól működik (52. o.). 1959. szeptember 8-án nyitotta meg kapuját a Soproni Óvónőképző Intézet, amely azóta számos névváltoztatást élt át tartalmi munkájával párhuzamosan. N. A. NYUGATI KAPU SOPRONI NAPLÓ Megérdemlik az érdeklődést A kiállítók: Gaál Endre, Papp Oszkár, Polgár Rózsa, Radu Ciobanu Július közepétől augusztus közepéig újabb alkotók megérdemlik a legmesszebbmenő érdeklődést - élvezik a vendégjogot a Körmendi Galériában. Valóban úgy nézhetjük őket, mint egy nagyon érdekes művészjelenséget, amelynek képviselői megfogható és céltudatos utakon haladnak. Ritka az újabb tárlat a Templom utca 18. szám alatt, a művészetről komolyan gondolkozhatunk, nem veszíthetjük el kedvünket Gaál Endre alkotásainál, ahol az élményeink születnek. Az üveg, az valami más... idézhetnénk az alkotóról készített film címét, de inkább a művészettörténész, Fritz Péter sorait: „Gaál Endre hatalmas íves üveggerendákból összeépített konstrukciója, formai bravúrjain túl technikai remek is. Az edzett üveg alkalmazásával az üveg statikai lehetőségeinek határait kutatja. Ha az összhatást próbáljuk elemzően végiggondolni, ez a mű tulajdonképpen kalligrafikus tusrajz, amit transzponál a térbe, hihetetlenül légies és mégis igencsak súlyos anyagból teremti meg az összhatást, ami teljességgel valószerűtlen.” Vendégei lehetünk az 1925-ben született Papp Oszkárnak is. Hogy rátaláljunk igazi lényegére, fontos elolvasni a vallomását: „Arcok mögött”,,jellemrajzok”, „sorsképek”, jelző fogalomkörei több évtizedes gondolkodásomnak az emberlét minőségeiről, történetéről a teremtésben. Folytatom az egyik legősibb művészi műfajt, a fejábrázolást, ami az emberalak, egyszersmint tudat- és érzésvilágunk sűrített, összefoglaló szimbóluma. Fej, arc, arcmás, istenképmás, ikon, bálvány, maszk, álarcönarcképünk és világképünk emblémái: kimeríthetetlen tükörsor.” A textiles két esztendeje Kossuthdíjat kapott alkotásai éppen azt mutatják, az anyag, a textil hogyan érlelte művésszé Polgár Rózsát. Művei sok mindenről beszélnek, mégpedig a mindenki számára ismerős életből, következésképp munkái gyönyörködést és meghatódást váltanak ki a látogatóból, az alkotások méltóan illeszkednek be a huszadik század végének és a huszonegyedik század elejének atmoszférájába. A szakíró, Torday Aliz arra hívja fel a figyelmünket, hogy: „Humora keserű és találó, a nylonzacskóban vígan lubickoló dal „Relatív szabadsága” vagy a „Művészek kenyere” - amelynek duplavoltát egy tükör adja - több értelmű telitalálat.” Kilenc egyéni, tizenegy nemzeti, hat külföldi kiállítás után mutatkozik be Sopronban Radu Ciobanu szobrászművész, akire már csak azért is kíváncsiak vagyunk, hogy megtudjuk, egy Brassóban született ember milyen csapásokon vágva nézi az életet, milyen szemlélettel, netán milyen divat hagyta nyomát a művészetében. Egy biztos: tudatában van nemcsak a művészet, hanem a maga értékének is. Radu Ciobanu alkotásai, az egyéniség megnyilatkozásai megkapták a kellő miliőt a Körmendi Galériában. ___ZENEI KRÓNIKA Parádé szólistákkal és zenekarral Valami új, valami más kezdődött Nincsen nehéz dolgom, amikor a július 1-jén megtartott zenekari estről írok. A közönséghez hasonlóan elégedett vagyok, mert a soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar szólistaparádéja sikeres volt. Amit az együttes hagyományteremtő szándékkal kitűzött maga elé - soproni kötődésű fiatal előadóművészek bemutatása - elérte, teljesítette; a műsorszámok válogatása, előadása, koncentráltsága, mennyisége és minősége, általában a produktum fölfelé ívelő tendenciája, amire a soproniak érzékenyen reagáltak az esten, örömre ad okot, s újabb hasonlókra ösztönöz. A bemutatkozó fiatalok - új arcok, új tehetségek a múltból vagy a jelenből - hallatják jövőbe hangzó hangjukat itt, a zene városában, kapnak rá lehetőséget, teremtenek hozzá alkalmat. Valami elkezdődhet, valami új, valami más. Természetesen ez az újfajta teljesítmény a további tennivalókra is fölhívja a figyelmet, az aprómunkára, a részletek további finomítására, a művek újra meg újra történő átgondolására, a fejlődés folyamatára. Mostani hangversenyük az evangélikus templomban Gluck Iphigénia Aulisban nyitányával kezdődött. A görög dráma pátoszát idéző zenemű jól fekszik a zenekarnak, de már itt is érvényes lehet a mondás: nincs olyan jó mű, ami - előadásában - jobb nem lehetne. Vivaldi g-moll versenyművében Kóczán Péter játszotta a brácsaszólót, Szekendy Tamás csembalózott mint continuista. A brácsajáték lendülete, stílusos megformálása jól érvényesült a gyors tételekben, a II. tétel elmélyült mondanivalója a szólista csoport concerto grossora jellemző közös muzsikálásból bontakozott ki. A siker megérdemelt volt. Saint-Saëns 1870-ből származó alkotása, bár népszerűnek mondják, Sopronban először hangzott el, a címe: Bevezetés és rondo capriccio hegedűre és zenekarra. A három szakaszos nagyszabású romantikus kompozíció (sok helyen Mendelssohn hegedűversenyéhez hasonlóan) bőséges teret enged a szólóhegedűnek, a szeszélyes, virtuóz játéknak, a szilaj lendületnek, a táncos szenvedélynek, gondolunk itt a rondótémák választékos anyagára, vagy a művet lezáró kóda száguldó tempójára. A koreai Joonih Wang magára vállalta ennek a nehéz műnek minden részletét, a törékeny alkatú művésznő sikeresen megbirkózott a roppant igényes szólószereppel. Soproni kapcsolatairól szólva tudni kell, hogy Paul Tamás akadémiai tanár (Wiesbaden) tanítványa volt, a művészképzőt végezte a Wiesbadeni Zeneakadémia zenekari osztályában, és már tavaly is szerepelt Sopronban, éppen Mendelssohn hegedűversenyével. Mozart A-dúr klarinétversenye zárta a parádét. Rajnai Csaba személyében Finnországban működő klarinétművészt ismertünk meg, a Soproni Zeneiskola egykori növendékét, aki 1978-ban lépett föl első ízben zeneiskolai növendékhangversenyen apró, népdalszerű darabbal. Mozart késői remekművéig hosszú út vezetett. Mind a zenekar, mind a művész tudta saját szerepét, értette s érezte a mozarti gondolatokat, s merthogy ezt tette, képes volt átplántálni a szép zenét a hallgatóságra is. A szólóhangszer virtuozitása, érzéki szépsége, a zeneköltőt is megihlető csodálatos dallamok rabul ejtettek, megbabonáztak, különösképpen igaz ez az Adagio tételben, ahol „a zenekar illő szerénységgel háttérben maradt a tündöklő szólóhangszer mögött”. Lenyűgöző volt a III. tétel (Rondo-Allegro) áradása, sodró lendülete, pazar összképe. A közönség szűnni nem akaró tapssal fejezte ki köszönetét a hangverseny szereplőinek, Dárdai karmesternek a kitűnő felkészítésért. Nagy Alpár 11