Nyugati Kapu, 2002 (4. évfolyam, 133-168. szám)

2002-01-04 / 133. szám

4 Emberi zónák Kommunikáció és információ Nemcsak szavainkkal, hanem egész testünkkel kommu­nikálunk. A szavakban történő információközlést verbális, az egyéb csatornán történő kom­munikációt pedig nem verbális kommunikációnak nevezzük. Kutatók egy kísérletben arra vol­tak kíváncsiak, hogy egy üzenet dekódolásában a verbális vagy a nem verbális jeleknek van na­gyobb súlya. Argyle amerikai szo­ciálpszichológus és munkatársai megállapították, hogy a nem ver­bális jelzések 4,3-szor akkora hatást gyakoroltak az értékelések eltolódására, mint a verbális jel­zések. Ezek szerint fontosabb az, hogy hogyan mondunk egy dol­got, mint az, hogy mit mondunk. A sikeres kommunikációnak tehát alapvető feltétele az, hogy a nem verbális csatornákon keresztül is jól kommunikáljunk. A nem ver­bális kommunikáció használata ösztönös, de tanulható, fejleszt­hető, ezáltal a kommunikációnk hatékonyságán is javíthatunk. A nem verbális kommunikáció ha összhangban van a mondott üze­nettel, akkor megerősítő jelleggel hat, ha azonban ez az összhang nincs meg, úgy lerontja, vagy ép­pen megváltoztatja a jelentését. Ekman fotói A hetvenes években Ekman és munkatársai Új-Guineában gyűj­töttek adatokat. A helyi benn­szülötteknek különböző fényképe­ket mutattak európai emberek arckifejezéseivel. A bennszülöttek határozottan azonosítani tudták azokat az érzelmeket, amiket ezeken a képeken láttak. Ezek szerint a nem verbális kommu­nikációs jelek érzelmi állapotokat közvetítenek. Joseph P. Forgás magyar szár­mazású pszichológus további négy funkciót sorol fel. Ezek a társas helyzetek kezelése, az ön­megjelenítés, az attitűdök kom­munikációja és a csatorna ellen­őrzés. Nem verbális kommuni­kációs csatornán keresztül adunk gyakran visszajelzéseket beszél­gető partnerünknek. Bizonyára tapasztaltuk, mennyire nehéz olyan emberrel beszélgetni, aki nem verbálisan (testtartás, tekintet elkalandozása) azt közli velünk, hogy őt nem érdekli a téma, vagy éppen unatkozik. Nem verbális jelek segítik egy kapcsolat fel­vételét. Mikor kialakul a szem­­kontaktus, a testtartásból, a mi­mikából, a tekintetből láthatjuk, hogy a másik ember is szeretne velünk kapcsolatot létesíteni. Ha egy új környezetbe kerülünk, vagy idegen emberek között kell forgolódnunk, fontos, hogy mások számára valamit eláruljunk ma­gunkból. Ezt valószínű, nem tehetjük meg verbálisan. Nem mondhatjuk ki, hogy „én egy ren­des intelligens, megbízható ked­ves ember vagyok, akit a legtöbb ember szeret, és elvárom, hogy önök is ezt tegyék”. Viszont ugyanezt az üzenetet sugalmazhatjuk mosolyunkkal, jóindulatú fejbólintással, közvet­lenségünkkel... Az attitűdök kommunikációja azt jelenti, hogy egy társaságban véleményünket nyíltan, szavakban nem mindig célszerű közve­títenünk. Viszont nem verbális síkon kifejezhetjük egyetértésün­ket, vagy éppen nem tetszésünket is. Különösen a mimikánkkal és a hanghordozásunkkal tudunk köz­vetíteni ilyen üzeneteket. Nem verbális kommunikáció segít minket abban, hogy meg­kezdjünk egy interakciót és befe­jezzünk. Nem verbális jelekkel ad­juk át a szót a másik embernek, vagy éppen vesszük át a szót part­nerünktől. Ennek koordinálása kifinomult eszközökkel történik. Aki például át akarja venni a szót a másiktól, az megpróbálja elkapni a beszélő tekintetét, vesz egy mély lélegzetet, előrehajol, és talán ad valamilyen figyelemfelkeltő gesz­tust is. Kvázi udvarlás A legjobban ismert nem verbális csatorna talán a mimika, az ar­cunkkal kifejezett érzelmek. Mi­mikával kommunikálhatunk örö­met, szomorúságot, haragot, fé­lelmet, de egy bizonyos arckife­jezés jelenthet unalmat, vagy ép­pen érdeklődést is. Tekintetünkkel kifejezhetjük fi­gyelmünket, érdeklődésünket, kez­deményezhetünk vele kapcsolatot, de be is fejezhetünk. A szemek számos érzelemről is árulkodhatnak, mint a szerelem, a bizalom, a harag, az ijedtség. Nagy jelentősége van a térközszabály­­ozásásnak. Edward T. Hall négy emberi zónát különböztetett meg, az intim zónát (0-60 cm-es távol­ság), ahova csak nagyon szoros kapcsolatainkat engedjük be, a személyes zónát (60 cm - 1,2 m), a társas zónát (1,2 m - 3,3 m), ahol társas kapcsolatainkat éljük, és a nyilvános zónát (3,3 m­­). Szemé­lyiség és kultúrafüggő, hogy ezek a távolságok kinél mekkora értéket vesznek fel. A legtöbb kultúrában konven­ciók szabályozzák, méghozzá igen mereven, hogy ki hol érinthet meg egy másik embert. Az érintés a testi kontaktus intimitást, barátsá­got, vagy éppen birtoklást, ural­kodást fejez ki. Nagyon sok információt hordoz hangunk is, a beszéd sebessége, a hangmagasság, a ritmus, a hang­erő, a beszédtempó mind-mind üzenetet közvetít. A vokális jelzések nagyon hatékonyak különböző érzelmek közvetí­tésében, mint például a harag, a szomorúság, az idegesség. Gesztusaink és testmozgásunk is sokat elárulnak rólunk. A nyak­kendővel való babrálás, a kereszt­­betett láb egy meghatározott társ iránti érdeklődést fejezhet ki. Schiefen az ilyenfajta viselkedést „kvázi udvarlásnak” nevezte. Merényi Zoltán NYUGATI KAPU KÖRKÉP Hó a csornai hegyen Történeti, néprajzi, egyházművészeti kiállítások a múzeumban Dehát Csornán nincsen hegy! Nekem a múzeum az, ahonnét messzire lehet látni. Járjuk a várost és gondolko­dunk. Azon például, hogyan lehetne ennek a településnek a csodáit meg­mutatni. A szelíd lelkek, persze tudják, ez lehetetlen. Az emléke­zetünkben felvillannak az erős és emlékezetes képek, vásárok és mesterségek, a városi és népi kultúra évszázadai, a menyecskekendők, a prépostportrék és egyházi kincsek. A múzeum a Premontrei Rendház épü­letében van, kiállításaiban sok kí­váncsi vándor gyönyörködhet ebben az esztendőben is... A rendház belső udvara A rend pecsétje Maritelli emlék Rövidnadrágos óévi búcsúztatóra ké­szült a magyar kolónia egy afrikai ország fővárosában. Azért írom, hogy rövid­nadrágos, mert a nagy meleg, és a 97-98 fokos páratartalom miatt, ha az ember tehette, rövidnadrágot viselt.­­ Három nap múlva elbúcsúzunk az óévtől, ez nem is volna baj, de legalább malacsült lenne a szilveszteri asztalon. Malacpecsenye nélkül átmenni az új­évbe? - Milyen remek dolog lenne egy egészben sült malacka, szájában almával. A jó ropogósra sült bőrére igazából le­hetne fröccsözni... így beszélgetett a misszióvezető beosz­tottjával, miközben felmérték a kertet, hol lehetne felállítani a szilveszteri nagy asztalt. - Hát ez csak álom marad, ezen a vidéken, ahol vallási megfontolásból nem eszik a disznóhúst. Te János, körülnéztél már egy kicsit, hátha valahol mégis árul­nak disznót? - Mindenütt csak halat lehet kapni, hiá­ba, tengerparti város, itt a hal a divat.­­ Ne is emlegesd, mert már a gondo­latától is kiütést kapok! Vasárnap lévén, családommal sétálni indultunk a városba. Véletlenül beté­vedtünk a városi állatkertbe. Sokféle tar­ka-barka állatot láttunk. Az óriás pa­pagájoktól a legkülönbözőbb majom­fajtákig, szinte minden vadállat jelen volt. Már igen elfáradtunk, de kislányom mindig előreszaladt, így utána kellett mennünk. Egyszercsak egy él előtt bá­mészkodott el. - Gyertek gyorsan! Ez meg milyen ál­lat, ami a földet túrja? Ilyet még nem lát­tam! Egy hatalmas fekete koca túrta a földet, s körülötte sok apró malacka szaladgált. Rögtön a táblára néztem, melyen a Viet­nami házidisznó felirat volt olvasható. Mindenre gondoltam volna, csak arra nem, hogy egy afrikai állatkertben disznó is van. Valami átvillant az agyamon! Másnap délelőtt reklámszatyorba tet­tem két üveg whiskyt, egy karton ame­rikai cigarettát, nem szóltam senkinek. Újra elmentem az állatkertbe. - Jól van, megvagytok még, malackáim - mondogattam magamban, ahogy az ál­latkertbe értem. Ott tébláboltam ide-oda, de senkivel sem tudtam beszélni malac­ügyben. Akkor megvárom az etetési időt, gondoltam és lassan sétálgattam, fél szemmel a disznóórt figyelve. Kora dél­után lett, mikor megjelent egy sovány, középkorú férfi és egy vödör moslékot öntött az állatoknak. Ez az én emberem, mondtam magamban, és mellé som­­fordáltam. Megkínáltam cigarettával, pechemre elfogadta, mert így nekem is rá kellett gyújtanom, nekem, aki sohasem Rövidnadrágos szilveszter dohányzik. Aztán igyekeztem a mala­cokra terelni a szót. A közelgő ünnepről és a magyar szilveszteri szokásokról meséltem neki. Érdeklődtem, hogy hol lehetne venni egy kis malacot. Közben egy üveg italt kivettem a szatyorból és a kezébe nyomtam, újévi jókívánságaim közepette. Újdonsült ismerősöm nagyon megható­dott ettől a gesztustól. Pimaszul ki­használva meghatódottságát, rátértem a lényegre.­­ Szeretnék egy ilyen kismalacot haza­vinni, persze nem élve, tettem hozzá. Az állatgondozó elkomorodott, aztán a kezemben lévő szatyorra nézett. Majd né­mi gondolkozás után azt javasolta, hogy beszéljek az igazgatóval, ő nagyon rendes ember. Rögtön meg is mutatta, hol az irodája. Bement előre, jelezvén, hogy várjak. Egy pár perc múlva megjelent és közölte velem, hogy az igazgató úr fogad, menjek be. Kölcsönös üdvözlések és bemutatkozá­sok után elővettem a reklámszatyor tar­talmát, hozzátéve a nagykövet úr újévi jókívánságaiból még egy csokorra valót. Nagy örömmel fogadta az ajándékot, lát­szott a szemén a boldogság, miközben a kezemet rázogatta. Rögtön belekezdtem a mondókámba, hogy mi magyarok nagyon tiszteljük a hagyományainkat és mások szokásait, de most bajban vagyunk, ugyanis malacsülttel szoktuk ünnepelni az új esztendőt... Nálunk ez azt jelenti, hogy még gazdagabb lesz az új év, mint az előző, sajnos, önöknél nem lehet malacot kapni. Ha tudta segíteni az igazgató úr hagyományaink megőr­zésében egy malackával, a nagykövet úr nagyon boldog lenne.­­ Hát nem is tudom, sajnos csak fekete malacaink vannak, az is vietnami, ha az jó lenne - volt a megnyugtató válasz. - Igen, jó - válaszoltam rögtön. - Máris intézkedem. Odaszólt a háta mögött támaszkodó gondozónak, hogy a kiválasztott malacot ölje le. Meleg kézszorítások közepette elköszöntem az igazgatótól. Majd újra szemrevételeztem a malackákat, megsac­­colva, melyik fér be a sütőbe. - Holnap reggel jó lesz, ha elkészítem? - Nagyon jó, de ugye, szőrteleníteni fogja? - Ahogy kívánja. Nagyon vártam a másnap reggelt. A malacka rám várt, szépen letisztítva. Már így is gusztusos volt. Titokban becsem­pésztem a konyhába, és a feleségem segítségével megsütöttem. A sörrel való locsolgatástól szép barnás, hólyagos lett a bőre... A szilveszteri vacsoraasztalt kör­beültük, rövidnadrágos férfiak, és csi­nosan felöltözött asszonyok, gyerekek. A töltött káposzta nagyon finom volt, de én és a feleségem a következő fogásra tar­talékoltunk helyet. A tányérokat észrevétlenül kicseréltük, majd éjfél előtt fél órával, mindenki leg­nagyobb csodálkozására az asztal kö­zepére került egy igazi sült malac - szájában alma helyett narancs - frissen sült krumplival körítve. A meglepetés nagy volt, de legjobban a misszió vezetője lepődött meg. Mielőtt szóhoz jutott volna, csak annyit mond­tam: - Hiába, malacsült nélkül nem lehet új évet ünnepelni! Dedik János 2002. JANUÁR 4.

Next