Nyugati Kapu, 2002 (4. évfolyam, 133-168. szám)
2002-01-04 / 133. szám
4 Emberi zónák Kommunikáció és információ Nemcsak szavainkkal, hanem egész testünkkel kommunikálunk. A szavakban történő információközlést verbális, az egyéb csatornán történő kommunikációt pedig nem verbális kommunikációnak nevezzük. Kutatók egy kísérletben arra voltak kíváncsiak, hogy egy üzenet dekódolásában a verbális vagy a nem verbális jeleknek van nagyobb súlya. Argyle amerikai szociálpszichológus és munkatársai megállapították, hogy a nem verbális jelzések 4,3-szor akkora hatást gyakoroltak az értékelések eltolódására, mint a verbális jelzések. Ezek szerint fontosabb az, hogy hogyan mondunk egy dolgot, mint az, hogy mit mondunk. A sikeres kommunikációnak tehát alapvető feltétele az, hogy a nem verbális csatornákon keresztül is jól kommunikáljunk. A nem verbális kommunikáció használata ösztönös, de tanulható, fejleszthető, ezáltal a kommunikációnk hatékonyságán is javíthatunk. A nem verbális kommunikáció ha összhangban van a mondott üzenettel, akkor megerősítő jelleggel hat, ha azonban ez az összhang nincs meg, úgy lerontja, vagy éppen megváltoztatja a jelentését. Ekman fotói A hetvenes években Ekman és munkatársai Új-Guineában gyűjtöttek adatokat. A helyi bennszülötteknek különböző fényképeket mutattak európai emberek arckifejezéseivel. A bennszülöttek határozottan azonosítani tudták azokat az érzelmeket, amiket ezeken a képeken láttak. Ezek szerint a nem verbális kommunikációs jelek érzelmi állapotokat közvetítenek. Joseph P. Forgás magyar származású pszichológus további négy funkciót sorol fel. Ezek a társas helyzetek kezelése, az önmegjelenítés, az attitűdök kommunikációja és a csatorna ellenőrzés. Nem verbális kommunikációs csatornán keresztül adunk gyakran visszajelzéseket beszélgető partnerünknek. Bizonyára tapasztaltuk, mennyire nehéz olyan emberrel beszélgetni, aki nem verbálisan (testtartás, tekintet elkalandozása) azt közli velünk, hogy őt nem érdekli a téma, vagy éppen unatkozik. Nem verbális jelek segítik egy kapcsolat felvételét. Mikor kialakul a szemkontaktus, a testtartásból, a mimikából, a tekintetből láthatjuk, hogy a másik ember is szeretne velünk kapcsolatot létesíteni. Ha egy új környezetbe kerülünk, vagy idegen emberek között kell forgolódnunk, fontos, hogy mások számára valamit eláruljunk magunkból. Ezt valószínű, nem tehetjük meg verbálisan. Nem mondhatjuk ki, hogy „én egy rendes intelligens, megbízható kedves ember vagyok, akit a legtöbb ember szeret, és elvárom, hogy önök is ezt tegyék”. Viszont ugyanezt az üzenetet sugalmazhatjuk mosolyunkkal, jóindulatú fejbólintással, közvetlenségünkkel... Az attitűdök kommunikációja azt jelenti, hogy egy társaságban véleményünket nyíltan, szavakban nem mindig célszerű közvetítenünk. Viszont nem verbális síkon kifejezhetjük egyetértésünket, vagy éppen nem tetszésünket is. Különösen a mimikánkkal és a hanghordozásunkkal tudunk közvetíteni ilyen üzeneteket. Nem verbális kommunikáció segít minket abban, hogy megkezdjünk egy interakciót és befejezzünk. Nem verbális jelekkel adjuk át a szót a másik embernek, vagy éppen vesszük át a szót partnerünktől. Ennek koordinálása kifinomult eszközökkel történik. Aki például át akarja venni a szót a másiktól, az megpróbálja elkapni a beszélő tekintetét, vesz egy mély lélegzetet, előrehajol, és talán ad valamilyen figyelemfelkeltő gesztust is. Kvázi udvarlás A legjobban ismert nem verbális csatorna talán a mimika, az arcunkkal kifejezett érzelmek. Mimikával kommunikálhatunk örömet, szomorúságot, haragot, félelmet, de egy bizonyos arckifejezés jelenthet unalmat, vagy éppen érdeklődést is. Tekintetünkkel kifejezhetjük figyelmünket, érdeklődésünket, kezdeményezhetünk vele kapcsolatot, de be is fejezhetünk. A szemek számos érzelemről is árulkodhatnak, mint a szerelem, a bizalom, a harag, az ijedtség. Nagy jelentősége van a térközszabályozásásnak. Edward T. Hall négy emberi zónát különböztetett meg, az intim zónát (0-60 cm-es távolság), ahova csak nagyon szoros kapcsolatainkat engedjük be, a személyes zónát (60 cm - 1,2 m), a társas zónát (1,2 m - 3,3 m), ahol társas kapcsolatainkat éljük, és a nyilvános zónát (3,3 m). Személyiség és kultúrafüggő, hogy ezek a távolságok kinél mekkora értéket vesznek fel. A legtöbb kultúrában konvenciók szabályozzák, méghozzá igen mereven, hogy ki hol érinthet meg egy másik embert. Az érintés a testi kontaktus intimitást, barátságot, vagy éppen birtoklást, uralkodást fejez ki. Nagyon sok információt hordoz hangunk is, a beszéd sebessége, a hangmagasság, a ritmus, a hangerő, a beszédtempó mind-mind üzenetet közvetít. A vokális jelzések nagyon hatékonyak különböző érzelmek közvetítésében, mint például a harag, a szomorúság, az idegesség. Gesztusaink és testmozgásunk is sokat elárulnak rólunk. A nyakkendővel való babrálás, a keresztbetett láb egy meghatározott társ iránti érdeklődést fejezhet ki. Schiefen az ilyenfajta viselkedést „kvázi udvarlásnak” nevezte. Merényi Zoltán NYUGATI KAPU KÖRKÉP Hó a csornai hegyen Történeti, néprajzi, egyházművészeti kiállítások a múzeumban Dehát Csornán nincsen hegy! Nekem a múzeum az, ahonnét messzire lehet látni. Járjuk a várost és gondolkodunk. Azon például, hogyan lehetne ennek a településnek a csodáit megmutatni. A szelíd lelkek, persze tudják, ez lehetetlen. Az emlékezetünkben felvillannak az erős és emlékezetes képek, vásárok és mesterségek, a városi és népi kultúra évszázadai, a menyecskekendők, a prépostportrék és egyházi kincsek. A múzeum a Premontrei Rendház épületében van, kiállításaiban sok kíváncsi vándor gyönyörködhet ebben az esztendőben is... A rendház belső udvara A rend pecsétje Maritelli emlék Rövidnadrágos óévi búcsúztatóra készült a magyar kolónia egy afrikai ország fővárosában. Azért írom, hogy rövidnadrágos, mert a nagy meleg, és a 97-98 fokos páratartalom miatt, ha az ember tehette, rövidnadrágot viselt. Három nap múlva elbúcsúzunk az óévtől, ez nem is volna baj, de legalább malacsült lenne a szilveszteri asztalon. Malacpecsenye nélkül átmenni az újévbe? - Milyen remek dolog lenne egy egészben sült malacka, szájában almával. A jó ropogósra sült bőrére igazából lehetne fröccsözni... így beszélgetett a misszióvezető beosztottjával, miközben felmérték a kertet, hol lehetne felállítani a szilveszteri nagy asztalt. - Hát ez csak álom marad, ezen a vidéken, ahol vallási megfontolásból nem eszik a disznóhúst. Te János, körülnéztél már egy kicsit, hátha valahol mégis árulnak disznót? - Mindenütt csak halat lehet kapni, hiába, tengerparti város, itt a hal a divat. Ne is emlegesd, mert már a gondolatától is kiütést kapok! Vasárnap lévén, családommal sétálni indultunk a városba. Véletlenül betévedtünk a városi állatkertbe. Sokféle tarka-barka állatot láttunk. Az óriás papagájoktól a legkülönbözőbb majomfajtákig, szinte minden vadállat jelen volt. Már igen elfáradtunk, de kislányom mindig előreszaladt, így utána kellett mennünk. Egyszercsak egy él előtt bámészkodott el. - Gyertek gyorsan! Ez meg milyen állat, ami a földet túrja? Ilyet még nem láttam! Egy hatalmas fekete koca túrta a földet, s körülötte sok apró malacka szaladgált. Rögtön a táblára néztem, melyen a Vietnami házidisznó felirat volt olvasható. Mindenre gondoltam volna, csak arra nem, hogy egy afrikai állatkertben disznó is van. Valami átvillant az agyamon! Másnap délelőtt reklámszatyorba tettem két üveg whiskyt, egy karton amerikai cigarettát, nem szóltam senkinek. Újra elmentem az állatkertbe. - Jól van, megvagytok még, malackáim - mondogattam magamban, ahogy az állatkertbe értem. Ott tébláboltam ide-oda, de senkivel sem tudtam beszélni malacügyben. Akkor megvárom az etetési időt, gondoltam és lassan sétálgattam, fél szemmel a disznóórt figyelve. Kora délután lett, mikor megjelent egy sovány, középkorú férfi és egy vödör moslékot öntött az állatoknak. Ez az én emberem, mondtam magamban, és mellé somfordáltam. Megkínáltam cigarettával, pechemre elfogadta, mert így nekem is rá kellett gyújtanom, nekem, aki sohasem Rövidnadrágos szilveszter dohányzik. Aztán igyekeztem a malacokra terelni a szót. A közelgő ünnepről és a magyar szilveszteri szokásokról meséltem neki. Érdeklődtem, hogy hol lehetne venni egy kis malacot. Közben egy üveg italt kivettem a szatyorból és a kezébe nyomtam, újévi jókívánságaim közepette. Újdonsült ismerősöm nagyon meghatódott ettől a gesztustól. Pimaszul kihasználva meghatódottságát, rátértem a lényegre. Szeretnék egy ilyen kismalacot hazavinni, persze nem élve, tettem hozzá. Az állatgondozó elkomorodott, aztán a kezemben lévő szatyorra nézett. Majd némi gondolkozás után azt javasolta, hogy beszéljek az igazgatóval, ő nagyon rendes ember. Rögtön meg is mutatta, hol az irodája. Bement előre, jelezvén, hogy várjak. Egy pár perc múlva megjelent és közölte velem, hogy az igazgató úr fogad, menjek be. Kölcsönös üdvözlések és bemutatkozások után elővettem a reklámszatyor tartalmát, hozzátéve a nagykövet úr újévi jókívánságaiból még egy csokorra valót. Nagy örömmel fogadta az ajándékot, látszott a szemén a boldogság, miközben a kezemet rázogatta. Rögtön belekezdtem a mondókámba, hogy mi magyarok nagyon tiszteljük a hagyományainkat és mások szokásait, de most bajban vagyunk, ugyanis malacsülttel szoktuk ünnepelni az új esztendőt... Nálunk ez azt jelenti, hogy még gazdagabb lesz az új év, mint az előző, sajnos, önöknél nem lehet malacot kapni. Ha tudta segíteni az igazgató úr hagyományaink megőrzésében egy malackával, a nagykövet úr nagyon boldog lenne. Hát nem is tudom, sajnos csak fekete malacaink vannak, az is vietnami, ha az jó lenne - volt a megnyugtató válasz. - Igen, jó - válaszoltam rögtön. - Máris intézkedem. Odaszólt a háta mögött támaszkodó gondozónak, hogy a kiválasztott malacot ölje le. Meleg kézszorítások közepette elköszöntem az igazgatótól. Majd újra szemrevételeztem a malackákat, megsaccolva, melyik fér be a sütőbe. - Holnap reggel jó lesz, ha elkészítem? - Nagyon jó, de ugye, szőrteleníteni fogja? - Ahogy kívánja. Nagyon vártam a másnap reggelt. A malacka rám várt, szépen letisztítva. Már így is gusztusos volt. Titokban becsempésztem a konyhába, és a feleségem segítségével megsütöttem. A sörrel való locsolgatástól szép barnás, hólyagos lett a bőre... A szilveszteri vacsoraasztalt körbeültük, rövidnadrágos férfiak, és csinosan felöltözött asszonyok, gyerekek. A töltött káposzta nagyon finom volt, de én és a feleségem a következő fogásra tartalékoltunk helyet. A tányérokat észrevétlenül kicseréltük, majd éjfél előtt fél órával, mindenki legnagyobb csodálkozására az asztal közepére került egy igazi sült malac - szájában alma helyett narancs - frissen sült krumplival körítve. A meglepetés nagy volt, de legjobban a misszió vezetője lepődött meg. Mielőtt szóhoz jutott volna, csak annyit mondtam: - Hiába, malacsült nélkül nem lehet új évet ünnepelni! Dedik János 2002. JANUÁR 4.