Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. III. kötet. Magyarország I. Az ország és népeinek ismertetése (Budapest, 1888)

Magyarország - Közgazdaság - Mezőgazdaság és állattenyésztés. Tormay Bélától

a burgonya jött hazánkba, mely a mezőgazdaság menetére a mai napig oly fontossá vált, mint a tengeri. A tizenhetedik század kezdetén a kenyérterményeken kívül a jász-kun vidékeken a kölest, a fonálnak való növények közül a felvidéken a lent, az ország délibb részén a kendert, a hüvelyesek közül különösen a paszulyt kezdték inkább termeszteni. A fűszer­növények közül a sáfrányt mívelték, mely úri asztalok számára keresett volt annyira, hogy például a trencséni árának fontjáért 24 forintot (akkor roppant árt) fizettek, holott a Bécs környékén termelt sáfrányért alig adtak 14 forintot. A tizennyolc­adik században több oly esemény történt, mely az ország mezőgazdaságára nagy hatást gyakorolt; ilyen volt az urbárium rendezése. Fontos növénytermelési eseményeknek mondhatjuk, hogy a század végén Németországból visszatérő tanulókkal ismét egy kapás növény jött be, mely az éjszaki részen, de az ország homokos vidékén is nagyon fontossá vált az üzletvitelre; ez a növény a burgonya volt. Fontos továbbá, hogy ezen század végén Tessedik Sámuel meghonosította a lueternát. Jól, rosszul megszántott a magyar gazda annyi földet, a mennyinek termésével háza szükségletét kielégíthette; jobb mívelést, a vetések ápolását nem ismerte, nem az okszerű munka után várta, hanem mint az ég ado­mányát remélte a jó termés áldását. így folyt apáról fiúra átörökített módon a növénytermelés, mely czéljául a házi szükséglet fedezésén kívül legföljebb még a helyi szükségek kielégítését tekintette. A növénytermelés módjától nagyon különbözött az állattenyésztés vagy helyesebben az állatok tartása, mi a magyar gazdát már kissé jobban érdekelte. Lovon jöttek a magyarok erre a földre, lovon szoktak békében és harczban járni, így természetes, hogy a ló szaporítása foglalkoztatta őket első­sorban. Szaporították azt a kicsiny, nem nemes, nem is elég szép­, de szilárd, fáradhatatlan és bátor keleti lovat, melyet az országnak némely helyein még ma is föltalálunk; erre nyergeltek, ha zsákmányolni mentek idegen földekre; ezen menekültek, ha a csata szerencsére elfordult tőlük; ezen mentek le Byzancz alá annak kapuját a magyar buzogánynyal meg­döngetni. Valóban végtelen szívósnak és győzősnek kellett lennie azon lóállománynak, melyen őseink a honfoglalás nagy útját és küzdelmeit megtették s különösen ezután Zsolt és Taks fejedelmek alatt 907-től 970-ig, tehát 63 év alatt 32 nagy hadjáratot viseltek, melyek alatt Konstantin

Next