Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. XVI. kötet. Galícia (Budapest, 1899)

Galiczia - Közgazdaság - Földmívelés és baromtenyésztés. Pilat Tádétól, fordította Katona Lajos

A baromfi-tenyésztésre a nagyobb városok környékének kivételével sokkal kevesebb gondot fordítanak, mint a­mennyit e gazdasági ág, mely már­is számbavehető és még fokozható kivitelt mutat, megérdemelne. Legutóbb fejlesztésére külön egyesület alakult Jaroslauban. A méhészet a hajdani Lengyelország keleti részében ősidők óta kedvelt mellékága volt a mezei gazdaságnak. A mióta azonban a viaszgyertyát egyéb világító anyagok majdnem teljesen kiszorították és a mióta a méz­sör megszűnt a jobbmódúak általán kedvelt itala lenni, azóta a méhészet hanyatlásnak indult, melyből csak az utóbbi két évtized alatt kezd kissé föllendülni, főkép a galicziai méhész-egyesület munkássága folytán. Az 1890. évi összeírás szerint 261.047 kas volt az országban, melyeknek jóval nagyobb része a Lembergtől keletre fekvő kerületekre esik a Dnieszter bal partja és az ország éjszaki határa között. Ugyane kerületekben termesztik főkép a tatárkát. Méhészettel leginkább a paraszt birtokosok, néptanítók és falusi papok foglalkoznak. Említsük meg végül a mezei gazdaságnak azon egyik mellékágát, mely az összes lengyel tartományokban jövedelmezőségére való tekintet nélkül hagyományos és kiváló gondozásban részesül, úgy mint a lótenyésztést, mely­nek Galicziában még ma is igen nagy a fontossága. E fontosságnak az ország történelme adja meg a magyarázatát. A hajdani Lengyelország tágas zónáin a lovasságnak természetszerűen kiváló szerep jutott, s így az mindenha fő alkotó része volt a lengyel hadseregeknek. E mellett egészen az utóbbi időkig, vagyis a­míg az ország politikai önállósága meg nem szűnt, minden nemes ember lóháton volt köteles hadiszolgálatot teljesíteni. Utazni és vadászni is többnyire lóháton szoktak. A lónak mint nyerges állatnak ez általános és majdnem állandó használata a lótenyésztés fejlesztésére csak kedvezően hathatott s egyúttal azon tulajdonságok kialakulását okozta, melyek a régi lengyel lónak selességeiként oly híresek és különösen hátaslónak való alkalmas voltában, nagy gyorsaságában és kitartásában állanak. Ehhez járult még, hogy a XVI. és XVII. század folyamán a törökök és tatárok ellen vívott küzdelmek alatt az eredeti parlagi faj keleti vérrel való erős keveredés útján nemeskedett. Egyes nyugati fajtákkal, nevezetesen a spanyol és fríz lovakkal való vérkeveredésnek már jóval csekélyebb fontosságot kell tulajdonítani. A XVIII. század folyamán azonban a lengyel ló az időközben változott körülmények következtében sokat veszített hajdani jelességeiből. Mindazonáltal nemcsak nagyobb ménesekben, hanem a nemesi birtokokon is egyáltalán nagyon szeretik tenyészteni ma is. Századunk elejének nagy hadjáratai alatt az ezektől megkímélt Galiczia állandón

Next