Pintér Jenő: A magyar irodalom története 2. A magyar irodalom a tizenkilencedik században (Budapest, 1938)
A tizenkilencedik század utolsó harmada
egyszer lelketlen, ötletessége démoni. Önző, képmutató, iszákos, hazug, irigy, csaló, rágalmazó, tolvaj személyei kiábrándítják az olvasót az emberi tisztességbe vetett hitéből. Sok gézengúzt vesz fel alakgyűjteményébe, epés alakkal pletykál róluk, civódó nyelvöltögetéssel sározza be figuráikat. Munkáinak nagy része kulcsregény, az író országosan ismert kortársainak hollanda leleplezésű, hol nyílt dühű megtépázása. Két fő embertípusa van : a hitvány ember és az elgáncsolt áldozat. A hitványak táborában nagy a változatosság, az áldozatok többnyire együgyű lelkek vagy jószándékú kellemetlenkedők ; az együgyűek csakúgy elbuknak, mint ahogyan becsapják és kisemmizik a jószándékú kotnyeleseket. «Nem regényt írok — vallja egyik helyén az író — csak néhány szívnek vizsgálom érzését és cselekedeteit». Milyen szívek, milyen érzések, milyen cselekedetek! Az író a sötétenlátás betege, világa egyetlen érzelemből táplálkozik : a gyűlöletből. Ha kíméletlen természete miatt sok baja volt is az életben, ekkora gyűlölet mégsem vezethető le élményeiből, ez az ádáz indulat együtt született vele. Utálattal tekint hőseire, falánkos beszéddel kíséri cselekedeteiket. Ismeri nemzete salakját, tud a nyelvükön, belepillant gondolkodásukba, meg tudja győzni olvasóit, hogy tanulmányfej - sorozata nem képzelt társaság. Magasabbrendű művészi ihletése nincs, stílusa sem költői, durvalelkűsége egyenesen bántó, de azért tollát hivatottan forgatja, a sekélyes szórakoztatástól idegenkedik. Gondosan megfigyel minden kellemetlen vonást, hogy megútáltathassa hőseit. A magyar földet és magyar társadalmat tudatos célkitűzéssel állítja ítélőszéke. Milyen szennyes ez a föld, milyen nyomorult ez a társadalom az ő megvilágításában! Regényei közül először Az urak (1872) című pesszimista korrajza keltett figyelmet. Ebben az elbeszélő munkájában lenéző gúnnyal jellemezte a Bach-korszakbeli magyar falu népét. Hőseit, a jólétben élő kálvinista gazdaembereket, megmételyezi az úrhatnámság, a nagyravágyó parasztok közé német-cseh hivatalnokok telepednek be s az idegen nagyságos urakkal való összeházasodás tönkreteszi Bokros Mihály családját. Az egymással vakon versenyző, dölyfös, sunyi kisgazdák világában csak itt-ott bukkan elő egy-egy jóérzésű személy. A báróné ténsasszony (1882) a marosvásárhelyi társadalom kicsúfolása, köztiszteletben álló erdélyi családok agyontorzítása