A M. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatófilm Kirendeltségének hivatalos közleményei, 1939 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-01 / 1. szám
film mek tanítását valósítottuk meg, de az elemi iskola érdekeire gondoltunk. Elemi iskolai berendezésünk, több oknál fogva, nem alkalmas pedagógiai kísérletezésre. Legfőbb akadályok: túlságosan nagytömegű iskolafaj, tanulóanyaga minden iskolafajé közt a legkevésbbé egységes, a tanításra szánt idő a legrövidebb s a tanulók testi és szellemi fejlődésében ez idő alatt oly ugrások vannak, amilyeneket más iskolafajoknál ily mértékben megközelítőleg sem találunk. Ezekhez a belső nehézségekhez éppen ilyen nagy külső, szinte áthághatatlan gátak társulnak. Csak a legfontosabbakat említem : az elemi iskolák nagy szétszórtságával jár, hogy sok iskola villanyárammal nincs ellátva, törvényeink szerint az elemi iskolai oktatás ingyenes, tehát filmdíjak szedése nem lehetséges, viszont olyan összeg előteremtéséről kellene gondoskodni, amelynek láttára döbbenet ülne az arcokra, végül kereken 6000 elemi iskolából csak 1200-nak fenntartója az állam, a többi az iskolafenntartók egész hosszú listájának hatáskörébe tartozik. Egységes megoldásra gondolni csak nehezen lehet. Az előbbi két gátló csoporthoz, harmadiknak szegődnek a pedagógiai nehézségek: az elemi iskolához teljesen öncélú, a tantervekhez, utasításokhoz mindenben hozzásimuló és azt kiegészítő filmanyagra van szükség és sokkal nagyobb tömegű másolatra,mint bármely más iskolafajnál ; a filmmel tanításhoz egységes szempontú módszeres eljárások szükségesek, mert enélkül játék, iskola mozi és tanulás helyett szórakozást vonna az iskolai komoly munka helyébe. A szellemi irányítás és javító, támogató ellenőrzés sokkal nehezebb, mint másfaju iskolák esetében. Pedig itt ezekre nagyobb szükség van, mint másutt. Ezekhez járul, hogy sehol a világon nincs még elemi iskolai rendszeres filmoktatás. Ahol megkezdték is, inkább csak próbálgatás számba megy, azaz nincs semmiféle tapasztalat arra nézve, hogy milyen is legyen a 6—10 éves gyereknek szánt film. Itt könnyű a felelet : annyi lélektani és pedagógiai elvi megállapításunk van, hogy a filmépítés bátran rábízhatja magát. Nem biztos azonban, hogy a valóságnak a film esetében is megfelel ez a megállapítás. A film ugyanis minden tanító eszköz felett áll abban, hogy a legegyénibb taneszköz. Maga is tanít, de a tanító egyénisége szerint, új és új lelki és érzelmi, tehát nevelői célokat szolgáló folyamatokat indít meg, ha a film jó. A jó elemi iskolai filmek ismérveiről könyvtárra rugó irodalom van, de senki sincs, aki a jó film gyakorlati ismertetőjeleit fel tudná sorolni. Ezt a tételt újra egy tapasztalati ténnyel világítjuk meg. Filmoktatásunk legfőbb gondjai közé tartozik, hogy minél több pedagógus filmező legyen Vagy olyan, aki tudja, hogy milyen legyen a jó középskolai film. Hála Istennek, jelentkeznek is, dolgoznak is. Ámde ők maguk állapítják meg, gyakran a kész felvételek után, hogy a pedagógiai és módszeres anyag elrendezésén és a képhez értésen túl, még kell valami állandóan éber érzék, aminek hiányában nem az jön ki a képen, amit a szerző lelki szemeivel látott, hanem valami más, amit nem is akart. Szóval tapasztalaton túl megértés szükséges a jó film előállításához. Ez a tapasztalat azonban az elemi iskolák filmjeire nézve nincs meg ez idő szerint sehol a világon. Mindezekből azt kell következtetnünk talán, hogy az elemi iskolák filmmel tanításával ne is törődjünk ? Nem, szerintem éppen ellenkezőjére kell minden figyelmünket és minden erőnket fordítani. Elsősorban is, a magyar nép minden időben fenntartója és hordozója volt nemzeti létünknek. Jöhetett ide tatár, török, német vagy görög, ez a földbe gyökerezett magyarság erős és egészséges volt. Csonkíthatták, vághatták, sem pervirens maradt. Volt idő, amikor elhallgattak a poéták, amikor nem voltak tudósok, amikor a festő nem dolgozhatott, az építész nem tervezhetett, ez a nép akkor is megőrizte ősi nyelvét, lelkében rejtegette eljövendő művészetek motívumait és szíve alatt hordozta későbbi korok minden magyar