Oktatófilm Közlemények, 1947 (10. évfolyam, 4-12. szám)
1947-04-01 / 4. szám
és hősies munkásai az egész kultúrvilágnak, köztük a legnagyobb nemzeteknek is, olyan tapasztalatokról számolhatnak be, amelyek felett csak ők és egyedül csak ők rendelkeznek. Ez onnan van, hogy míg más népek csak most vitáznak arról, hogy filmes tanításukat miként szervezzék meg, mi magyarok ezt a munkát 15 évvel ezelőtt befejeztük és 15 év óta nemcsak praktikus, hanem elméleti és pedagógiai kérdésekkel a film módszeréről és a film nevelő és tanító értékéről számszerű és azonkívül etikai súllyal bíró tanúbizonyságot tehetünk. Ez megérte a szenvedést. A VKM. Oktatófilm Közleményei (élt: 9 évet!) utoljára 1944 novemberében jelentek meg. A mostani megindulás még nem jelenti az Oktatófilm Közlemények megindítását is, mert attól még néhány nagyobb akadály elhárítása választ el bennünket (papírhiány, költség stb.), de meg fog indulni azért, mert szükség van rá, mert az Oktatófilm Közlemények havi füzetei évenként vaskos kötetet tesznek ki, amelyben az elméleti és gyakorlati útmutatások, megbeszélések, vélemények és bírálatok, külföldi ismertetések stb. olyan tömegével látta el a magyar tanító világot, amely felett nagy nemzetek fiai eddig nem rendelkeznek. Ezekben a szavakban nem az a lényeg, hogy mindezt hivalkodva a közvélemény elé tárjuk, hanem az, hogy ez beletartozik ebbe a tapasztalat-sorozatba, amelyről fentszólottunk. Nagyon könnyen elő lehet sorolni azt a néhány filmes folyóiratot, amely a világban különböző nyelveken megjelent. De előszámlálva is tárgyilagos szemlélet mellett megállapíthatjuk, hogy ezek a havonkint egy-két ívben megjelenő közlemények élő kapcsolatot jelentettek a filmes tanítás ügyeit intézők és a filmes tanítás frontján dolgozók között. Ez a kapcsolat annyira élő volt, mint van az agy és szív között. És bárki legyen is, aki ezeket a közleményeket kézbe veszi, meg fogja állapítani, hogy itt olyan maradandó értékek állanak az utánunk jövők rendelkezésére, amelyeket senki sem hanyagolhat el egy nép szellemi értékeinek megmérésében. Nem nyugszunk és fáradtságot nem ismerve dolgozunk, hogy a magyar nép kultúráját a legkorszerűbb és a legnélkülözhetetlenebb tanítóeszköz, a film segítségével a gyógyulás és általa a felemelkedés szolgálatába állítsuk, sokkal nagyobb értékben és mértékben, mint ahogyan a múltban történt. Ezt a munkát nem egyediek végzik és a célt nem egyesek keresik, hanem ha mint eddig történt, az egész magyar tanító és nevelői kar a maga munkáját, a maga szellemi tégláját beépíti ebbe az épületbe és erről a meginduló munkáról részeiben és teljes egészében úgy vélekedik és úgy érzi, hogy ez nemcsak az övé, hanem az utána jövő nemzedékek szellemi betétje is, amelyért küzdeni érdemes és amelyet növelni kötelesség. 2