Orient Expressz, 1993. július-november (2. évfolyam, 26-40. szám)

1993-10-11 / 34. szám

( TV-krónikaTV) Az 1. csatorna múltheti magyar adásá­nak hírei után kakaskukorékolás adta hírül: következik az Ébresztő, mely tud­valevően a fiatalok és fiatalosan gondol­kodók műsora. Mivel egyik kategóriába sem tartozom, és van némi reali­tásérzékem, ilyenkor átkapcsolok a 2. csatorna Tatulici-vitájára. Most is éppen készültem megnyomni a gombot, mikor a képernyőn váratlanul föltűnt egy bájos hajadon. Föltűnt bizony, ráadásul bemondónői minőségben, ami nem kicsi dolog. Egy hamvasan ifjú bemondó a magyar adásban olyan esemény, hogy egyszeriben visszaültem a helyemre, hadd lám, mi jön ezután. Ekkor tűnt szemembe a lány öltözéke is, mely nem kevésbé volt rendhagyó, mint viselőjének zsenge életkora: pruszlik, hímzett mellényke, kaláris, egyszóval székely ruha, mintha a Gyímesi vadvirág kelt volna életre házunkban, feje fölött a névjegykártyájával: Kerestély Melinda. Az Ébresztő azzal kezdődött, hogy Melinda megkérdezte nézőitől: kitalálják-e miért öltözött ma népviseletbe? Nyilvánvalóan kemény dióról lévén szó, legott a választ is megadta: — Mert műsorunkban falura látogatunk el. A hír hallatán bizsergés járta át benn­­sőmet, alighanem paraszt őseim génjei kezdtek mocorogni. Másrészt, még frissek voltak némely benyomásaim. A minap tér­tem haza Gyergyó vidékéről, láttam, mennyi gond, baj, nehézség gyötri a falu népét, az ingázók tétlenül ülnek otthon, a gyergyószentmiklósi gyárak ugyanis rend­re zárják be kapuikat, mert vagy van ren­delés, de nincs nyersanyag, vagy van nyers­anyag, de nincs rendelés. A mezőgazdaság nem akar lábra állni, mert ha van gép, nincs üzemanyag, ha van gázolaj, nincs traktor. A vegyszer megfizethetetlen, így bő termést csak a gyomnövények hoznak, gabonában visszatértek a kétszáz év előtti hektárhozamokhoz. Az iskolát végzett fiatalok egyetlen fogódzója a munkanélküli segély, reménye pedig kimenni „Magyarba“, de az ösvény mind keskenyebb, a hazalátogatóknak egyre soványabb a kedve visszatérni. Szóval, ilyen emlékek tolultak föl ben­nem, mikor meghallottam, hogy az Ébresztő falura látogat. És mindjárt bevezetőül ott találtam magam a brassói Dracula Rock koncert kellős közepében. A vijjogó gitárok, dübörgő dobok pokoli rit­musára csak amúgy vonaglottak, szök­décseltek, kecskebukáztak Melinda nemzedéktársai, s akkor még nem is beszéltünk az úgymond énekesek üvöltő­­hörgő-harsogó-sikoltó-nyöszörgő alakí­tásáról. Egyikük például minden teketória nélkül, töbször is kinyilatkozta: „Sörivó vagyok jájájá...“ Az akáclombos falusi hangulatot csak fokozták a helyszínen készült villáminter­júk. «Paksa Endre tömören így foglalta össze az eseményeket: „A buli nagyon jó volt.“ Fennmarad az utókor számára a Trident-gitáros értékelése is: „A közönség nagyon szuper volt.“ A legbeszédesebb szereplőnek Weinberger Attila nevezetű zenekari boss atyánkfia volt, s jó, hogy a bukaresti magyar adás megörökítette nyi­latkozatát, mert neki sikerült a legjobban a Dracula Rock buliját egybeötvöznie a mai erdélyi falu, erdők-mezők egyszerű ma­gyar népének gazdaszellemű életszem­léletével, mikor valami furcsa vámpír­révületben így ujjongott bele az Ébresztő türelmes mikrofonjába: „A szeretet, az ölelés, az erekció, az orgazmus, ez az én zeném.“ Az aranykalászos weinbergeri élet­­filozófia láthatólag igen megtermékenyítő­­leg hatott az Ébresztő ifjú riportereire, mert még az erekció azon melegében olyan kérdést szögeztek neki a pesti vendégnek, mely bizonyára újabb távlatokat nyit a mai magyar falu előtt: „A hosszú haj milyen szerepet játszik az ember éle­tében?“ — mire Weinberger csak legyin­tett, és bizonyára sok tévénéző követte példáját... No de a Dracula Rock izzó szédületéből szerencsénkre a Barcaság szelídebb tájaira is elkalauzolást nyertünk. Apácai fiatalok — földművesek, pedagó­gusok, gyári ingázók — beszéltek életükről nyersen, őszintén, kendőzetlenül. Csoda volt látni-hallgatni őket, milyen fel­szabadultan, magabiztosan viselkedtek a kamera előtt. Csoda, ahogy a szabadság eloszlatja a gátlásokat, ahogy a szó szárnyakat kap, mikor nem kell tartania cenzúrától, utólagos számonkérésektől. Ha jól emlékszem, Márton Ferenc mezőgépész mondta bizakodva: dolgoznunk kell, a munka majd segít átvészelni. Rudolf Ede evangélikus lelkipásztor meg a felesége, Rudolf Ibolya­­ hitoktató, maguk is az Ébresztő nemzedékéből, arról beszéltek, hogy minden nehézség ellenére van itt egy titokzatos, meghatározhatatlan vonzerő, ami itthon tart­ja a fiatalokat, és nem hagyják el a falut. Szerencsére a riporterek — Bartha Ágnes, Kacsó Sándor — nem indultak neki fölku­tatni e titokzatos gravitációt, mert ezer év mélységeibe kellett volna lehatolniuk, ehe­lyett megelégedtek azzal, hogy filmezzék Apáca fiataljait munka közben a mezőn, a háztájiban, a műhelyben, ifjasszonyokat a családi fészekben, kisdedek érdeklődő pil­lantásától kísérve. Olykor föltűnt a templom, az iskola, azután újra a szántóföldön verejtékező fiatalság, újra a családi tűzhely, és las­sanként furcsamód kezdtük úgy érezni, nem is szükséges firtatni miért nem ván­­dorol-menekül el szülőföldjéről Apáczai Csere János népe. * Az október elsejei parlamenti műsor témája a nemzetiségi kérdés volt. Rosemarie Haines szerkesztőnő, legtöbb kollegájától eltérően, végre nem úgy tette föl kérdéseit, hogy azokkal sugallja a választ is („Ugye hogy nálunk nincsenek problémák?“, „Ugye ön is úgy vélekedik hogy...“ stb.), hanem éreztük: amiről beszélgetni akar meghívottjaival, az őt is őszintén érdekli. Az már nem rajta múlott, hogy a török gondolkodó, aki a nem ma­gyar kisebbségeket képviseli a parlament­ben, úgy elmélkedett, hogy folyton Karinthy jutott eszünkbe, ahogy jó tanuló­ja felel. Arról igyekezett hallgatóit és vél­hetően saját magát meggyőzni, hogy ő románul érez és hogy az egységes nemzetállam hosszas történelmi folyamat szükségszerű eredménye, hogy a nemzeti kisebbségeknek nem kell túlzott követelésekkel fellépniük. Nazim Hikmet internacionalista szelleme áradt a képernyőről. Minden elismerésünk Buchwald Péter Kolozs megyei szenátoré. Jó ráérzéssel számot vetett azzal, hogy ha késő este kerül műsorba a vita, ilyenkor a nézők már fáradtak, bágyadtak, álmosak, nyűgösek, nem fogékonyak a mélyflozófiára, ezért abszolút pragmatikusan, tömören, közért­hetően foglalta össze az autonómia, az egyéni és közösségi jog, az identitástudat, a lojalitás és egyéb kényes fogalmak lényegét. Elmondta, hogy a decemberi for­dulat, román és magyar fiatalok mártíriu­­ma Kolozsváron azt eredményezte, hogy eltűntek a magyar utcanevek. A jelenlévő RNEP-szenátor akkor is csodálkozott és tette magát, hogy most hallja először, amikor Buchwald Péter kijelentette: egy magyar iskola, egy kétnyelvű felirat nem veszélyezteti az ország területi integritását. Buchwald szenátor úr e tévészere­plésén keveset markolt, de sokat fogott. BARABÁS ISTVÁN Falusi buli Szemléletváltás, európai kitekintés Árkoson A faluturizmus fóruma „A falusi turizmus nem díszítő bojt az idegenforgalom kalapján — mondotta dr. Csáky Csaba egyetemi docens, az árkosi nemzetközi találkozót (szeptember 9-10) lebonyolító Szövetség a Közép-Kelet-Európai Zöld Falusi Vendégfogadásért tömörülés elnöke. — Ahogy elmúlnak a fagyok, Ausztria falvaiban milliószám oszto­gatják a muskátlitöveket — költségvetési keretből. Virágos erkély versenyez a még szebb balkonnal — „vérre megy“ a mérkőzés, a leg­címet elnyerő extra reklámlehetőséget kap vendégfogadója népszerűsí­tésére. Ausztriában, Német­országban, Franciaországban, Angliában — egész Nyugat- Európában — kiemelt állami támogatást élvez a falusi turiz­mus. Az ok egyszerű: hússzor olcsóbb helyben tartani a falusi polgárt, mint hagyni, hogy elvándoroljon, így van ez Közép-Kelet-Európában is.“ A falu felemelkedésének, a mezőgazdasági lakosság boldogulásának egyik eszköze a falusi vendégfogadás, de szociális, ökológiai és megan­­­nyi más vonatkozásában sokkal több annál. A nagy si­kerű árkosi szimpózium — melynek körültekintő házi­gazdája a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság, illetve az Árkosi Agro­­nómusok Háza volt — sok tanulsága mellett, felvillantotta a tájainkon is immár kibon­takozást sürgető lehetőségeket. A fórum munkálataira, az elhangzott előadásokra, a részvevők eszmecseréjére az elkövetkező lapszámainkban visszatérünk. Mert a magunk részéről felvállaltuk azt, amire Csép Sándor bíztatja a hazai médiát, az Árkoson elhangzott beszédének közlésével lap­társainkra, és a faluturizmus iránt érdeklődő olvasóinkra gondolunk. (Az írás címe a szerkesztőségtől származik.) Vendégfogadás a negyedik hatalommal a faluturizmus meghonosításában a jó kon­cepció, az átfogó szervezés mellett fontos szerep hárul az írott sajtóra és az elek­tronikus médiákra. Tekintve, hogy nem egy meglévő hálózat jobb működtetéséről, kata­­lizálásáról van szó, elsődleges teendő a lehetőségek tudatosítása — piacgazdasági foga­lommal élve: a kínálat oldaláról — és az igények kialakítása, fejlesztése a kereslet oldalán. Kelet-Közép-Európában az utóbbi évekig az intézményesített faluturizmusnak még az ötlete sem vetődött fel. A munkaidő fel­­használása és a pihenés tekintetében a turisz­tikai „Nagyipar“ tengerparton, hegyekben gyó­gyforrások körül kialakított szálló- és szolgál­tatási rendszerével jelentette az egyetlen formát és lehetőséget. Ami a rekreációs szokásokat illeti legalábbi a mi régióinkban — még ma is itt tartunk. Itt kell tehát megragadni a tömegkommunikációra váró feladatokat. A faluturizmus nyújtotta újszerű élményvilág megismertetése, az igény kifejlesztése, az ilyen jellegű szabadságköltségvetés előnyeinek figyelembevétele, illetve a figyelem felhívása mindezekre, nem a szakirodalom feladata első­sorban, hanem a napi sajtóé. Ha valóban tömeg­­mozgalommá kívánjuk fejleszteni az öko­turiz­must , akkor a tömegtájékoztatás bekap­csolása nyilvánvaló. Tájfunkon a falusi vendéglátásnak hagyo­mányai vannak, sőt a vidéki vendéglátás szívé­lyessége fogalommá vált. Azonban azt, hogy a baráti, rokoni vendégeskedésen túl a többnyire szerény jövedelmű vidéki háztartások számára jövedelem-kiegészítő vállalkozássá válhatna ez a szolgálgatás , mindmáig fel sem merült a vendégfogadókban. Évszázados beidegződéseknek is része lehet ebben, minthogy a „tisztességes ember nem fizettet a vendégeivel“. Nem is, ha ő hívja meg barátait, rokonait a házához! A fizetővendég fogalma, kivéve a kocsmát vagy a csárdát — falun máig ismeretlen. Eképzelhető, hogy a fizetéses falusi vendéglátás elterjedése során bizonyos prüdériá­­val és­ajátos előítéletekkel is meg kell küzdeni. Ahol százados tradíciói vannak a szíves és ingyenes vendéglátásnak ott felvilágosító munkára van szükség ahhoz, hogy az emberek belássák: az is tisztességes munka és a másik fél számára is előnyös ha a pénz ellenében történik a szolgáltatás. Ma már a falusi háztartások jelentős hánya­da nyújt elfogadható komfortot városi, sőt nyu­gati vendég számára is. Nem ritka a hideg­melegvízzel ellátott, kanalizált fürdőszoba sem. A bökkenő csupán annyi, hogy a házigazda nem gondolt még arra: mindez és a ki nem használt lakószoba — vagy szobák — jövedelemforrást is jelenthetnek számára. A törvényhozói, végrehajtói és bírói hata­lom mellett napjainkban egyre gyakrabban emlegetik negyedik hatalomként a sajtót. Számos példa bizonyítja, hogy ez a hatalom valóban működik, hol pozitív, hol negatív irányban, befolyásolva a társadalmi és politikai folyamatokat. A tisztességes sajtó, természetesen kon­struktív és pozitív irányban kívánja alakítani az emberek mentalitását és magatartását. A falutu­rizmusnak jelenlegi állása közepette Európa eme részein a sajtóra jelentős feladatok hárul­nak. Első lépésként be kell vinnie a köztudatba, hogy születőben van egy mozgalom, fel kell tár­nia biológiai, gazdasági, sőt politikai hasznát ennek a mozgalomnak. Rá kell mutatnia azokra az előnyökre, amelyeket mind a szolgáltatást nyújtók, mind a szolgáltatást igénybevevők számára jelent állandó kommunikációs hidat — csatornát — kell biztosítania az intézményes keretek és menedzserek valamint a fogadók hálózata és a virtuális vendégek között. Nem elhanyagolható jelentősége van a falu­turizmusnak az elmúlt évtizedekben lemaradt, olykor kifoszított vidéki környezet szanálásá­ban. Az integrálódó Európában egyre fontosab­bá válnak azok a civil­ kapcsolatok, amelyek a különböző államok-népek polgárai között létre­jönnek. Ennek a kapcsolatnak a fejlesztésében, terjesztésében sokat tehet a faluturizmus, ha a tömegtájékoztatást is maga mellett tudja. Az információ napjainkban már quantifikál­­ható, mérhető­­, akár pénzben is kifejezhető érték. Ezt az értéket adhatja hozzá a sajtó a nemes és hasznos mozgalomhoz. Az elmúlt hónapokban a romániai román- és magyarnyelvű sajtó — országos és megyei napilapok, a rádió és a televízió — sokat tett a faluturizmus népszerűsítéséért. A híradások nyomán keletkező visszhangok és az érdeklődés azt igazolják, hogy a faluturizmus reális igény és távlatok előtt áll. A sajtó szerepe a jövőben az, hogy biztosít­sa a téma jelenlétét a köztudatban. Az európai és a Kelet-Közép-Európai Szövetség az orszá­gos egyesületek lássák el rendszeresen informá­ciókkal a sajtót, ajánljanak népszerűsítésre pél­daértékű eredményeket. Ma a sajtóban közzétett hirdetések és rek­lámok ára rendkívül magas, mondhatni 1000 f­­okban mérik a perceket, másodperceket. Anyagi eszközök híján a médiák nagylelkűsé­gére kell apellálnia a faluturizmusnak. A ko­lozsvári Rádió és Tévéstúdió részéről az ilyen jellegű támogatást vállaljuk. Hasonló hozzáál­lást igényelünk más orgánumoktól is. Zármondatként igyekszem megfogalmazni a legfontosabbakat: a sajtó várja a rendszeres in­formációszolgáltatást, hogy továbbíthassa sajá­tos eszközeivel és feldolgozva közkinccsé te­gye. CSÉP SÁNDOR

Next