Muszter örökmozgóképújság, 2005 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1. szám
Tanner Gábor Ebben a baromi hidegben furcsán, dermedten indul el az autó. „Kötelességszerűen” mozognak a vasak, de rideg és merev a kocsi minden tagja. Még a műanyag konzol is halkan zizzen, nyekken. Mire megszoknánk a téli, nehézkesebb üzemmódot, és megelégednénk az érzéssel, miszerint kedvenc gépünk is velünk együtt fázik, már be is melegszik az autó. Immár öntudatosan és büszkén suhan a pár száz kilónyi fém az összefagyva maradt nehéz fák és házak között. Nincs hó, se zúzmara. Mintha belülről jegesedett volna meg minden odakint. A hó nélküli csikorgó fehérséget meleg tompított fényszórók fúrják át. Az Argó jut eszembe. Ahogy a dermedt, csikorgó magyar művészfilmek közé beérkezett. A szakmai fogadtatás metszően hűvös volt, mint a korlátokra fagyott jégcsap. „Csak” a közönség szerette. Még ma is érdemes elmenni a Duna Plazába este, ha vetítik. Kellemes feloldódni az együttnevetésben. Gördülékeny a történet, magabiztosak a dialógok, ülnek a poénok és gégék. A moziban is van jó és rossz előadás (amikor az egyik néző hangos jókedve felszabadítja a többieket is, vagy éppen ellenkezőleg, amikor a csend visszatart, hát nem fogok vihogni, ha nem nevet senki, olyan ciki, mint a színházban, de én az Argót még csak jó előadásban láttam. Ezért gondoltam, utánanézek, melyek is voltak a filmmel szembeni ellenérvek. És kiderült, hogy azok is oly törékenyek, mint a városi jégcsapocskák. Három fő kifogás fogalmazódott meg a filmmel szemben. Egyrészt, hogy a reklámígéretekkel ellentétben meglepően gyenge a film technikai színvonala, másrészt nincs magyar jellege, innen-onnan lopott másolat az egész, harmadrészt nem kínál semmiféle társadalmi keresztmetszetet. Nézzük sorban! Társlapunk, az on-line Filmkultúra kritikusa így ír: A „sutytyó-film” cselekményének felütése (...) perdülő-forduló számítógépes-bevetéses feliratozásával a B-szériás televíziós kémsorozatok világát idézi, az arab éjszakában kommandósok és dzsipek settenkednek, a szűkszavú utasításokat adóvevőn adják és veszik, s a köznyelven szólva parasztvakításnak szánt felvezető képsor alatt az elemző néző fejében megszületik az Árpa-féle közönségfilm receptje...” Elkerülte kollégám figyelmét, hogy az idézett jelenet előtt már hoszszú percekkel elkezdődött a film egy kifejezetten ütős ókori csatajelenettel, mely technikai kivitelezésében nem múlta alul a Gladiátor vagy a Trója markáns csatajeleneteit, igaz, beérte jóval szerényebb terjedelemmel. Az emlegetett képsor szerintem szándékosan idézte a 60-70-es évek kémfilmjeit (ugyanis időben léptünk egyet a jelenünk felé), különösen azok televízióra torzított változatait. Kollégám nem vette észre, de a kék fényben hosszúkásra nyújtották a figurákat és a tárgyakat, mely a tévé kis képernyőjére igénytelenül mixelt szélesvásznú filmeket idézte - nézzünk jó