Örökség, 2008 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám
ÖRÖKSÉG - Műhely Mit nyújthat nekünk az Európai Táj Egyezmény? ■ WOLLÁK KATALIN - FEJÉRDY TAMÁS EZZEL A CÍMMEL RENDEZETT KISKONFERENCIÁT JANUÁR 22-ÉN A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATAL AZ ESEMÉNYNEK AZ EGYEZMÉNY KIHIRDETÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY FEBRUÁR 1-JEI HATÁLYBALÉPÉSE ADOTT KÜLÖNÖS IDŐSZERŰSÉGET Magyarország 2005 áprilisában kötelezte el magát a 2000-ben Firenzében elfogadott Európai Táj Egyezményhez való csatlakozásra. Az Európa Tanács már nyolc éve megalkotott egyezménye 2004 márciusában lépett hatályba az elsőként aláíró tíz országban. Magyarország 2005 szeptemberében írta alá. Az erre vonatkozó kormányhatározat "felhívta a nemzeti és kulturális örökség miniszterét és a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy az Egyezmény megerősítéséről és kihirdetéséről" külön törvényt terjesszen az országgyűlés elé. Bár a törvény tervezetét a környezetvédelemért felelős miniszter nyújtotta be, s köztudomású, hogy a környezetvédelem /természetvédelem jóval az örökségvédelem előtt jár (ld. pl. a minisztériumi honlapon: www.termeszetvedelem.hu/tájvedelmi/taj egyezmény) a kulturális területen is számos kezdeményezéssel találkozhattunk. A konferencia vendégelőadója azonban az angliai helyzet bemutatásával rávilágított arra, hogy a történeti tájban való gondolkodás az Egyesült Királyságban már jóval a tájegyezmény létrejötte előtt megkezdődött, hiszen az egyes - a kutatók által felfedezett, részben feltárt - régészeti lelőhelyek ugyan meghatározóan jellemeznek egy-egy történeti korszakot, de napjainkra ezek együttese alkotja egy-egy táj szövetét. Egyebek között ez is megtudható volt a rendezvényt bevezető előadásból, amelynek "Az Európai Táj Egyezmény (ETE) alkalmazásának lehetőségei és következményei" volt a fő mondanivalója. Graham Fairclough, az English Heritage vezető szakembere, a European Association of Archaeologists (EAA) elnökségi tagja, aki az MTA Régészeti Intézete meghívására jött Magyarországra, átfogó képet adott az ETE célkitűzéseiről, és beszámolt végrehajtásának eddigi Nagy Britannia-i tapasztalatairól. A tájkarakter vizsgálat, amellyel az Egyesült Királyságban a táj(egységek) sajátosságait veszik számba, minden bizonnyal olyan eszköz, amelyhez hasonlóra az ETE végrehajtásában minden más országban, így nálunk is szükség lehet. Ami pedig az így számba vett értékek-sajátosságok dinamikus megőrzését illeti, határozott hangsúly került a "térbeli tervezésr", azaz a különféle szintű szabályozási-fejlesztési, rendezési tervek szerepére. A felkért hozzászólók a tájfelfogásban, a táj megértésében, alakításában s védelmében fontos szerepet játszó három szakterület hazai megközelítéséről számoltak be, illetve nyújtottak egyfajta képet. Fekete J. Csaba építész (Budapesti Műszaki Egyetem, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék) szemléletes módon három, védelemre kiválasztott úgynevezett történeti táj párhuzamos elemzésén keresztül világította meg az eltérő, mégis sok tekintetben törvényszerű vonásokat mutató kialakulásukat, a tájat alkotó értékelemeket és dinamizmusukat. Az ETE végrehajtásával kapcsolatosan több olyan tényezőre is rámutatott, amelyek a mai szabályozási környezetben sajnálatos módon inkább ellentétes irányba mutatnak, így számos területen válhat szükségessé a jogi, szabályozási környezet módosítása. Előadását a Bábolna Ménesbirtok történeti központ, majorok és birtoktest történeti tájjá nyilvánításának - reméljük időleges - kudarcával zárta, hiszen ez lett volna hazánkban az első műemléki védelem alá kerülő történeti táj. Bár az örökségvédelmi törvényben a történeti táj fogalom műemlékes kategória, a következő előadás azonban rávilágított arra, hogy a régészet mit tehet hozzá a tájszemléletű kutatáshoz, értelmezéshez. Laszlovszky József régész (Közép-Európai Egyetem, Középkortudományi Tanszék) nagy ívű képet rajzolt a tájak történeti-régészeti vonatkozásairól, különös figyelmet szentelve a népi kultúra (foklór), illetve az azt jellemző egészlátó (holisztikus) szemlélet jelentőségének, illetve e szemlélet felbomlásából, háttérbe szorulásából következő részben negatív következményeknek. Kiss Gábor főosztályvezetőhelyettes (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Természetvédelmi Hivatal) a természet- és környezetvédelem oldaláról mutatta be a magyarországi helyzetet, úgy is, mint a tájvédelem területéért első helyen felelős ágazat képviselője. Az előzmények bemutatása mellett kitért azokra a már elindított folyamatokra is, amelyekkel a most hatályba lépett ETE magyarországi végrehajtását kívánják előre mozdítani. Különös hangsúlyt kapott a széleskörű együttműködés - egyébként mindenki számára magától értődő - szükségessége. Ezt támasztotta alá a bevezető előadások után a megjelentek aktív közreműködésével kibontakozott élénk párbeszéd is, amellyel az összejövetel valóban munkakonferencia lett. A rendezvény szervezőinek további, egyáltalán nem titkolt célja volt, hogy elősegítsék a tájakkal foglalkozó valamennyi szakterület, intézmény, szakember részvételével kialakuló szakmai hálózat létrejöttét. Ennek szükséges és hasznos voltában a résztvevők teljes egyetértésre jutottak, mint ahogyan abban is, hogy az ilyen típusú eszmecserét is folytatni kell. ■ Emlékezés-féle Tóth Sándor művészettörténészre Idestova negyven éve találkoztunk először. Magas, vékony, kissé hajlott alkat, szakáll, haj gondozatlan, fodrászt akkor látott, ha a fűnyíró elé botlott. Örökös lódenkabátban, ugyanabban, évtizedig. Többnyire zárkózott, szarkasztikus humorral, jól titkolt érzelmességgel, munkamániás, sokszor mogorva, olyan szelektáló és lexikáló aggyal, mely e honban százévente egy születik. Új fotósként kiküldték a veszprémi székesegyház feltárásának fotózására. Keressem Tóth Sándort. Tél volt, "bőven" -10 c alatt. Az állványzatnál kérésemre legfölülre mutattak, ott a mérnök úr! Sándor köszönésemre egy kalapácsra mutatott, verte - mondta - és tovább dolgozott, így hát vertük a vakolatot rövid cigi szünettel délig. Már nem láttunk semmit a kavargó hótól és portól, amikor Sándor fülembe ordította - ebéd! Mint két csőlakó estünk be az étterembe. Sándort megszokhatták már, küllemünk nem keltett feltűnést. Leves után Sándor rám kérdezett: Maga kicsoda?! - Mondom, az új fotós vagyok. Sándor csaknem a pad alá küldte magát, úgy hahotázott. Miért nem szóltál?! - Hát - válaszoltam szerénytelenül - úgy gondoltam, ha műemlékes akarok lenni, ezt is tudni kell. Négy évet dolgoztunk együtt Veszprémben. Az altemplomi ásatásnál megengedte, hogy segítsek a feltárásban. Gyönyörű kváder falazott sírok kerültek elő, a végén egy idős nő múmiája. Papucsban, fejkötővel, zsoltároskönyvel, pruszlikban. Sándornak akkoriban négy munkása volt: egy félkezű, egy félvak, egy alkoholista és egy sánta. Abból a pénzből, amit kapott az OMF- től, ezt lehetett kiállítani. A sírt feltárta, lefedtük és kocsira vártunk, hogy a múmiát (az utolsó várkapitány nagymamáját) felszállítathassa az Iparművészeti Múzeumba. Hetente lejártunk formaiinnal locsolni a sírt, de a kocsi csak nem jött, a hullának viszont a levegő láthatóan nem használt. Végül kis Zastavánkkal szállítottuk Pestre a múmiát. A kormány a hasamban volt, mellettem Sanyi állát verdeste két térde, körülötte szerszámjal, hátul feleségem - vizezett gézállarcban - karolta a koporsót (mert csak ferdén fért be), s körüllengett minket a formalinos hullaszag. Sanyi később még feltárta a papi kriptában található többhajós, talán első székesegyházunk altemplomának Feldebrő-típusú kora román oszlopsorait. Ezt aztán pénz hiányára hivatkozva később visszafalazták. Pár év múlva az aulában állították ki az öreg barokk hölgy ruházatát, de Sanyinak senki, soha semmit nem köszönt meg. Még a neve sem került szóba. Ezért és más dolgok miatt is Sanyi kilépett, és elment tanítani az egyetemre. Mert önérzete azért volt! Kedves Sanyi! Nem szokásom, de küldök neked egy karácsonyi levlapot. Csupa butaságot írok rá. Hogyha ott, ahol tartózkodsz, s iszod a jól megérdemelt veres ambróziát, gondolj rám is, szeretettel ölel barátod Mihalik Tamás