Örökség, 2008 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 4. szám

Figyelő - ÖRÖKSÉG A Tisza-kastély málladozó falai közt szintén iskola működik. A polgármester-asszony elmondta, hogy most pályáznak a felújításra. Remélik, sikerrel járnak, és még sok tanuló okulhat e történelmi közegben, s méltó emlékhelye lesz ez a lelkes község .A Reneszánsz Év nemcsak egy programsorozat, hanem számos nagy fejlesztés is elindul országszerte a reneszánsz gondolat jegyében” - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter még az Év megnyitóján. A tárca a Reneszánsz Év­­ 2008 költségvetéséből a színvonalas megemlékezések és programok mellett 2,6 milliárd forintot biztosít kulturális fejlesztésre, mindenekelőtt a közművelődés és a művé­szetek külön támogatására. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatok révén az évad középpontjába állítja ezért a februárban meghirdetett, 1.260.000.000 Ft összértékű, igen nagy érdeklődést kiváltó köz­művelődési és közgyűjteményi pályázatok után most 910.000.000 Ft összértékben újabbakat indít el, amelyek a városokat szólítják meg, tudományos konferenciák és kiadványok, illetve újító szellemű zenei, fotóművészeti, színházi és irodalmi művek létrejöt­téhez teremtenek lehetőséget. 130 millió Ft összértékben hirdeti meg a tárca a Városok reneszán­sza című pályázatot, amellyel köztéri képzőművészeti és ipar­művészeti alkotásokat és "Public Art" műalkotások vidéki a Tiszáknak és egykori házitanítójuknak, Arany Jánosnak, akit talán ez a környezet, a Radványi erdő, a Korhány patak ihletett - más kiváló művei mellett - a Tetemrehívás vagy Ágnes asszony balladájának megírására. Talán egyszer szilárd út is vezet majd a temetőbe, ahol harminchárom Tisza nyugszik az ősi Nagy halomba ékelődő kriptában. Végül bejárták a Gyulavári Kastély-intézmény kiállításait. A modern belső térben csupán néhány korabeli bútor em­lékezteti a látogatót a régi idők hangulatára. A Kastély a Dél- Alföld népi kultúráját, természetvédelmét, erdő- és a bio­gazdálkodását mutatja be. Az első napon hatvanhét man, a kiránduláson ötvenöten tartot­tak velünk. A múzeumi szakemberek, a műemlékek szerelmesei mellett több építész is kapcsolódott a programokhoz. Az Omaszta-kúria konyhájában régi üvegek kiállítása egészítette még ki a találkozót. Jövőre a kirándulás útiránya Szarvas lesz. ■ Támogatóink Békéscsaba Város Ön­kormányzata, Békés Megye Önkor­mányzata, a Fiume RT., a Szomatika Bt., a Csabai Kolbászklub, a Tourinform Békéscsaba, Geszt Község Ön­kormányzata és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága Munkácsy Mihály Múzeuma voltak. Köszönjük segítségüket! nagyvárosokban való megjelenését kívánja támogatni. A tudomány és technika a reneszánsz jegyében című pályázaton 150 millió Ft összértékben lehet támogatást elnyerni. A pályázatok célja egyrészt olyan konferenciák és tudományos kiadványok támo­gatása, amelyek segítenek feltérképezni Hunyadi Mátyás tevé­kenységét és a reneszánsz korát a legújabb tudományos ismeretek tükrében, másrészt pedig a reneszánsz gondolatiságához szorosan kötődő műszaki, technikai és közlekedéstörténeti emlékanyag megőrzése, hozzáférhetőségének biztosítása. Az Irodalmi reneszánszba 250 millió Ft-ot fordít a tárca, amelynek keretében - többek között - az ország irodalmi emlékházainak infrastrukturális fejlesztéséhez kívánnak segítséget nyújtani. A Művészetek a reneszánsz évében című pályázatot 180 millió Ft összértékben hirdeti meg a minisztérium és 200 millió Ft értékben lehet pályázni Reneszánsz túrák szervezésére. ■ Bővebb információk a pályázatokról a www.okm.gov.hu /http://www.okm.gov.hu/, illetve a www.reneszanszev2008.hu /http://www.reneszanszev2008.hu/­ cím alatt érhetőek el. Egymilliárd forint összértékben újabb pályázatok indulnak a Reneszánsz Évben is —— Reneszánsz a művészetben és a tudományban is A házitanító emlékháza A denkmal 2008-ról Magyarországon A Leipziger Messe GmbH által 1994 óta kétévente rendezett denkmal - Európai műemlékvédelmi, restaurálási, régi épületek helyreállítási szakkiállításról tartott prezentációt és sajtóbeszélgetést a rendezvény igazgatója, Ulrike Lange asszony, és Stefan Luig sajtófőnök március 26-án a budapesti Festetics Palotában. A rendezvény középpontjában - a prog­ram bemutatása mellett - elsősorban azt hangsúlyozták, hogy idén partnerországként, díszvendégként Magyarország kie­melt helyet kapott a bemutatkozásra, a műemlékvédelem és az épített örökség értékei megőrzésének tapasztalatainak közzétételére, szakmai intézmények, szervezetek, cégek és vál­lalkozások, kézművesek, restaurátorok tevékenységének ismertetésére. A Lipcsei Vásárok magyarországi képviselete, az Inter­press Kiállítások Kft. szervezésében megtartott rendezvény mintegy ötven résztvevője előtt a magyar részvétel szervezéséért, koordinálásáért felelős Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tár­sadalmi kapcsolatok igazgatója, dr. Deme Péter hangsúlyozta, hogy fő céljuk elősegíteni a műemlékvédelem terén Magyarországon tevékenykedők minél szélesebb körének bemutatkozását, meglévő szakmai és üzleti kapcsolatok megerősítését és újak kialakítását. Emellett ki kell használni azt a tényt is, hogy a 2008-as denkmal központi témája a his­torizmus és a szecesszió, amely Budapesten és számos más városban is gazdag emlékanyaggal bír. Ezért is fontos, hogy a Pécs - Európa kulturális fővárosa 2010 projekt és a főváros is jelen legyen a rendezvényen, amelyet november 20-22. között tartanak a lipcsei vásárvárosban.

Next