Örömhir, 1922 (6. évfolyam, 3-5. szám)

1922-09-10 / 3. szám

VI. évfolyam Miskolcz, 1922 szeptember 10. 3-ik szám Ö­R­Ö­MHIR A MISKOLCZI EVANGÉLIKUS HITTESTVÉREK LAPJA Szerkeszti: PUSZIK LAJOS Szerkesztőség és kiadóhivatal: az evangélikus lelkészi hivatalban Megjelenik havonkint egyszer Gyermekeink. Olvasd Máté ev. 7. ré­szének 24., 27. verseit. A felszántott ugaron új vetés készül. A barázdák friss magvakra hullanak, hogy a jövő kenyerit megérleljék. Szelíd őszi napsugár gyémánttá ragyogtatja a szántó­vetők verejtékét. Új szellemi magvetés indul meg az iskolákban. Kis, első osztályos gyermekek csodálkozó szemmel nézik a fehér falú iskola­teremben a még ismeretlen betűket, sorra bámulják a számológépet, a nagy fekete táblát s a tintát, krétát, me­lyekkel — még nem sejtik — mi mindent lehet csinálni. Egy világ rejtelmei fognak megnyílni előttük, amint a betűket szavakká kötve, nevet adnak a fogalmaknak... De oda száll lelkünk a nagy iskolás fiuk felé is, kik zsebükben az érettségi bizonyítvánnyal, ajku­kon az édes anyai csókkal, szivük­ben egy élet szent álomképeivel, nagy reményeivel mennek a tudo­mány csarnokai felé: tanulni,látni, lelkesedni... A iskolai oktatás legalsó foká­tól fel a legmagasabbig egy pro­­grammot, egy pedagógiai célt, egy nevelési eszményt szeretnénk adni a tanítóinknak, professzorainknak: boldog, harmonikus, tiszta lelke­ket, derült látású, jó embereket­­ neveljenek. Neveljenek! Valahogy inkább csak tanít az iskola s a nevelés nehéz, de áldásos munká­ját rábízza a véletlenre, az életre. A tanár inkább szaktárgyakat ad elő, mint állandó, kölcsönható lelki közösségben élve tanítványaival, egy-egy lélek nemesebbé válására, egy-egy szép jellem kialakulására mesteri kézzel befolyást gyako­rolna. Valahogy közelebb kellene élnie a tanítónak és gyermeknek. Va­lahogy az iskola és a szülői ház között kapcsolatnak kellene len­nie. Valahogy a gyermeknek az iskolában is otthon s otthon is iskolában kellene magát éreznie. Valahogy a tanítónak a szülő sze­mével kellene néznie a gyerme­keket ; azzal a szemmel, mely a maga mély tekintetével lélekbe lát s a maga életének jobb foly­tatását, hibáiból kitisztult, tökéle­tesebb alakját keresi. A gyermek a jövő. Ma, amikor egy ország dőlt romba s a romok annyi életet, annyi boldogságot ti­portak le, mikor egy nemzet ka­tasztrófája mutatja a nemzet gyön­­geségeit, bűneit, ma lehajlunk a romokhoz s uj épület fundamen­tumát ássuk. Más, keményebb kö­tésű emberekre van szükségünk, mint a leomlott ház helyébe újat építő kőmives is homokkő helyett nemes gránitot keres talapzatnak s acélos, kemény téglát helyez sorba egymás mellé, hogy vihart álljon a fal... Földrengés volt, megmozdult a fal és imbolyogva, tántorogva ös­­­szeomlott. Beteljesedett nemzetün­kön az Ur szava a fövényre épí­tett házról. Eső ömlött, véreső, viz zuhogott, válságok, izgalmas forrongások, vereségek és gonosz

Next