Örömhir, 1924 (8. évfolyam, 2. szám)

1924-09-07 / 2. szám

& VIII. évfolyam Miskolcz, 1924 szemptember 7 Második szám ■ n ____ ORO [UNK] [UNK] HÍR A MISKOLCZI EVANGÉLIKUS HITTESTVÉREK LAPJA Szerkeszti: PUSZIK LAJOS Megjelenik havonkint egyszer Szerkesztőség és kiadóhivatal: az evangélikus lelkészi hivatalban A tanítás művészete. Imádkozva nézünk az ég felé, fohász szakad szivünkből... Egy uj iskolai év kezdődik. Hatalmas jelentőségű mozzanat. Az áhítva várt szebb, boldogabb jövendőnek kapuja az iskola ajtaja, aminő erős, bátor, kipallérozott gyerme­kek, ifjak lépnek ki rajta, olyan álmot megvalósító, ígéretet beváltó a jövőnk. Egy nemzet naggyá lehet fegy­veres hatalmával is, de ez a nagy­ság igen esékeny, igen rövid életű. Amit fegyver vív ki, fegyver vesz el. Újabb népviszonyok, újabb ha­talmi eltolódások megingatják a legerősebben állani látszó népek alatt a talajt és lesz zuhanás, mál­lás, széthullás, mert ez a sors, ez a világtörténeti rend. Babylon és Ninive, Egyptom és Karthago, Athén és Spárta hová lettek ? Hová a médek, perzsák, rómaiak vége­­láthatlan seregei ? jöttek, mint a nyári villámos fergeteg és kitom­­bolásuk után elpihentek. Mi ma­radt a nagy hódításból? De ... A széthullott birodalom városromjaira rétegződő homokon villan a csákány, koppan az ásó és a halott, a letűnt nép csontjai, korhadó, pusztuló koponyái elta­­karíttatnak és tisztán, bámulatra kényszerítően emelkedik ki a ro­mokból, a csontok közül az, ami örök, a­­ kultúra. A nagy, cézári Róma letűnt, de a köveken, a bronz-szobrokon, a kiásott palota­romokon él, tanít, utánzásra hív és továbbfejlesztésre ösztönöz a letűnt ragyogó, puha, bűnös, de szépséges korszak műveltsége. Hiszem, hogy a háború egyszer eltávozik a világról. Hiszem, hogy az emberiség kijózanodik ebből a véres tébolyból. Hiszem, hogy a fegyver múzeumba kerül, hol késő utódaink elrettenve fogják bámulni s elszörnyűködnek, hogy volt idő, mikor ilyen gyilkos szerszámok­kal mészárolta, irtotta egymást az ember. A fegyverek is meghalnak. Egyiket a másik emészti el. De az ívás, a festés, a faragás szer­számai megmaradnak. A kicsiny acéltoll erősebb a súlyos, éles kardnál. Az apró ólombetűk ha­talmasabbak az acélozott puska­golyónál, mert hogy ezek röpköd­jenek, szíveken keresztül csapja­nak, előbb a betűknek kell elren­deződniük a háborút akaró köz­hangulat megteremtésére. Egyetlen hatalom, mely népet naggyá tehet, a kultúra, a nemes, belső és külső műveltség. Az anyagi hatalom elpusztulhat, de a szellem ereje örök. A nagy had­intéző katonák babérkoszorúját megtépi az idő, de a Praxiteles, Phidias, a Michel Angelo, Raffael, Tizian, a Bethoven és Wagner, a Shakespeare és Molter, a Petőfi és Arany, a Jókai és Mikszáth, vagy a Munkácsy és Izsó értékét nem csökkenti semmi forradalmi földindulás. Letiprott, megcsalt nemzetünk kezéből kicsavarták a kardot. Há­borút nem kezdhetünk. De a ma­gyar névnek tiszteletet, a mi meg­tépett nemzeti lobogónknak be­csülést szerezhet a művelt­ magyar

Next