Örömhir, 1927 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1927-02-06 / 1. szám
2 ÖRÖMHÍR nek létrejötte körül az amerikai hittestvérekkel együtt az Általános Lutheránus Konferenciáé az érdem oroszlánrésze. Mi, magyar evangélikusok, büszkék lehetünk arra, hogy az első lutheránus világgyűlés létrejöttében fontos szerep jutott D. Raffay Sándor püspökünknek is, akinek ezirányú szolgálatait azzal honorálta az előkészítő bizottság, hogy őt jelölte ki a gyűlés napjának reggelén tartott megnyitó istentisztelet prédikátori tisztére. Hogy mit jelent a magyar lutheránia a világlutheránus mozgalomban, annak ékesen szóló bizonysága a Világgyűlés végrehajtó bizottságának azon elhatározása, hogy az 1928-ban Koppenhágában megtartani szándékolt második Világgyülés előkészítő ülését 1927-ben Budapesten tartja meg. A második veszély, amely fenyeget, a hitetlenség s a hitközöny, melyeknek gyökerei főkép korunk anyagiasságában keresendők. Az elvallástalanodott tömeget az Isten országa számára megnyerni a hitélet hatékonyabb ápolása révén, különösen a szociális nyomor enyhítésével is, a belmisszió feladata. Amilyen szövevényes a modern kor élete, ép olyan sokágú a belmisszió munkája. A Kontinentális Belmissziói Szövetség, amelybe egyetemes egyházunk szintén belépett, e munka különböző terein szerzett tapasztalatok kicserélésével, a közös nagy feladatok megvitatásával tanítja, képezi, buzdítja és erősíti tagjait a missziói munkának minél hatékonyabb és eredményesebb végzésére. Egyházunk ebben a szövetségben is érdemes munkát végez és áldással hasznosítja az isten országa szolgálatában az ezen szövetség kongreszusain szerzett tanulságokat. Ennek keretében lutheránusok és kálvinisták testvéries egyetértésben együtt dolgoznak. A „nagy sereggel és csalárdság fegyverével“ megindított újkori ellenreformáció is közös védelmi vonalba szólította a világ protestánsait, akiknek Nemzetközi Protestantizmust Védő Szövetségében hazai egyházunk is tisztes helyet foglal el. A pár évvel ezelőtt megtartott alakuló gyűlésen alig néhányan vettek még csak részt a harcos protestantizmus képviselői porából a jövő feladatait megbeszélendő, az idei kongresszuson azonban már tizenegy országnak hivatalos egyházai és különböző egyházi szervezetei képviselték magukat, tájékoztatták egymást kölcsönösen a maguk helyzetéről és állapították meg az együttműködés irányvonalait. A nagy nyilvánosság bevonásával megtartott ünnepélyek hatalmas tömegeket hoztak mozgásba. Ez a világszervezet az ezévi reformációs emlékünnepre elküldötte hazánkba a mozgalom létrehozóját és legjelesebb harcosát, aki a budapesti protestantizmus központ ünnepén tartott hatalmas beszédében a hazai felekezetközi eseményeket úgy mutatta be hallgatóságának, mint az ellenreformációs világprogramm szimptómáit. Itt szerzett tapasztalatairól hat hasábos cikkben számolt be nemrég az egyik legnagyobb berlini napilapban. A Protestantizmust Védő Nemzetközi Szövetség is hazánkban tartja kongresszusát 1928-ban. Már az itt elmondottakból is nyilvánvaló, hogy hivatalos egyházunk felismeri az idők jeleit s kiváló érzékkel helyesen dönti el, milyen világmozgalmakba kell bekapcsolódnia. Mit jelent ez a bekapcsolódás hazai egyházunkra nézve, azt csak az tudja megérteni igazán, aki egyházunk négyszázados történetéből meg tudja állapítani, hogy a hazai protestantizmus