Örömhir, 1928 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1928-01-31 / 1. szám

XII. évfolyam Miskolc, 1928. január 31. I. szám 56995 HEGYALJAI EVANGÉLIKUSOK LAPJA Szerkeszti: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjelenik DUSZIK LAJOS az evangélikus lelkészi hivatalban havonként egyszer A kánai menyegző Olvasd a Jézus írása szerint való evan­gélium 2. részének első 12 versét. Lakodalom... Virág, szín, illat . . . Mozgalmasság, elevenség . . . Mosolygó arcok, ragyogó szemek . . . Pompás, színes köntösök és édes, for­ró szavak . . . Tréfa és kacagás . . . Ez a lakodalom. Mit keres itt Jézus, „a fájdalmak férfia, a betegség ismerőjei?“ Mintha gyászjelentést aranykeretbe foglalnának, úgy hat ez a jelenet, ugy­e? Nem. Nem! Jézust nem jól festik a művészek, midőn csak az áldozat alakjában mutatják be, amint mint átdöfött, meggyötört testét odafekteti a haragvó Ég és bűnös Föld között tátongó mélységes szakadék fölé hidal, hogy azon át jöjjön a Béke, az irgalom . . . Jézus nem ez, nem csupán ez. És ha csak ezt az alakját, jelentését fogja és fogadja magába a hivő lélek, nagyon fogyatékos, sötét, tehát nem igaz és teljes képet nyer Róla. Ő úgy jelenik meg lelkem előtt, mint egy testté vált napsugár . . . Nem sziporkázik, szikrázik, nem vakít, hanem melegít és világit. Ha csak napfény volna, akkor pusztítana és égetne is, de a testbe öltözve jelent meg s az a test úgy mozgott,, járt itt közöttünk, mint egy forró szobor: benne érezte az ember sziv az Isten szivének bűvös, hatalmas, varázsló melegét. Oly meleg, vonzó ez a Jézusarc, amint itt ül a rózsával hintett, érc­poharakkal, tányérokkal telerakott étkező szőnyegen, közötte az ő kincsei, bajtársai, fáklyavivői és köztük az az asszony, a legboldogabb és legma­­gasztosabb, aki e földön élt: az Ö­n édesanyja. Láttam ezt a ragyogó, hangulatos képet, a Veronese vásznán Velencé­ben. És mintha egy titokzatos kéz összefogta volna, egymáshoz, egymás mellé állította volna, legott megjelent előttem a vacsorák­ Jézus képe, mint Leonardo festette meg ott a milánói zárda falán . . . Ezt a két arcot látom, ezt a két hatást érzem . . . Itt a földi, ott az égi, itt az emberi, ott az isteni, itt a rózsák között, ott a tövisek között ... Itt a fenséges derű, ott a térdre paranc­so­ló glória . De Mária arcát is itt kell keresnünk Milyen édes, hatalmas kép: az anyai büszkeségében megjelenő Mária. Nem kell ide semmi idealizálás, így

Next