Örömhir, 1929 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1929-01-26 / 1. szám
3 ÖRÖMHÍR rendszeressége fölött! Még panaszkodunk, hogy a vallás csak a gyermekeké, a felnőttek már kinőttek belőle! ... Itt a baj gyökerére e szó világít reá: együtt! Azért némul el az imádkozás szava a tizenkétéves gyermek ajkán, mert rádöbben arra a fájdalmas felismerésre, hogy vele senki nem imádkozik, vele senki nem megy a templomba; a hit csak az övé, de az is csak addig, míg gyermek. A mi hitünk akkor állotta ki a tűzpróbát, midőn az üldözések, a templomrablások idején a gazdag evangélikus nemes ur a maga szabad úri kúriáján, a salva guardia-ján asztalához ültette a szegény zsellért, jobbágyot és együtt, együtt imádkozott vele, mert egy hit fűzte össze a lelküket. Micsoda szép és hatalmasan nevelő jelenet, midőn a szülők és gyermekek együtt mennek a templomba, együtt az Úr hajlékába, a szentek gyülekezetébe! . . . Van abban valami visszasirnivaló, midőn az én szülővárosom hatalmas evangélikus templomában ott ült a város polgármestere a tanács-urakkal, a tudós professzorok diákjaikkal s a tisztes, tekintélyes iparosmesterek legényeikkel... Hogy zengett ott az ének ? Hogy egymáshoz melegedtek a szívek? Hogy emelkedett az egyház erkölcsi és anyagi erőben? Vigyázzatok szülők, mert ha gyermekeitek látják, hogy ti nem imádkoztok velük, ti nem jösztök templomba velük, ők sem jönnek, ők sem imádkoznak. Egyik szív a másiktól hatódik meg. Egyik ember a másiktól tanul. Ha egyszer azok, akik még mindig félnek a bolsevizmustól, mert sok a veszteni valójuk, ráeszmélnek a felelősségükre, mely a példaadásban áll, ha egyszer felismerik, hogy egyházuk méltóságát, az Ige tekintélyét, a hit boldogító erejét lerombolják, destruálják azzal, ha ők, a vezetők, nem imádkoznak együtt, nem jönnek a templomba együtt az u. n. „kisemberekkel“, tehát, ha felismerik, hogy példájukon buzdulva, alkalmazottaik is igét hallgatni tőlük tanulnak, templomba velük együtt jönnek, akkor jön el az igaz gyarapodás ideje. Még mi csodálkozunk, hogy egyházunk tért részit, hogy más felekezet iek nem térnek nagyobb számmal a mi egyházunkba, a világosság és evangéliumi testvériség egyházába ... Miért nem lesznek evangélikusokká, hitükben boldog, nyugodt lelkű evangélikusokká? Mert ők nem egyedül akarnak imádkozni, templomba menni, hanem — együtt! Azért foglalunk mi határozottan állást az egyvallású házasságok