Örömhir, 1931 (15. évfolyam, 1-2. szám)

1931-04-04 / 1. szám

XV. évfolyam Miskolc, 1931. április 4. 1. szám ÖRÖMHÍR HEGYALJAI EVANGÉLIKUSOK LAPJA Szerkeszti: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjelenik PUSZIK LAJOS az evangélikus lelkészi hivatalban havonként egyszer A feltámadás János sz.evangéliuma 11., 25. Az ősz elindulás, a tavasz megérkezés: szomorúan néztem a lombját vesztő erdőt, amint aranysárga leveleit sóhajtozva ejtegette a felrétegeződő avarra, elmerengtem a fecsketávozáson, midőn körü­l­­röpülték ez elegáns madarak a tornyunkat s aztán iramodást vettek délnek, amerre vonzotta, hívta őket a virág, a napfény, az élet. Most itt a boldog, szivetédesítő visszaérkezés. Megjöttek a vi­rágok: az ibolya, tulipán, a jácint, mert jöttüket jelentette a hóvirág. Itt sétálnak a gólyák, itt csevegnek a fecskék; ha még nincsenek is itt, már jönnek, mert diadalmasan feljebb ér a Nap, mint komoly méltó­ságával lépcsőnként trónját megközelítő király. A Nagypéntek — távozás, a húsvét visszaérkezés. Oh milyen sötét, keserves, milyen áldásokat eredményező, felséges volt a távo­zás. A Fiú elment, hogy Atyjának jelentse: „elvégeztetett“. A meg­bízás teljesítve. A munka elvégezve. Az Égtől elzuhant Föld ismét bekapcsolódott az Égbe, az eltávolodott emberi lélek visszatért a szennyből, a bűnből és halálból az örök tisztaságba, megáll a Menny kapujában, vállán a kegyelem királyi palástjával. Ez a boldog visszaérkezés, íme visszajött a halál és enyészet fekete birodalmából az, akit átalszegeztek, akit csúf bitóra vontak, miután arculverték, gyalázatos rongyba takarták és kivetették. Visszajött, mint a Nap, mely eltávozni látszik a tengerek fe­lett, amint alkony borulatába temetkezik, de hajnalkor, mikor az er­dők csendes lombsátorában csevegni, szólni, dalolni, énekelni kezd ezer madár, mikor a bagoly és denevér reszketve lapul sötét, elrejtett fészkében, oh micsoda mozgalmas ünnepélyességgel tér vissza a­­ világosság. íme, ott ragyog a hegyek ormán az első napsugár, mintha győzelmes sereg előőrseinek tábortüze volna, így jött vissza a Világosság. Azok az igék, melyeket szivekbe szórt, mint földöntúli gazdag szellemtárnák aranyát, egyszerre élni kezdtek, melegíteni kezdtek s a szivek tőlük meggazdagodtak és meg­erősödtek. A feledés, a halál ez uszályhordozója, hiába terengette fátyolát a Mesterre, átragyogott, kitü­zelt alóla, mint színpadi füg­göny mögül az izzólámpa. Azok a kegyes asszonyok, akik kenetet

Next