Orosháza és Vidéke, 1947. január-február (2. évfolyam, 1-48. szám)

1947-01-01 / 1. szám

E _________________Orosházaá Vídc­e____________________________________« « M­­É­R­L, E . Nagy Miklós közoktatásügyi államtitkár A gondos gazda minden új esz- F­í -tendő küszöbén számot vet ön­­magával és helyzetével. Megvizsgál­ja, mit tudott megvalósítani kitű­zött terveiből mit mulasztott el és őszintén keményen szembenézve az igazsággal így hozhatja visszhangba a szükségleteket a lehetőségekkel. Itt az új év. Illik ezt a számvetést demo­kráciánk eddig végzett munkájának is megcsinálni. Nyugodt lelkiismerettel állapíthat­juk meg, hogy az új Magyarország életének hátunk mögött lévő másfél esztendeje miatt nincs okunk szé­gyenkezni. Nemcsak relatíve, as­szonyokhoz és körülményekhez mérten vagy a többi háború súlytot­­ta európai országhoz hason­lva, ha­­nem abszolút mérték szerint is ha­­talmas munkát végzett ez a nép és ez a kormányzat. Működő alkotmá­nyos élet, bevetett földek, szaporo­dó állatállomány, pontosan közleke­dő vonatok, újjáépült utak és hidak. Mert erre az igazságra, ennek az igazságnak a hangoztatására nekünk n­­agy szükségünk van. Ebből merít­hetünk erőt és bizalmat a jövő fel­adataihoz és munkájához. Ebből ta­nulhatjuk meg, hogy igenis van mód , lehetőség az életre, a felemelke­­d­­ésre, a boldogulásra, csak akarnunk kell. Hozzátartozik a számvetéshez an­­n­ak a tudósítása is, hogy kiket illet ezért köszönet. S bizonyára minden­ki természetesnek fogja találni, ha itt elsősorban és mindenekelőtt a parasztság, az ipari munkásság és a dolgozó értelmiség előtt vesszük fe­l a kalapot. Felemelő még csak rágon­­­dolni is, mennyi élniakarás, mennyi energia volt és van ezekebn a tö­megekben, hogy az infláció zuhogó értékálló pénz, rendesen tanító isko­lák, erősödő kereskedelmi kapcso­latok, javuló külpolitikai helyzet és sok más kedvező tünet l­etagadha­tat­­lanul bizonyítja ezt. Csak a rosszin­dulat és rosszakarat állíthatja az el­lenkezőjét. Aki Budapesten­­ körül­néz és a vidéken szertejár, és aki 1945. májusát összehasonlítja 1946 decemberével, szívére tett kézzel csak a nagyarányú fejlődésről és ja­vulásról tanúskodhatok. Pedig men­­nyi nehézséggel, mennyi akadállyal kellett ennek az erejében megfogyat­kozó magyarságnak megküzdenie! Még az időjárás is ellene esküdött, s olyan rossz volt,amilyenre a legö­­rege­bb emberek sem emlékeznek! Lelkiismeretle­n és gonosz ember az, aki ellensége a haladásnak és a ma­gyarságnak, aki azt a Valóságot le akarja tagadni, vagy el akarja kö­zösíteni a nemzet közvéleményt előtt, áradatában és a forintapály nehéz napjaiban fogták az eke szarvát, for­gatták a kalapácsot, ültek fűtetlen szobában íróasztalaik mellett és nem tántorodtak el az építő munka gyö­nyörűséges igájától, annak a néhány tízezer léhűtő gazembernek a példá­ján sem, akik munka né­lkül, könyö­kükkel és szájukkal százszor és ezer­szer annyit tudtak keresni, mint a dolgozó munkája révén. Ne feledkezzünk meg a köszönet­ről azokkal szemben, akik a m­unkát lehetővé tették. Cion do’ok itt a győz­tes nagyhatalmakra, azok között is legelsősorban a szovjetek bi­otalmá­­ra. Mert azt tudnia kell minden vi­lágosan látó embernek, hogy a béke­­szerződés aláírásáig csak az ő jóin­dulatok tette lehetővé a magyarság gazdasági és politikai életét, s einek elintézését. Tudnia, éreznie és vallani kell minda­nnyiunknak, hogy népünk­­ ecszétesebfe :5megei­­nek, a magyarság lelkének és vá­gyainak igazi és hű­ képviselője ma mégis csak Nagy Ferenc miniszter­­elnök. És nagyon jól kell tudnunk, hogy pártunk a Kisgazdapárt, az el­múlt két esztendő folyamán törté­nelmi hivatást teljesített. Olyan tör­ténelmi hivatást, amelyet helyette senki más el nem tudott volna vé­gezni. Legyünk ezekre büszkék és ne engedjük magunkat megfélemlí­teni, sem eltántorítani eszményeink­től. Mások mondhatják, csak mi el ne higyjük, hogy a Kisgazdapárt széthúzásra és széthullásra hajlamos tehetetlen tömeg, s hogy vezetőink­nek határozott és biztos tervei a jö­vőt illetően. Nekünk tudnunk kell, hogy a Kisgazdapárt és annak veze­tői pótolhatatlanul szükségesek szebb és igazabb Magyarország fel­­­építésének munkájához. Persze hibák vannak és lesznek a magyar élet majdnem minden vona­lán. Elég erősek vagyunk arra, hogy ezt bevalljuk, s elég erősnek tudjuk a fiatal, új magyar demokráciát is arra, hogy ezt meghallgassa. Mert azt ma már minden hátrafelé kacsin­gató, valóban reakciós lelkű magyar tudomásul veheti, hogy ebben az or­szágban demokráciát visszafejleszteni, megszüntetni, s a régi feudális gon­dolkozást és rendet visszahozni nem lehet. Ezt nemcsak mondjuk, hanem erős meggyőződéssel hisszük is, hogy mai elesettségünkből csak az egész ma­gyarság, emelhet fel bennünket. Vi­seljük hát el egymást türelemmel, amint az a közös munka elvégzésé­hez föltétlenül szükséges és amint az a becsületes munkatárshoz egyedül méltó. Igyekezzünk a magunk hibáit javítani, a másokét megboc­sjtani. És dolgozzunk becsületesen, s ke­mény elszántsággal. A magyar nép nagy többsége ezt csinálja és ezt akarja. A ránk köszönő újév prog­­rammja a munka és a becsület le­gyen. A felelőtlen ígérgetéseket, a demokráciához nem illő igazságtalan megkülönböztetéseket, az alaptalan vádaskodást és rágalmazást, a kö­vetkezményekkel nem számoló uszí­tást hála Istennek megunta már a magyarság és ki akarta irtani az élet­ből. Remélhetőleg ebben a koalíció pártjai is össze fognak találkozni. És meg fogunk tudni egyezni abban, hogy az 1947. évet közös akarattal a munka és a becsület esztendejévé tegyük. Mire van szükségünk A­ történelmi hivatás magaslatán De tudnia kell a magyarság töme­gjeinek azt is, hogy az eredménye­ikért a nemzet politikai vezetőit is elismerés illeti. Lelkünk mélyén éreznünk kell mindnyájunknak azt, hogy mit köszönhetünk Tildy Zol­tán köztársasági elnöknek, aki ösztö­nös államférfiúl képességeivel, ad­­dig mindig megtalálta a kibontako­zás útját és még államfői minőség­ben is vállaira veszi a kormányzás legnehezebb és legkényesebb kérdé­ Leltárkészítés 1947 január 1-én , Al 24.700—1946. M. E. számú kor­iívr­end­elet kötelezően előírta .~,tár készítését, minden üzleti könyv a vezetésre kötelezett kereskedő részé­re. Az iparosokra csak annyiban vo­natkozik a rendelet, amennyiben üz­letük mérve­ a kisipar körét megha­­ladja. Minden részvénytársaság, köz­kereseti társaság, betéti társaság kö­teles leltárt készíteni. Valamennyi pénzintézetre kiterjed a rendelet ha­tálya, kivéve a Magyar Nemzet Ban­kot. A leltárkészítésnél a meglevő va­gyon alkatrészeiről és a tényleg fennálló terhekről kell a rendes ke­­reskedő gondosságával pontos men­­­nyiségi felvételt készíteni. A pon­tos leltárkészítés az 1947. évi január hó 1. napjával szerkesztendő meg­nyitó mérleg céljára szükséges. A leltár mennyiségi helyességé­ a vállalat tulajdonosának, vagy fe­lelős vezetőjén kívül a leltározó al­­k­almazottaknak aláírásukkal is iga­­zolnii kell. A leltárakat az üzemi bi­zottságok aláírásával kell megerősí­teni' A leltár felhasználásával szerkesz­­­tendő megnyitó mérleg készítésének és záradékolásának módozatait még ezután megjelenő külön rendelet fog­ja szabályozni. A rendelet értelmében tehát a lel­tár készítésére kötelezett természe­tes és jogi személyek 1946. decem­­ber­ 31.-én meglevő összes vagyo­nukról és fennálló terheikről pon­tos mennyiségi felvételt kötelesek ké­szíteni. A leltározás szabbi­bait már az 1875. évi 37. törvénycikk előirt. Eszerint pontosan összeírandó: készpénz és egyéb javaknak mennyi­­­sége, követelések, ingatlan vagyon stb., — valamint 3 tartozások is. A mostani rendelet által előirt leltár, az infláció elmúlásával bekövetkezett stabilizációs időszak megnyitó mér­­legki­mutatás­a alapját fogja képezni. Ennek időpontját a pénzügyi kor­­mányzat 1947. január 1. napjára vo­­natkozóan határozta meg, s így­ a mostani leltárkészítésnek, nemcsak magángazdasági szempontból, ha­­nem a kormányzat adóztatási ter­­veinek végrehajtása szempontjából is döntő jelentősége van. Az erre vonat­­kozó összes szabályok betartását célú rávezető intézkedések fogják biztosí­tani. Dr. Kovács Dezső. ■ Németh István polgármester: Orosháza 200 éves évfordulójára Orosháza város 200 éves életé­ben fontos dátum lesz az január 1 e. A hábo­ú vihara 1947 év sunkra is sok megpróbáltatást vára­ko­zott a sok fizikai és gazdasági szen­vedés közepette azonban meg­találta a fejlődéshez vezető új utat és egy magasabb közigazgatási for­mát vett magára, hogy szabadabban fejlődhessék A város vezetősége nemcsak ezt az alkalmat ragadta meg, hogy várossá alakulhasson, hanem egyben gondoskodott arról is, hogy területileg is megalapozhassa a város fejlődésének lehetőségét. Szentetorny a mult évben történt egyhangú csatlakozása után most január 1-ével hozzánk­ csatlakozott a hódmezővásárhelyi határból Oroshá­záról kitelepült, de szívben, lélek­ben, és gazdaságilag is mindig Orosházához tartozó rész, így városunk területben, lélek­­számban megnagyobbodva a biztos fejlődés útjára lépett. Ez alkalommal köszöntöm a hoz­zánk csatlakozó hódmezővásárhelyi pusztai rész egész lakosságát, kiket szeretettel vártunk s fogadtunk és biztosítjuk számukra a városi többi lakosa mindazt, amit számára biz­tosítani tudunk. Városunk egész dolgozó társadal­­ma részéről törekvésünk és munkánk iránt megnyilatkozott támogatást és segítő­készséget megköszönöm és ezt továbbra is kérem. Boldog Újévet kivánok városunk minden lakójának. Névtelenek a közigazgatás szolgálatában Orosháza város névtelen katonái­nak soraiba nyugodtan állíthatják be a város által kinevezett utca- és dülő­­biztosokat. Szerényen és fáradtságot nem kímélve szedik össze a köz­­munkaváltságdíjakat és juttatják el a közmunkahivatalba. Az áldozatos munkájuk következtében sok száz és ezer munkaóra szabadul fel, megkímélve a lakosokat a sorbaállás kellemetlenségeitől. Ezek az emberek kötelességüket teljesitik csupán és ennek ellenére sértegetik és durván bánnak velük Hangsúlyozni sem kell, hogy milyen fontos és időkímélő az utca és dűlő­biztosok munkája és ezért méltán csodálkozunk egyesek méltánytala­nul indokolatlan durva viselkedésén. Az elmúlt héten a Deák Ferenc utca és a Vörösmarthy utca környé­ki utcaparancsnoki beosztás üresedett meg. Tekintettel arra, hogy amen­­­nyiben a nevezett utcákba utcapa­rancsnokok nem jelentkeznek, kény­telen lesz a környék lakossága személyesen befáradni a járulék befizetésére Saját érdekükben kéri a munkahivatal a környékbeli lako­sokat, hogy jelöljenek ki maguk közül utcaparancsnokot, aki a teen­dőit felelősségteljesen ellátja. A közmunkahivatalnál egyébként lázas munka folyik, mert készülnek az idézések az esetleges közúti munkálatokra való behívásra. Előre­láthatólag csak a fizetést nem tel­jesítő közmunkára kötelezettek kerülnek igénybevételre. fl-vitamin injekciókat kaphatnak a kisgyermekes OTI-tagok Figyelmébe ajánljuk az OTI tagok­nak, hogy D-vitamin injekciót kap­hat 2 hónaptól 3 éves korig minden gyermek, aki részére az orvosok az injekciót véleményezik. Felívjuk a szülőket, h­gy az ilyen korú gyer­mekeiket jelentsék be a körzeti pénz­tárosnál, ahol a továbbiakról is fel­világosítást nyerhetnek.

Next