Orosháza és Vidéke, 1948. október-december (3. évfolyam, 226-302. szám)

1948-10-01 / 226. szám

. ' , JürOl iO ffiSlé* Orosházaáídéfee PÉNTEK, 1948 OKTÓBER 1­­ A, POt­GETbEN KISGAZDA-, FÖLDMUNKÁS- ÉS POLGÁRI PÁRT LAPJA­­­III-ÉVFOLYAM, 226. SZÁM. Uj csak az őszi földeken Alig múlt el az Uj Kenyér ün­nepe, alig takarítottuk be az idei bőséges termést, melyet Isten után parasztságunk kemény, áldozatos munkájának köszönhetünk, a föld örök törvényei szerint máris új fel­adatainkkal kell szembenéznünk. Uj csata kezdődik, az őszi szántás-ve­tés csatája, jövő évi, lehetőleg még nagyobb darab kenyerünkért. Még többet kell termelnünk, mint az idén, hogy véglegesen megszűnjék a dolgozók kenyérgondja, felesle­günk is legyen, amiért gépet, nyers­anyagot kapunk cserébe külföldről és még tovább emelkedjék életszín­vonalunk. Kétségtelen, hogy az új csata a nagyobb darab kenyérért­­ kedve­zőbb körülmények között indul, mint a felszabadulás óta bármelyik év őszén, hiszen a kormányzat se­gítő gondossága ma már a legtá­volabbi falvakba is elér. A paraszt­ságon múlik, hogy ji maga megértő munkáját még fokozottabb mérték­ben adja hozzá a kormányzat cél­tudatos, tervszerű erőfeszítéséhez, mellyel mezőgazdasági termelésünk s ezzel életszínvonalunk emelésén fáradozik. Hisszük, hogy megértés­ben, munkakedvben ezúttal sem lesz hiány a parasztság részéről, a meghallgatásra, alkalmazásra talál­nak azok a külföldi példákból le­szűrt és gyakorlatilag jól bevált módszerek, amelyek nélkül lehetet­len korszerű mezőgazdasági terme­lést folytatni. ... Mindenek előtt a géptől való ide­genkedését kell legyőznie a magyar parasztságnak, és összefogva, szán­tási szövetkezetekbe tömörülve azon kell lennie, hogy gépi erővel szánt­sa fel egész területét a december 3­1-re kitűzött határidőre. Csak így valósítható meg mezőgazdasági ter­­melésünk és közellátásunk sürgető parancsa jövő évi kenyerünk ér­dekében: a három és félmillió hold kenyérgabonával bevetett terület A holdankénti termésátlag foko­zását szolgálja a kormány műtrá­gya-akciója, melynek során 5000 va­gon szuperfoszfátot, illetve pétisót bocsátanak a gazdák rendelkezé­sére, hogy kenyérgabonánk minő­ség és mennyiség tekintetében egy­aránt elérje a világpiaci színvona­lat. _­­ A földművelésügyi kormányzat gondoskodása kiterjed az elemi kárt szenvedett gazdák megsegíté­sére is. Szántási hitelt, valamint ve­tőmag-kedvezményt kapnak mind­azok, akik jég- vagy aszálykár miatt kevesebbet tudtak termelni a kel­leténél. A kis- és középbirtokosok azonfelül nemesített őszi búza és árpa termelésére köthetnek igen előnyös szerződést. A dolgozó kisparasztság az élet és a munka egyetlen területén sincs magára hagyatva: a szakszerű ta­­nácstól az anyagi segítségig minden támogatást megkap. A parasztság tudja ezt és erejét újra a földnek feszítve küzd a holnapért, saját­­magának és fajtájának felemelésé­ért, további boldogulásáért. 4 nyugati egyezmény a Szovjetunió és az új demokráciák ellen irányul — mondotta Manuilszkij ukrán kiküldött Szer­dán az UNO közgyűlésén Manuilszkij az ukrán küldüttség ve­zetője nagy beszédet m­ondott. Hang­súlyozta, hogy Visinszkij leszerelési javaslata értékes hozzájárulást jelent a béke megszal­­duásához. A ja­­vaslat lehetővé teszi, hogy kikerül­­jünk abból a a zsákutcából, amely­be az atomenergia bizottság és a fegyverkezési bizottság munkálatai jutottak Részlegesen foglalkozott ez­után Bevin szovjet h­eres beszédé­vel, majd hangsúlyozta, egyes mány a Szovjetunió a nyugati és az új demokráciák ellen irányul és célja a különböző fegyverkezések megerősí­tését egybehangolni és az új hábo­rút előkészíteni. Beszéde végén hangoztatta, hogy a népek tartós jól megalapozott békét akarnak, amely kizárja azt a lehetőséget hogy egyet­len ország uralkodjék a lobbi felett. Végül hagsúlyozta, hogy a szovjet­ukrán köztársaság küdöttsége teljes szívvel támogatja a Szovjetunió le­sz­erején javaslatát. Az ukrán megbízott beszéde után Kardelj jugoszláv főmegb­zött szó­lalt fel, aki kifejtette, hogy a jugoszáv küldöttség fenntartás nél­kül támogatja a szovjet javaslatokat. —<o»— AZ UNO­­ WalS&CIe­ Wallace az amerikai Haladó Párt elnökjelö­tje szerdán beszédet mon­dott, amelyben élesen ostorozta a hivatalos amerikai külpolitikát Kije­lentette, hogy Marshall és Dulles abban mesterkednek, hogy a Szovjet­unió kilépjen az Egyesült Nemzetek Szervezetéből és­­ nyomást gyakorol­nak más országokra is, hogy támo­gassák az UNO-ból és alkossanak külön szervezetet, miután a Szovjet­unió nem szándékozik az UNO-t elhagyni. —*o»­ nagyarányú tisztogatás a Paraszt­pártban 18­00 budapesti tagból tízezret töröltek A Nemzeti Parasztpárt nagy bu­dapesti szervezete értekezletre hív­ta össze a párt fővárosi funkcioná­­rusait a párt problémáinak megtár­gyalására. Az értekezleten dr. Ko­vács Máté államtitkár hangsúlyoz­ta, az elmúlt években igen sokan várták külön parasztpárti ideoló­gia megszületését. Ez az ideológia nem születhetett meg, mert azóta mindenki előtt világossá vált, hogy nincs harmadik út. Pártunk felis­merte a helyes utat a világ fejlődé­­sében. A közös cél mellett is meg­van a külön szerepe a Parasztpárt­nak: az új szocialista életrend és a sajátos magyar viszonyok, ha­gyományok szintézisének megte­remtése. Kardos Ferenc, a Parasztpárt nagybudapesti vezetője bejelentette, hogy az utóbbi időben a Paraszt­­párt nagybudapesti szervezetében tisztogatást hajtottak végre és 18 ezer tagból ,10 ezer tagot töröltek. Végül határozati javaslatot terjesz­tett be, amit a nagybudapesti érte­kezlet egyhangúlag elfogadott. Hang­súlyozza a határozat, a parasztság tudja, hogy az ipari munkásság, a demokrácia élcsapata, segítő keze és biztos támasza a parasztságnak. Félmillió példányban kiadták Visinszkij beszédét A Szovjetunió Álami Politikai Könyvkiadó Vállalata kiadta Visinsz­kijnek az UNO közgyűésén elmon­dott beszédét. A félmilliós példány­számban kiadott füzet címe: A Szovjeten ó a népek békéjének és biztonságának őre * «o»— Felülvizsgálják a szeszes­gedélyeket A pénzügyminisztériumban ren­delettervezet készül, amely megha­tározza, kinek lehet rum- és likőr­gyári, ecetgyári, szeszfőzdei és szesz­kereskedői engedélye. A rendelet megjelenése után megkezdik az en­gedélyek felülvizsgálatát. A revízió a múltbeli politikai magatartás és szociális szempontokból vizsgálja meg az engedélyeket. Senki sem le­het többengedélyes. Rum- és likőr­gyárra, ecetgyárra, szeszfőzdére, és szeszkereskedésre szóló engedélyük elsősorban szövetkezeteknek, szak­mabeli iparosoknak, azonkívül ha­digondozottaknak és a múltban po­litikai üldözötteknek lehet. A ren­delettervezet rövidesen miniszterta­nács elé kerül.-lOl- 24 órás általános sztrájk Görögországban Szeptember 30 án éjjel 1 órakor általános sztrájk kezdődött Athén­ben, Patrasban, Larrisában, és Vo­­lóban. Az általános sztrájkban a közművek, a szállítási, a bank és kereskedelmi alkalmazottak vesznek részt A szakszervezetek döntése értelmében csupán a közérdekű szolgáltatásokat tartják fenn csök­kentett személyzettel.' Radvánszki Albertet a Rókus kórházba szállították és Ordass Lajos evangélikus püspök társainak bünperében szerdán a harmadik vádlott főtitkárt hallgatta ki a Varga Sándor munkásbíró­­ság. Varga kihallgatása közben Rad­­vánszki Albert a per egyik vádlottja rosszul lett. "Súlyos szívrohamot ka­pott és a Rókus kórházba szállí­tották. A tárgyalást péntekig elna­polták. Nagybritannia Franciaország és a Benelux államok hadügyminiszterei Párisban elhatá­rozták, hogy állandó bizottságot lé­tesítenek, amely az öt ország had­ügyminisztériumai vezetése alatt áll. A bizottság katonai elnöke való­színűleg Montgomery brit tábor­nagy lesz. ötödik napja tart a római közalkalmazottak sztrájkja Római jelentés szerint a római közalkalmazottak sztrájkja az ötö­dik napja tart. A római városi ta­nács nem hajlandó a közalkalma­zottak bérkövetelését teljesíteni, ha­nem sztrájktörőket próbál munká­ba állítani. Berlin nyugati övezeteiben féktelen háborús uszítás folyik Berlin nyugati övezeteiben fék­telen háborús uszítás folyik. A Tass Iroda berlini­ jelentése szerint »Tagesspiegel« című berlini lap fő­ a szerkesztője példátlan hangnemben uszít és így ír: »Hitler háborúja a Szovjetunió ellen még nem fejező­dött be. Ezt a háborút folytatni kell A Neues­­ Deutschland című de­mokratikus lap rámutat arra, hogy a jobboldali lapok szovjetellenes magatartása a nácizmus újjáéledé­sét jelenti. Az amerikaiak életre­­keltik a fasizmust. Most már min­denki előtt világos — írja a lap —, hogy miért mentették fel Haidert, Schachtot és Thysent.

Next