Orosházi Friss Hirek, 1925. január-március (2. évfolyam, 1-73. szám)

1925-01-01 / 1. szám

2 Téli meleg posztó cipők, Rózsa és Méhner-féle kalen­dáriumok IFJ. KOVÁCS JÓZSEF IzielÉVIBliesi i­oiliflatál. tudott volna fogni az újabb mesésfiút“, hanem siettében „ele­­m­­ég az addigiakat is otthagyta, hogy meg ne fogják. Horváth körüljárta a szomszédo­kat, hogy nem hiányzik e valakinek tyúkja. A környékbeliek nem ismer­tek sajátjukra a lopott jószágokban. Erre Horváth nem­ tudott mást tenni, behozta a tyúkokat Oroshá­zára ugyanúgy ahogy találta. A tyúkokat Dim­ák bácsi vette gondozás alá. Megszabadította őket béklyóiktól, de gondosan eltette a spárgákat, mint bűnjeleket. A tyú­kok egyébként jól érzik magukat és várják a gazdájukat, Újból angol kölcsön­ről tárgyalnak. A pénzügyminiszter a gaz­­d­atársadalom állásfoglalá­sától tette függővé a kér­dést. Az Est írja: Most újból tárgyal­nak kölcsön ajánlatról Angliában a magyar kormány bevonásával. Ez a kölcsön szintén a magyar mező­­gazdaságnak van szánva. A tárgyalásokat báró Korányi Frigyes párisi követünk még kará­csony előtt folytatta le Londonban. A kölcsön folyósítását egyik ismert londoni bank vállalná és a csoport­ban helyet foglalna William Good is. Egyelőre 600.000 angol fontot kíván az angol csoport a magyar mezőgazdaságnak rendelkezésére bocsájtani. A kölcsön folyósítása zálogleve­lek ellenében történnék. A csoport azt a megoldást akarja választani, hogy angol záloglevelekre folyó­sítanák a kölcsönt. Bod János pénzügyminiszter az állam jóindulatú támogatásától és a gazdatársadalom állásfoglalásától tette függővé a kérdést. A pénz­ügyminiszter tehát előbb meg akar győződni arról, hogy a gazdák ve­zetői miképen fogadják az angol csoport ajánlatát és feltételeit. Erre való tekintettel péntekre nagyarányú értekezletet hívott össze a londoni csof­ort képviselői és részt vesz­nek azon a gazdák is, hogy meg­tegyék észrevételeiket. NI és máséi is in­g? Egy munkás elbeszélése. Uj Nemzedék írja : Egy Mosz­kvából hazaérkezett munkás igen érdekes részleteket mondott el az orosz viszonyokról. Elbeszéléséből kétségkívül érdeklődésre tarthat számot az a jellemző eset, amely Bokányi Dezsővel, az egykori szo­cialista, majd kommunista vezérrel történt. Most Moszkvában van, ahol a külföldről érkező idegen nemzetiségű kommunisták gyüjtőte­­lepének a parancsnoka. Most hir­telen kis baja esett Bokányinak, amennyiben kiderült róla, hogy 3000 dollárt sikkasztott, ami miatt eljárás indult meg ellene. fltrossiissigi Friss Hitrek Hz g ÉlPtés É­m és és Mii limÉ A pénzügyminiszter már az 1925—26-os költségvetést készíti Bod János pénzügyminiszter legközelebbi munkaprogrammjáról a következőképpen nyilatkozott: A jövő év elejét a költségvetés parlamenti tárgyalása veszi igénybe. De­ egyidejűleg már dolgozom az 1925 — 1926 évi arany költségvetés összeállításán is. Súlyt helyezek arra is, hogy az uj költségvetés idejekorán a parlament elé kerül­jön. Szándékom a pénzügyi adminisz­tráció terén is uj intézkedéseket életbeléptet­. Az’ állampénztá­rakat adóhivatalokká szándékozom át­alakítani Gondolkodni kívánok ezenkívül, hogy az adókivetések az év első felében megtörténjenek. Tervezem még az adó- és ille­­tékpolitika revízióját Betöltik a szentefonnyai fejepsi állást. Január hónapban kiírják a pályázatot. A szentetornyai főjegyzői állás tudvalévően megüresedett. Szabó András szentetornyai főjegyzőt ugyanis annak idején megválasz­tották orosházi gyámügyi jegyzőnek. Azóta a szentetornyai főjegyzői állást nem töltötték be. Ismeretes olvasóink előtt az is, hogy szó volt, sőt van ma is arról az eshetőségről, hogy Szemetornya községet a­­ környező­ községek között felosztják. Ez a felosztás azonban még nagyon a jövő zenéje. És nem tudni lesz-e belőle belát­ható időn belül, vagy valaha is valami. A szentetornyai főjegyzői szék pedig hosszú ideig nem állhat üresen. Szabó András orosházi megvá­lasztása ellen felebbezést adtak be, amit,a törvényhatóság elutasított s amelyre valószínűleg panasz nem érkezik be s így az ő megválasz­tása jogerőssé válik. Érdeklődtünk illetékes helyen a szentetornyai főjegyzői állás betöl­tésének ügyében s azt a felvilágo­sítást kaptuk, hogy az állás betöl­tésére rövidesen sor kerül. Az Orosházára m­egválasztott Szabó András szentetornyai fő­jegyző megválasztatásának jogerőre emelkedése után, dr. Kiss László járási főszolgabíró, rövidesen kiírja a pályázatot a szentetornyai fő­jegyzői állásra s valószinüleg az még a január folyamán, de leg­később a jövő hó elején betöltésre is kerül. Ugyancsak rövidesen lehetséges, hogy a szentetornyai főjegyzőséggel egyidőben betöltik az orosházi adóügyi segédjegyző állást is, mely szintén jóidő óta van már ürese­désben. A MÁV mint ön­álló kereskedelmi vállalat. Az Est. Január 1-től kezdve mű­ködésbe lép mi­n­t önálló kereske­delmi vállalat, a Magyar Államvas­­ut. Azokat a szervezeti változtatáso­kat, amelyeket az Államvasut ügy­rendje előír, holnap kezdik meg a gyakorlatba átültetni, de a végleges átszervezés csak egy éven belül várható, az így tehát mélyreható változások Államvasutak szervezetében egyelőre nem várhatók, mert a re­formokat fokozatosan léptetik élet­be. A legfontosabb reform az igaz­gatói tanács megalakítása, néhány napon belül megtörténik. Fek­ete CLUB WÁ S 11 « ifit Veszélyben a francia­amerikai barátság. London, Havas: Németországnak a kölni kérdésben adandó válasz­­tervezet feletti diplomáciai tárgya­lások eredményre vezettek. Azok az okok, amelyeket a megszállás fenntartása mellett sorakoztatnak fel, a következők: Megállapítást nyert, hogy Német­ország mulasztást követett el ka­tonai természetű kötelezettségei te­kintetében. Német részről jan. 10-ig való végrehajtás lehetetlenség azok­nak a körülményeknek, melyek között Németország ezeket a köte­lezettségeket mindeddig végrehaj­totta és a szövetségesek számára fennállna annak a szüksége, hogy az ellenőrző bizottság­­ jelentését megvárják és hogy Németországnak a jövőben fennálló teljesítő képes­ségének mértéke megállapítassék. London. Wolff. A Times wash­ing­­toni tudósítója szerint, a Ruhr meg­szállás óta a francia amerikai ba­rátság még egyszer sem volt an­­­nyira veszélyeztetve, mint amióta Amerikával szemben fennálló adós­ságok kérdése ismét előtérbe lépett 1925. január 1 Kétségtelen kételyek állanak fenn annak a francia állításnak az őszin­teségével szemben, hogy az adós­ságok olyan kötelezettségek, ame­lyeket meg kell tartani, Hotel ALFÖLD Nagyszállod­a. «Hilf Biípli: Tea rummal vagy Békebeli kávé tej­színnel, vajjal vag] Janiméi Tejes kenyérrel 10.000 kör* üífilf Etil Mű: Leves Sült Főzelék T­észta &0.000 kér. §11!“ Mm Mii Sült Saláta Sajt 20.000 kör* liter Szatymaz! Alzívio 25.000 kör* A nagyérdemű közönség szi­vós párfogását kéri: Tatsz! Hutai vendéglős. fii* flv MERÜBÜL Január R. hát. Újév Prot. Újév Napkelte 7 óra 47 perc. Napnyugta 4 óra 16 perc Boldog új évet kivánunk­ előfizetőinknek, hirdetőinknek és lapunk minden olvasójának. Az Orosházi Friss Hírek leg­közelebbi száma a mai újévi ütmei miatt szombaton folyó hó 3-án reg­gel a rendes időben jelenik meg Csütörtök Tisztán kezelt szegedvidéki és szikrai ó- és uj borok, nagyobb vételnél árengedmény. Kisüsti pálinkák. Grossmann Emil bor, sör, pálinka nagykereskedése OROSHÁZA TELEFON: 15, Református templommal szemben, Legfinomabb tea­tumok Hóbé, Zwak, Gottschlig Ágoston és Gschwindt likőrök, Cognac nagy­választékban, Apróhifi legkiseb ZsSrbe Co-zott Féli* •• ti ad ház. Otv felszer Érteke szédsí 259 sz Karc gazdasa­giban üszők é a hely szármáz 4 drt adó Építi­lakok ben kap Mihály ; 2 drb ni tekezni aát." ASSZOí réB'-e' házhoz . téssd. L Gyo száll Ujymi helysz HARIS lését v Ne­r, szedni é javittam­ ELADÓ könnyű gyárnál. ÜZLET lelépéss ingatlan HASZOi ugyanot Értekezs ELADC sen GYŐRI kiadó. jutányo KOVÁC józsefne SEPRŰ dékre f­ucca 47 huY f vattyu' BEREJ Zeit LESZA Mihálk hUV lethei­ i Hir!, £ L2

Next